Kávéklub

250 év sokat számít, a kávé szempontjából is. Puerto Rico szigetére ennyi évvel ezelőtt érkeztek meg az első kávécserjék, hogy aztán néhány tényezőnek köszönhetően a szigeten termett kávé a Karib-szigetek, na meg a világ kedvenc kávéjává avanzsáljon.

A Karib-térség szigetére spanyol bevándorlók hozták magukkal a kávéjukat 1736-ban, de akkor még nem arattak átütő sikert a termések. A délnyugati hegyes területeken, főleg egy bizonyos Yauco város köré letelepedve aztán a kávéültetvények terjesztését is megkezdték az újonnan érkezettek, hogy az 1860-as évekre már ők uralják a sziget kávéiparát. Pár korzikai vezető pedig anyagilag is megtámogatta a sziget kávéprojektjét azáltal, hogy finanszírozták két képviselő hajóútját a fontosabb európai kávéfelvásárlói központokba. Ez az Európába tett látogatás kiemelkedő lépést jelentett a sziget kávéjának fejlődésében, mert az útnak köszönhetően kaptak képet a puerto ricóiak a kávéfogyasztók igényeiről.

A Nagy-Antillák szigetvilágának legkeletebbre fekvő tagja, azon belül főleg a Yauco régió kávéja hamar prémium minősítést kapott, és az 1890-es évekre olyan kiválóságot képviselt, amelynek a többi kávétermesztő vidék is csodájára járt. A sziget a világ hatodik legnagyobb kávétermelő területévé vált, és királyok, királynők rajongtak az itteni kávéért Európa-szerte. Sőt, még az akkori pápa is Puerto Ricóból hozatta a kedvenc italához való terméseket, ahogy bécsi, madridi, londoni és párizsi kávézók is büszkén hangoztatták, hogy hova valósi a kávéjuk.

Az 1898-as év aztán fordulót jelentett az egész államnak, nem is csak a kávéiparuknak. A Spanyolország és az Egyesült Államok között dúló háború azt eredményezte, hogy többek között Puerto Rico is Amerika fennhatósága alá került. A 400 éves spanyol uralom ezzel megszűnt, és az USA örökölte meg az egykor igen erős kávéipart. Ugyanabban az évben továbbá két pusztító hurrikán is lesújtott a szigetre, tönkretéve a kávéültetvényeket.

A termesztőknek két évet kellett várniuk, hogy újra megnőjenek a kávécserjék. Ezalatt világossá vált, hogy Amerika inkább cukortermelő területként tekint Puerto Ricóra, Európa pedig megtagadta a gyarmati termékek importálását. A hangsúly így tényleg átkerült szép lassan a cukortermesztésre. 1917-ben már teljes mértékben egyesült államokbeli állampolgároknak számítottak a puerto ricóiak, az amerikai integráció az exportjukra is hatással volt. Mindeközben a legjobb kávét továbbra is a hegyi kávéültetvények adták, a réginél jóval kisebb piac számára.

1965 és 1990 között a kávétermés 100%-át a puerto ricóiak fogyasztották. Mégis, a kávéiparnak sikerült fennmaradnia, köszönhetően a termékük minőségének, a kormány támogatásának, és az erős helyi piacnak. A kávékülönlegességek iránti igény aztán nemzetközi szinten is nagy növekedésnek indult, ez eredményezte, hogy Puerto Rico kávéját újra elkezdték exportálni. És azóta sincs megállás: a világon mindenhol a sziget izgalmas kávéjáról beszélnek.

De miért is olyan különleges az úgynevezett Puerto Rico Fino Yauco Selecto, a Yauco régió legendás kávéja? Mert teljes, testes ízű, közben krémes, szinte vajas akkordokkal és magával ragadó utóízzel, melyet a csokoládé ízjegyei tesznek teljessé. Meg azért is, mert Puerto Rico legmagasabb pontján terem, ahol a termőföld ideális és a hőmérséklet mérsékelt. A precizitás is fontos szempont: egyrészt kézzel szedik a kávébabokat, másrészt a feldolgozás minden egyes fázisa alatt is gondosan felügyelik őket. És a termesztők elégedettsége is hozzátesz a tökéletességéhez: a megfelelő egészségügyi és a munkakörülmények is biztosítottak a farmon dolgozók számára. Kell ennél több? Úgy tűnik, nem: az egész földkerekség oda és vissza van érte. Beleértve engem is.

