Kávéklub

1873. január 31. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés a kávéimádók számára: sokat köszönhetünk ugyanis annak a – mondhatni hírességnek, vagy szentnek-, aki ekkor született. Melitta Bentz neve egybecseng a kávéfilterrel, ő volt ugyanis az a hölgy, akinek becses nevéhez a kávéfilter feltalálását kötjük. A technikát, amely során a víz átcsepegtetve oldja ki a kávéőrleményből a zamatot. És nagy ötletéhez csak egy kis itatóspapír kellett!

A szükség nagy úr. A drezdai nő egy jó kávét szeretett volna inni, de úgy tapasztalta, hogy a kávéfőzők hajlamosak túlfőzni a kávét, az akkori eszpresszókészítő gépek pedig gyakran zaccos kávét adtak, míg a vászonból készült filterek tisztítása túl nehézkes volt. A háziasszony ezért sokféle módszer kipróbálásába kezdett, és meg kell hagyni, elég kreatív megoldásokhoz folyamodott.

Teljes nevén Amalie Auguste Melitta Bentz végül fia, Willi iskolai felszereléséből ragadt meg egy itatóspapírt és egy rézedényt, a két eszköz pedig aztán meg is oldotta a problémáját. A papíron átszűrés technikája ugyanis tiszta, az eszpresszónál kevésbé keserű italt adott, amely Melitta Bentz lelkesedését annyira beindította a filteres kávé iránt, hogy egy egész üzletet felhúzott saját ötletére. A szabadalmi hivatal 1908. június 20-án védjegyeztette a hölgy találmányát. Innen egyenes út vezetett a sikerhez: 1909-ben a lipcsei vásáron már 1200 kávéfiltert tudtak eladni.

Melissa férje, Hugo, illetve a két fia, a már említett Willi mellett Horst is az egyre növekvő cégben kezdtek el dolgozni mint a szervezet első munkavállalói. 1910-ben a Nemzetközi Egészség Kiállításon már aranyérmes lett a vállalat, azonban az első világháború kitörésével irányt kellett változtatniuk. A háború során ugyanis beolvasztottak minden érmet, Hugót besorozták, a papírhasználatot pedig korlátozták, sőt, a kávéimport is ellehetetlenült a brit blokád miatt. A család így kénytelen volt kartonpapírok értékesítésével fenntartani magát.

Később viszont újra beindult az üzlet, olyannyira, hogy 1928-ra már 80 munkást alkalmaztak, kétműszakos rendszerben, hogy kielégítsék a kávéfilterek iránti igényeket. Egy évvel később már 100 000 filtert gyártottak.

Ezután az egyik fiú, Horst vitte tovább a vállalatot Bentz&Sohn néven 1930-tól. Akkorra a cég már a potenciális munkaerő számára is népszerű volt a munkavállalóival való bánásmódja, csábító karácsonyi bónuszai és amiatt is, hogy megnövelték a szabadságra felhasználható napok számát évi 6-ról 15-re, illetve csökkentették a munkanapok számát heti 5-re.

Majd a második világháború újabb változásokat, illetve más termékirányt hozott. A termelés leállt, és a háborús erőfeszítéseket támogató termékek előállítására volt szükség. A kávéfiltercég 1948-ban tért vissza a filter- és papírgyártásra – Melissa Bentz 1950-es halála idejére már a 4,7 millió német márka bevételt is elérte a vállalata.

A Melitta nevét viselő cég azonban halhatatlan lett. A filterkávéról azt mondják, a mai modern kávézás különleges élményét nyújtja, hiszen elkészíteni is egyszerű, és a csepegtetéses módszer miatt igazán puha, lágy ízű kávét készíthetünk Melitta Bentz módszerét követve. A feltaláló unokái, Thomas és Stephen Bentz máig irányítják a céget, és most már 3 300 alkalmazott összesen 50 vállalatnál dolgozik a kávéfiltereken. Talán azóta is, az eredeti „recept” alapján, iskolai itatóspapírok felhasználásával...

Tudj meg többet a kávétörténelemről!

Kis szerkezet, nagy mérföldkő: a kotyogós

Kinek az érdeme a változatos, sokáig elálló kávé?

Hallottatok már espressomérnökről? Nos, itt van egy!

Nem véletlenül van a hálószobám a konyha mellett. Reggel ugyanis úgy érzem, kávé nélkül nem jutnék el 5 méternél messzebbre. Megkockáztatom: reggel hat és nyolc között számomra nem a víz és az oxigén a túlélés alapfeltétele, hanem csakis a kávé. Hogy mi történne, ha a kávé eltűnne a Földről? Legyünk racionálisak: valószínűleg azért életben maradnék, feltehetően megrohamoznám a fekete teás szekciót a közértekben, legrosszabb esetben lassan és nehezebben indulna a nap. Viszont van, akik számára a kávé valóban lételem, hiánya nem csak bágyadtságot okozna, helyettesítése pedig sokkalta bonyolultabb lenne.

 A hozzám hasonló, elvonási tüneteket is produkálni képes fogyasztóknál csak az függ jobban a kávétól, aki termeli. Méghozzá aki sokat termel belőle. Napjainkban mintegy 60 országban termesztenek kávét, Brazília a világ kávétermelésének egyharmadát adja. Az őt követő hármas – Vietnám, Indonézia és Kolumbia – összesen nem termel annyit, mint a listavezető. A kontinensek tekintetében egyelőre Latin-Amerika primátusa érvényesül – a világ kávétermelésének háromnegyedét könyvelheti el –, de Afrika és Ázsia is kezdenek felzárkózni.

Azonban nem csak a legnagyobbakra kell gondolnunk; egyes országok, például Haiti esetében a kávé a legfőbb mezőgazdasági termény és emellett az elsőszámú exportcikk, így ha annak eladhatóságával gond van, az érzékenyen érinti az ország bevételét és gazdaságát. A kávé egyébként világviszonylatban is egyike a legfontosabb exportcikkeknek, a kőolaj után a zöld kávé bonyolítja a legnagyobb forgalmat a világon. A kávéexport több mint 20 milliárd dollárnyi forgalmat tesz ki és évente több mint 500 milliárd csésze kávé fogy el – elsősorban a fejlett országokban.

A kávétermesztés és feldolgozás hatalmas embertömegeket foglalkoztat világszerte: mintegy 25 millió kistermelő megélhetése épül a kávétermesztésre, túlnyomó részük (90%-uk) a fejlődő országokból kerül ki. Mint láttuk, a kávétermesztés ráadásul elég kockázatos vállalkozás: a cserjék elültetése után 4-5 év múlva érkezik csak a várva várt termés, a helyes fajta és a helyes feldolgozási technológiák kiválasztása pedig komoly szakértelmet kíván. A kávéfeldolgozás folyamatos figyelmet és sok időt igényel, így csak korlátozottan gépesíthető. Itt eszünkbe juthat, hogy a prémium kávé egyik ismérve a kézi szüretelés és szelekció. Mivel a gépek egyelőre nem tudják helyettesíteni az aprólékos emberi kezeket, a folyamat nagyon munkaigényes; csak Brazíliában 5 millió ember dolgozik a kávéiparban.

A fair trade-nek, vagyis a méltányos kereskedelemnek még van hová fejlődnie a kávétermesztés területén, de a fair trade termékek közül a kávé a legnépszerűbb, annak is köszönhetően, hogy néhány nagyobb kávéforgalmazó is kezdi előnyben részesíteni a fair trade beszerzést. Az étteremtípusok közül a kávéházak szaporodnak a leggyorsabban, évente 7%-kal nő a számuk, többek között a Starbuckshoz hasonló láncok növekvő száma és a korábbi, teakedvelő országokban a kávéházi kultúra terjeszkedése miatt is.

 Mindezekből kiderül, hogy a kávé egyike a világkereskedelem legértékesebb termékeinek, abban az értelemben, hogy számos fejlődő gazdaság nélkülözhetetlen pillérét adja, valamint emberek millióinak ad munkát. Itt természetesen nem csak a kávétermesztő farmokra és a feldolgozásra kell gondolnunk, hanem a kereskedelemre, a szállításra – például a világ legnagyobb kávékikötőjeként számon tartott Hamburgra – és a marketingre is, amelyek újabb embermilliókat foglalkoztatnak.