Ha azt mondom, gondoljunk a kávéra, majd egy országra, amellyel a kávét azonosítsuk, nem hiszem, hogy bárkinek Bolívia jutna az eszébe elsőként. Sőt, másodikként-sokadikként sem. És ez sajnos amiatt van, hogy a bolíviai kávé, mint ínyencség, még csak most kezd terjedni a világban, miután sokáig rossz minőségű kávéként tartották számon és senki nem volt kíváncsi rá. De a helyzet szerencsére most már változni látszik.

Bolívia sosem exportált annyi kávét, mint a szomszédságában lévő országok. Pedig sokan, egyre többen foglalkoznak kávétermesztéssel Bolíviában. Az ország legjobb kávéja Yungas megyében terem, de a La Paz, Cochabamba, Santa Cruz, és El Beni is fontos kávétermesztő területei. Egy időben a Yungas kávéja iránt egészen nagy lett a kereslet, főleg Európából volt rá igény. De még akkor sem annyira a kávéjáról volt híres a megye: az egyik ottani út rendkívüli veszélyessége sokkal inkább köztudott volt és a mai napig is az maradt.   

Az Észak-Yungas út, vagy angolul Grove's Road, spanyolul Camino de las Yungas, ha pedig le szeretnénk fordítani magyarra, a Halál útja, egy 61-69 kilométeres út Bolívia Yungas megyéjében, melyet 1995-ben a világ legveszélyesebb útjának neveztek el. Olyannyira kockázatos a Halál útja, hogy egy becslés szerint évente 200-300 ember veszti életét rajta. Éppen ezért számos kereszt látható az út mentén, azokon a helyeken, ahol az Észak-Yungas úton közlekedő autók a szakadékba zuhantak. A másik híres-hírhedt dolog, ha Yungas-ról van szó, sajnos szintén nem a kávéja, hanem a Dél-Yungas út. Ez az útszakasz közel olyan veszélyes, mint északi társa. És mindkettő fontos összekötő út a kávéültetvények szempontjából. Lehet, hogy a bolíviai kávé azért nem jutott az országhatárokon kívülre, mert a veszélyes utakon odaveszett a szakadékokba…

Pedig a lehetőségek - földrajzi szempontból legalábbis - ideálisak a bolíviai kávé felfuttatásához. Termőtalajuk gazdag azokban az ásványi anyagokban, amelyek a kávécserjék növését elősegíthetik. Az esős évszakok szinte garantálják, hogy jó termést hozzanak az ültetvények. A tengerszint feletti 1200-2000 méteres magasságnál pedig jobbat nem is kívánhatnának az arabica cserjék maguknak. És még egy pozitívumukat-érdekességüket emelném ki: az egyébként ázsiai növények annyira jól akklimatizálódtak Yungas-ban, hogy minden egyes kávészemből, amely lepottyan a földre, fa nő.

Tehát, bár az adottságaik tökéletesek, nincs könnyű dolguk a bolíviaiaknak: infrastruktúrát, technológiát és képességeket kell fejleszteniük ahhoz, hogy a kávéjuk minőségén is javítani tudjanak, amelyre viszont azért is szükségük van, hogy gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóan működjenek. De az olyan kezdeményezések, mint a méltányos kereskedelem, illetve különböző fejlesztési projektek sora, megadják a lehetőséget és támogatják a kávétermelőket helyi, országos és nemzetközi szinten is, hogy feltornásszák terményüket a világ legjobb kávéi közé.

Ezek szerint, amint látjuk, mégis van remény a láthatáron. Bolívia jelenleg azon dolgozik, hogy átalakítsa a kávéiparát, javítsa az infrastruktúrát, és feldolgozó malmokat építsen ki eddig figyelmen kívül hagyott területeken is. Mindemellett a kávékülönlegességek, ismertebb nevén specialty iránti növekvő piacot is igyekeznek nyomon követni, és próbálják jobb árakon értékesíteni terméküket. Sőt, ha a jóslatok bejönnek, az országban dúló drogellenes háborúk igen hasznosak lesznek a bolíviai kávépiacnak, ha a kokacserjéket termelő gazdák átállnak legálisan végezhető gazdálkodási tevékenységekre. A drog helyett kávétermelő ország kilátásai tehát jók – Bolíviában, mint leendő kávékánaánban bizony megéri hinni, Bolíviának pedig érdemes a minőségi kávé termesztésére váltani!