Gondoljunk csak bele, mekkora utat tesz meg a kávé a tengerentúltól a csészénkig, és hogy utazása során hányféle néppel, kultúrával kerül kapcsolatba. A globalizáció egyik legszebb példája gőzölög a csészénkben! Azonban fontos azt is látnunk, hogy ez nem egy új keletű folyamat, hanem egy nagy múltra visszatekintő, már a 16. században is rendkívül népszerű kereskedelmi árucikk, amely egy afrikai kecskepásztortól kiindulva fokozatosan meghódította az egész világot. Ma már nem csak Afrikában, hanem három másik kontinensen is termesztenek a kávét.

Keble Munn neve többeknek is ismerős lehet. Valószínűleg leginkább a nemzetközi politika, illetve a kávé világában jártasaknak, továbbá esetleg az likőrök kedvelőinek. Keble Aubrey Munn jamaikai politikus, és mindeközben egy igazi kávékülönlegesség, a Jamaican Blue Mountain megmentője is volt. Ez ugyanaz a kávé, mint amit a Tia Maria likőr alapanyagaként is ismerhetünk. De visszatérve Keble Munn-ra, persze az országáért tett politikai erőfeszítései is izgalmasak és példaértékűek a 2008-ban elhunyt személynek, én mégis inkább a kávéért tett erőfeszítései miatt emlékeznék meg róla.

A Munn család már jóval azelőtt kezdett kávétermesztéssel foglalkozni, hogy Keble Munn 1885-ben világra jött. A Karib-tenger legmagasabb hegyei, körülbelül 2300 méteres magasság, hűvös-párás levegő és gazdag termőtalaj együttesen varázsolták egyedivé Munn-nék kávéját: az enyhe, harmonikus, selymes ízviláguknak, és annak köszönhetően, hogy az ott nőtt kávébabok kivételesen nem kesernyések, gyorsan népszerűvé vált a terményük.  A családi ültetvény sikere gyorsan ívelt felfelé, és Keble Aubrey Munn is mindent megtett azért, hogy megőrizze a Jamaican Blue Mountain kávé pár évtized alatt szépen felépített hírnevét.

Kép forrása: coffeesofjamaica.com

A politikus és egyben földművelés-szakértő a Mavis Bank Central Factory gyár tulajdonosaként és igazgatójaként – és a módszer úttörőjeként – a csirketrágya, mint organikus trágya használatát támogatta a kávétermesztés során. Aztán azt is elsőként érte el, 1953-ban, hogy a Blue Mountain kávébabokat közvetlenül Japánba exportálják. Ez a lépés olyannyira bevált, hogy ma a jamaikai Blue Mountain kávé mintegy 80%-át Japán veszi meg.

Kép forrása: blue-mountain-coffees.com

Majd 1973-ban Munn közreműködésével alkották meg a Coffee Industry Regulation Act kávéipari törvényt, ebben pontosan meghatározták azokat a régiókat, amelyek használhatták a Blue Mountain megnevezést kávéjuk értékesítésekor. Azóta sem adhatják bármilyen kávének ezt a nevet: a jamaikai kávéipar nagy figyelmet fordít arra, melyik termőterületek kávéja viselheti, és milyen kritériumoknak megfeleltetve, a Blue Mountain elnevezést. A világ pedig odavan a termékért: a Blue Mountain jamaikai kávé azóta is benne van a világ legdrágább kávéinak toplistájában. A magasan fekvő hegyi területekről származó jamaikai italt ritka, exkluzív kávéként tartják számon, és illatáért, lágyságáért, kifinomultságáért igen borsos árat is szívesen kifizetnek érte a jómódúbb ínyencek.

Kép forrása: martinezfinecoffees.com

Bár írásom nem a politikai vonulatról szól, azért azt érdemes tudni Keble Munn-ról, hogy nem mellesleg Jamaika földművelésügyi minisztere is volt, ráadásul kétszer is őt nevezték ki a posztra. 2007-ben pedig kitüntetést kapott Jamaika államtól. Sajnos hat hónapra rá stroke-ot kapott és azt követően hamar elhunyt.  A kávékedvelők számára azonban halhatatlanná vált és mindig úgy fognak rá emlékezni, mint a hős, aki a világ egyik legjobb kávéját megőrizte az utókornak és a rajongóknak.

Kép forrása: bluemountaincoffee.com

Olvass tovább különleges kávékról!

A világ 10 legdrágább kávéja

A hurrikánnak köszönhetjük a jó hondurasi kávét?

Costa Rica, az arabica kávé mennyországa

Ti hogyan képzeltek el egy 19. századi kávéházat? Bennem az él, hogy a kávézók a polgári társasági élet afféle központjaiként működnek, asztalaiknál művészek, kereskedők és hivatalnokok ücsörögnek egyedül, francia újságokat olvasgatva, vagy éppen csoportokba tömörülve, politikai vagy művészeti eszmecserékbe bonyolódva, forradalmi gondolatokat boncolgatva. Mindenki elegáns, bajuszt visel, pontosan úgy néz ki, mint Petőfi, vagy mint az őszülő-kopaszodó Jókai Mór 60 évesen. Az újságolvasás vagy a társalgás kiegészítőjeként pedig kávét isznak, elegáns csészékből. Pedig a kávéházakban sok más dolog is történt: érdekes, fontos, történelmi események. És nem csak a Pilvaxban.

1896 egy fontos év a magyar történelemben. Sokunknak kapásból beugrik a honfoglalás ezeréves jubileuma, illetve az ehhez kapcsolódó ünnepségsorozat, melynek keretében többek között Pesten átadják a kontinens első földalatti vasútvonalát, a Kisföldalattit. Ekkor nyitják meg a forgalom előtt a Nagykörutat és a Szabadság-hidat is. Mindeközben Hajós Alfréd Athénban, az első újkori Olimpián megnyeri Magyarország első aranyérmét. Majd a másodikat is. Hogy kapcsolódik mindez a kávéhoz? Ugorjunk vissza Budapestre, ahol még egy rendkívül fontos történelmi eseményről kell megemlékeznünk.

Az új Nagykörúton 1896. április 30-án nyitotta meg kapuit a Royal Szálló, amely a millenniumi kiállítás vendégei számára épült, és – mint minden elegáns szállodában – voltak benne szalonok, olvasótermek, éttermek, egy cukrászda és egy kávézó. Alig pár nappal később, 1896. május 10-én épp ez a kávézó adott otthont Magyarország első filmvetítésének. A fél órás mozielőadás a Lumière testvérek megbízásából érkezett Magyarországra, az esemény pedig hagyományt teremtett: a szálló nagytermében ezt követően többször is rendeztek filmvetítéseket. Naponta több előadást tartottak 50 krajcáros belépődíjjal. A vetített kép kezdetben elsődlegesen a nagyvilág szenzációinak olcsó konzervjét jelenti: egzotikus tájakat, nevezetes eseményeket, tréfás jeleneteket és híres szépségeket bemutató képek voltak láthatók a kávéházi műsorokban.

Azt gondolhatjuk, hogy az első vetítéseket követően az emberek örömmel haraptak rá erre a szórakoztató újdonságra. De nem így történt; feltalálni vagy meghonosítani egy találmányt csak a kezdet, utána következik a neheze: megismertetni és megszerettetni azt a közönséggel. Furcsa, de az Andrássy úton nyitott, első magyar filmszínház érdeklődés hiányában bezárásra ítéltetett; az elit környék elegáns lakói ugyanis lenézték a szórakoztatásnak ezt az új fajtáját. A mozi azonban tovább élt a kávéházakban, amelyek egyre nagyobb számban foglalkoztak filmvetítéssel: 1911-ben már száz filmszínház működött Budapesten.

A kávéházak nem jótékonyságból karolták fel a mozit. Egy elegánsabb kávézó szolgáltatásaihoz a jó kávé és a bőséges európai újságkínálat mellett ugyanis az is hozzátartozott, hogy szórakoztassák vendégeiket. Hagyományosan a szavaló- és dalestek, kabarék szolgálták ezt a célt, de a palettát folyamatosan színesíteni kellett, erre pedig a „mozgófénykép-vetítések” kiváló lehetőségnek bizonyultak. Az először ingyenes vendégcsalogató esemény hamarosan belépődíjas programmá nőtte ki magát, a kávéházak egy része pedig idővel állandó mozivá alakult át.