Olvass tovább híres latin-amerikai kávékról!

A hurrikánnak köszönhetjük a jó hondurasi kávét?

Costa Rica, az arabica kávé mennyországa

Hegyekbe zárt minőség: a finca los planesi kávé

A Finca El Injerto büszkén viselheti a világ egyik legdrágább kávéja címet. A Guatemalából származó ínyencség igazából nem is néz ki kávénak, inkább hasonlít egy nagyobb lencséhez. De nemcsak apró, különös külseje miatt ilyen nagy a kereslet iránta. A világ egyik legritkább és legszokatlanabb kávéjáról van szó.

Kép forrása: gocoffeego.com

Az El Injerto kávé 1874 óta az Aguirre család tulajdonában van, amelynek termését a szakértők is elismerték: a guatemalai Cup Of Excellence díjat 2006 óta szinte minden évben megnyerték a kávébabok, amelyeknek mérete körülbelül egyharmada az átlagos terméseknek, tehát akár tényleg össze is téveszthetnénk a lencsével, csak ára, illetve kövérebb formája különbözteti meg attól.

Kép forrása: Joyride Blog

Mindössze 720 hektáros területen nő a kávéfajta, viszont a környező erdők, illetve a tengerszint felett 1500-2000 méteres fekvés ideális mikroklímát teremt számára. Az átlagosan 18-22 °C hőmérséklet és az 55-80%-os relatív páratartalom pedig még jobban hozzátesznek ahhoz, hogy extra egyedi termést hozzon a kávéültetvény.

Többféle prémium kávékülönlegességnek is ez a farm az otthona: a Pacamara, Bourbon, Peaberry, Maragogype, Caturra és Moka változatok is a választék részét képezik. Ezek mindannyian kiváló arabica kávéfajták, melyek eleve garantálják a kifinomult ízvilágot. De természetesen az aprólékos feldolgozási eljárásnak is komoly szerepe van a kávé kiváló minőségének kialakításában. A kávégyümölcsöt kézzel szüretelik, így csak azok a szemek kerülnek a kosárba, amelyek már teljesen érettek. A sérült szemek kiszűrése céljából a termést beáztatják, majd nedves eljárással dolgozzák fel őket.

Kép forrása: Tripadvisor

A Finca El Injerto farmon termett kávébabokból finom, érzékeny, növényi és virágos illatú kávé készíthető, melyről első „illatolásra” a jázmin és a csipkebogyó is eszünkbe jut, majd mélyebb szimatolással az étcsokoládét és a mogyoró illatát is előidézheti. Ízre is a csokoládéra hajaz a kávékülönlegesség: sima, krémes, de az étcsokoládé kesernyéssége is megfogalmazódik benne. Határozott, majd ahogy hűl az ital, kissé visszafogottabb lesz a karaktere, mely egy tompa gyümölcsös – szilvás, citromos, körtés – akkordban végződik. És noha meglehetősen testes kávéról van szó, szobahőmérsékleten finom, nyugtató hatást kelt, enyhe citrusos savassággal kiegészülve.

Bár most már többféle változata a világ minden táján elérhető – jó drágán mondjuk –, de volt idő, amikor nemhogy nem volt ilyen népszerű és elismert, de nem is a kávén volt a hangsúly a guatemalai termőföldön. Jesus Aguirre Panama volt az első tulajdonos, aki megszerezte az ültetvény területét 1874-ben, viszont a területen akkor még a cukornád, illetve a kukorica és a bab termesztése állt fókuszban. Csak 1900-ban kezdtek kávét termeszteni a földeken, és indították be a termény világhírnevét.

Ma az Aguirre család harmadik és negyedik generációja foglalkozik az ültetvénnyel. Vezérelvük, hogy fenntartható gazdálkodási módszereket követve, felelősen tartsák fenn az ültetvényt, hogy az gazdaságilag, környezetvédelmi szempontokból és társadalmilag is életképes legyen minden érintett számára.