A Kino mozi előterében kávézó is működik

Kép forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

A 19. században a Royal mellett többek között a Kohn Lajos kávéház és a Merkur, későbbi nevén Velence kávéház foglalkozott mozgókép vetítéssel. De persze a fővároson kívül is kezdett elterjedni a kávéházi mozikultúra, jó példája ennek a debreceni Széchenyi kávéház. És mint tudjuk, az önálló moziépületek és a plázákban terjedő multiplexek ellenére a mai napig fennmaradt néhány kávéház-mozi páros, elég csak az Urániára vagy a Kinóra gondolnunk. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de szerintem a kényelmes moziláncok és az IMAX nem érnek fel azzal a hangulattal, amikor egy finom caffé macchiato vagy egy ír kávé után átsétálunk a szomszédos moziterembe és megnézünk egy igazi művészfilmet Woody Allen vagy Ozpetek rendezésében.

Olvass tovább kávéházakról!

A New York Kávéház legendás aranykora

Kávéházi capriccio

Párizs legendás kávéházai

Szavannák, fekete kávé, ó, ó, Afrika! A kávékedvelőknek valószínűleg inkább így, kávéra átköltve helytálló a híres KFT dal eredeti refrénje. Én megértem, miért: a világ talán legtökéletesebb arabica kávéi teremnek Afrikában, azon belül Etiópiában, Kenyában és Tanzániában – jó lenne egy kelet-afrikai vizit, hogy ott helyben végigkóstolgassuk belőlük készített, magas minőségű italokat. Nem beszélve a híres, tradicionális Touban kávéjukról, illetve a Mazagranjukról, amik miatt szintén sürgősen ki kellene menni Nyugat- illetve Észak-Afrikába is!

Általánosságban elmondhatjuk az Afrikában nőtt arabica kávészemekről, hogy fényesek, kiegyensúlyozottak és citrusos, bogyósgyümölcsös ízviláguk van, illetve borra és virágra emlékeztető akkordokat is magukban hordoznak. A magas területek, és az ásványokban gazdag talajadottságok együttesen teszik optimálissá a prémium kávé termesztését. Persze megvannak az egyes területek sajátosságai is – a leghíresebbek és legkedveltebbek az etióp, a kenyai és a tanzániai fajták.

Etiópiában 550–2750 méteres magasságban találhatók az ország legnemesebb kávécserjéi. A legnagyobb ültetvények egyike Harrar, amelynek termése nagyon testes és sokak szerint igen intenzív gyümölcsös utóízéről híres. A Sidamo és Yirgacheffe nevű régiók virágos, bogyósgyümölcsös ízhatású kávét teremnek.

Kenya kávéültetvényei 1200-2100 méter magasan vannak a tengerszinttől, legfőképp savasságuk és sziporkázó, citrusos ízük miatt ellenállhatatlanok az exkluzív kávék rajongóinak körében. Az itt termesztett kávészemeket, miután megtisztítják, a napon szárítják meg, a szüretelés időszaka az esőzésektől függően november elején kezdődik és január végéig tart.

Testességében teljes, ízében gazdag és enyhén gyümölcsös – mondják a tanzániai kávéról, amely egy határozott boros savasságot is hordoz magában. Érdemes ismerni továbbá Tanzánia híres kávécseresznyéjét, amelyről már korábban is írtam.

Összességében viszont azt mondhatjuk el az afrikai kávéról, hogy nehezebb, savasabb a szokásosnál, míg például ha a dél-amerikai kávéval hasonlítjuk össze, az jóval könnyebbnek, krémesebbnek bizonyul. Mindkét kontinens kávéiban fellelhetők a csokoládés ízjegyek, de az afrikai kávé ezt egy virágosabb vonalban képviseli. Ezeket persze mind-mind befolyásolják a termőterületek, az időjárás, a termesztés módja, a feldolgozás módszerei is, épp ezért olyan sokféle ínycsiklandozó változat közül tudunk választani. Viszont nemcsak maguk az ott termő minőségi kávébabok, hanem a lenyűgöző kávéitaljai miatt is igazi kávékánaán az afrikai kontinens.

Ha azt mondom, Dakar, a legtöbben valószínűleg a rally szót teszik hozzá. Pedig sok más izgalmasság vár a nyugat-afrikai területen: Szenegál a fővárosán kívül még például a mogyoróültetvényeiről is híres, illetve az úgynevezett Touba kávéról. A szenegáli tradicionális ízletes, fűszeres kávénak, mely a szenegáli vendégszeretet egyik jelképévé vált, nemcsak a története, de egészségünkre gyakorolt pozitív hatása is érdekes.

A Touba kávé tipikus szenegáli kávé, amelyet erős arabica kávéból készítenek, egyedi ízét a hozzáadott szegfűszegnek és a speciális feketeborsfajtának, a Guinea borsnak, vagy ahogy a helyi nyelvjárás, a wolof hívja, a Djarnak köszönheti. Cukrot kevernek hozzá és kis műanyag pohárban pár forintért árulják az úgynevezett food truck létesítmények Szenegál utcáin.

Hiteles források szerint a Touba kávé szenegáli hagyománya egészen a XIX. századig nyúlik vissza, amikor a vallási vezető, Ahmadou Bamba bevezette és népszerűsíteni kezdte. Ő alapította meg Touba városát, ahonnan a híres szenegáli kávé neve származik. A tradíciót azóta is követik a helyiek, és gyógyító italként tartják számon a Touba kávét. Állítják, hogy az ital a kávé és a bors jótékony hatásait egyesíti, vagyis a Guinea bors jót tesz a gyomornak és a májnak. Sőt, a feketebors piperint is tartalmaz, amely az endorfintermelésért felelős, tehát maga a természetes antidepresszáns. A bors ezen felül az allergiások és az asztmások, illetve más légúti betegségben szenvedők tüneteit is enyhíti.

Van még más is, amiért Afrikára fontos kávékulturális központként tekinthetünk. Úgy hírlik, hogy a Mazagran ital, „az eredeti jegeskávé” egy algériai erőd után 1837-ben kapta a nevét és a kávészirupból, valamint hideg vízből készült italt az erődnél fogyasztották a francia gyarmati csapatok. Közben úgy is tartja a mondás, hogy az ital neve és eredete a francia idegenlégiós katonáktól származik, akik a Mazagran ostrom ideje alatt tej hiányában vízzel itták a kávét az 1840-es algériai háborúban. Majd amikor a katonák visszatértek Párizsba, azt javasolták az ottani kávézóknak, hogy hideg vízzel készítsék a kávét.

Ha Mazagran kávét szeretne valaki csinálni, erős, forró kávét használjon fel, amelyet jégre érdemes tölteni, és szűk, magas üvegpohárban javasolt felszolgálni. Algéria kávéváltozata azóta sok helyen meghódította a kávékedvelőket, és számos különböző variációja született: a portugálok erős kávét vagy eszpresszót szervíroznak fel jégre és citromra töltve, időnként rummal megbolondítva és cukorsziruppal édesítve. Az osztrákok jégkockákkal szolgálják fel az ő Mazagran fajtájukat, és rumot adnak hozzá. Az egészet gyakran egy hörpintésre javasolják meginni. Katalóniában jegeskávé és citrom összekeverésével tálalják a Mazagrant.

A nagy márkákat is meghódította a kávéfajta: a Starbucks és a PepsiCo a ’90-es években kifejlesztették a Mazagran névvel ellátott üdítőiket. Egy rövid „próbaidő” után aztán megszüntették az italt. Később a Starbucks Mazagran kávékivonatot készített, amelyet számos kávé ízesítésű termékhez lehetett felhasználni. Ezt a kivonatot az előre összekevert és üvegekbe töltött Starbucks frappucino italokhoz használták fel, melyek több helyen azóta is elérhetők. Az algériai hagyomány így egyre tovább él.

Ha végiggondolom, mi minden van Afrikában, szívesen megfogadom a KFT tanácsát. Vagyis kibérelek egy jó nagy puputevét, bejárom Kenyát és Zimbabwét (és Tanzániát, és Etiópiát), és minden helyinek fizetek egy feketét (vagy egy Mazagrant, vagy egy Toubát)!