A minőség folyamatos fejlesztésére törekszenek a kávétermesztők, ezért további lehetőségek után kutatnak, hogyan tudnának még magasabb, az elvártnál még sokkal jobb minőséget szolgáltatni. Így válik Guatemala híres régiója, a Huehuetenango egyre jobbá és jobbá - bár már így is az ország legnépszerűbb kávétermelő térsége, de jó okkal, hiszen tényleg fantasztikus minden, ami ott terem.  Azok, akik egy igazán mennyei kávét szeretnének inni, szinte bármennyi pénzt megfizetnek érte.

Tovább olvasnál?

Kolumbia és Guatemala, ahol az égiek is segítik a kávétermesztést

Guatemala, az örök tavasz földje

Ültetvények hegytetőkön és lankákon – Kolumbia kávéja

Brazília nemcsak az óriási bulijairól, felvonulásairól híres. Persze a karneváljaikat is szívesen megnézném élőben, de szinte biztos vagyok benne, hogy a táncosok, fellépők és résztvevők az ugyancsak nagyhírű nevezetességükkel, a kávéval töltődnek fel az eseményre és közben is azzal tartják frissen, lelkesen magukat. A brazil kávé önmagában világhírű, de azon belül most a Carmo De Minas területnek, még pontosabban a Fazenda Santa Inês farmnak szeretnék egy kis figyelmet szentelni.

Merthogy díjnyertes kávéról van szó: a Cup of Excellence díjat is kiérdemelte a Dias Pereira család Fazenda Santa Inês kávéja Minas Gerais-ban, és egyáltalán nem ok nélkül nyerték el az elismerést. A mindössze 75 hektáros ültetvényen Francisco Isidro Dias Pereira öt különböző kávéfajtát telepített. Yellow Bourbon, Red Bourbon, Yellow Catuaí, Acaiá, illetve Mundo Novo névre keresztelte, illetve kategorizálta azokat a magas minőségű kávébabokat, amelyeket aztán természetes folyamatokkal állítanak elő. Közülük a legnépszerűbb a Yellow Bourbon, kókuszos, édes ízvilága és pirított mogyoróra emlékeztető aromája miatt.

A világhírű és világszínvonalú kávészemeket topográfiai okokból, illetve a maximális minőségre törekedve is mindig, szigorúan kézzel szüretelik, textilekbe szedik, így elkerülve az esetleges beszennyeződéseket. Ezt követően megmossák, majd héjuk lehúzása után kiszárítják őket a Fazenda de Sertao malomban.

A farmon egy érdekes, úgynevezett félszáraz eljárással (honey / pulp natural) dolgozzák fel a babokat. Ennek lényege, hogy a kávébabokat az őket körülvevő kávécseresznyével, vagy annak egy részével együtt szárítják. A Brazíliából származó, eredeti eljárás szerint a gyümölcsről csak a héjat távolítják el, így a babok a gyümölcshússal együtt száradnak – ez a vörös mézes eljárás. A sárga mézes eljárás során azonban egy gép segítségével a gyümölcshús egy részét, a piros színű gyümölcshúst is leválasztják, így marad meg a mag sárgás borítása. Az elsősorban Latin-Amerikában ismert pulp natural eljárás otthagyja nyomát a kávé ízvilágán; a nedves eljáráshoz képest állítólag ezek a kávék kevésbé savasak, a citrusos ízjegyek helyett a csokoládés aromák dominálnak és édesebbek is.

Technikájuk követendő példa, elhelyezkedésük pedig irigylésre méltó. Köszönhetően ugyanis az ültetvény pont megfelelő magasságának, ásványokban dús forrásvizeinek, gazdag termőtalajának, illetve a klíma és a további földrajzi adottságok ideális kombinációjának, kívánni sem kívánhatnának jobb élőhelyet a kávécserjék a tökéletes kávébabok termésére.

A tengerszinttől körülbelül 1000-1300 méter magasan, Rio de Janeirótól nagyjából 290 kilométerre található a híres ültetvény.  Az itt termett, minőségi kávé tipikus, könnyen felismerhető karakterei például testes ízvilága és közepes/erős savassága, amelyben a citrusosság dominál, viszont teljessé az édes-csokoládés ízkomponenseivel válik az élmény. A helyiek is sikeres kávétermesztésükre apellálnak: a gazdaság főként a földművelésre irányul, a kávétermesztés az ottaniak munkájának, illetve bevételének felét biztosítja. Bár a vállalkozás nem olyan nagy múltú, a kávétermesztés tudományában volt alkalmuk elmélyülni a helyieknek.

Már régóta a kávéra fókuszált a terület, de 1979-ben lett a Sertao Csoporté a farm, és a rajta lévő kávéültetvények. Nem sokkal ezután új részeket ültettek be kávécserjével, illetve szárításra alkalmas helyiségeket alakítottak ki és mosó-, szárító- és feldolgozógépeket szereztek be. A sikeres termelés mellett azonban ténylegesen nagy figyelmet fordít a vállalkozás a környezetre: területe része egy igen nagy őserdő, valamint az összes hegyi forrásvizet, illetve a partmenti élővilágot is óvja. A vállalat társadalmi felelősségvállalása részeként 13 otthont alakítottak ki a munkásoknak és azok családjainak a birtokon, így 35 dolgozó, a családtagokat is beleszámítva 80 ember lakik a vízzel, árammal ellátott házakban. Fizetésük mellett tejet, kávét, gyógyszereket, sportolási lehetőséget is biztosítanak számukra, ahogy a diákoknak iskolabuszt is.

Ha valakit még nem győztek volna meg arról a fentiek, hogy nemcsak finom, de szimpatikus is ez a Fazenda Santa Inês és az onnan származó kávé, még egy érdekességet megemlítenék: a farmon dolgozók gyakran látogatnak meg brazil és nemzetközi portálokat, hogy tapasztalatot cseréljenek más kávétermelőkkel. Nem bízták el magukat és folyamatos célkitűzésük továbbfejleszteni a kávéjuk minőségét. Így termékük hosszú távon is megőrizheti jó, sőt, az állandó fejlesztéseknek köszönhetően egyre jobb nevét!

Tovább olvasnál?

Édes élet, édes kávé: hogyan kávéznak Brazíliában?

Brazília, a kávék királynője

A Bourbon kávé titka

A kávéövben található latin-amerikai országok közül kerül ki a 20 legtekintélyesebb kávétermelő nagyhatalom több mint fele, köztük az éllovas Brazília. Ha azonban kávéfogyasztásról van szó, az óriások bizony törpékké zsugorodnak; ahogy korábban írtam, az élmezőnyt a finnek, a skandinávok és a hollandok uralják, a latin-amerikai országokat hiába kutatjuk a top 15-ös listán. Ezen adatok láttán nem tudtam szó nélkül hagyni a témát: vajon tényleg ilyen szomorú képet fest a kávéfogyasztás Brazíliában?

Milyen és mennyi kávét isznak Brazíliában?

Azért ne essünk kétségbe, a brazilok – és általánosságban a latin-amerikaiak – még így is több kávét fogyasztanak, mint mi, magyarok. Sőt, meglehetősen sokat. A Nemzetközi Kávészervezet felmérése szerint ráadásul újabban kezdenek rákapni munkájuk gyümölcsére: 2008 és 2012 között a világ teljes kávéfogyasztása 6%-kal emelkedett és ez most nem nekünk, európaiaknak, hanem a szorgos kávétermesztőknek köszönhető, akik átlag 13%-kal növelték fogyasztásukat. Jelenleg a kávéexportőr államok a világ kávékészleteinek egyharmadát el is fogyasztják, tehát nagyjából annyit, amennyit Brazília megtermel.

Az, hogy Brazíliában sok kávét isznak, két alapvető okra vezethető vissza: egyik fő oka, hogy – lévén az ország a legnagyobb termelő – a kávé viszonylag olcsó. Azonban a legminőségibb kortyokért természetesen itt is fizetni kell. A másik indok kevésbé racionális: a kávézás afféle kulturális tradícióvá nőtte ki magát, erről mindjárt részletesebben is írok, azonban előbb ismerjük meg jobban témánk főszereplőjét.

A munka édes gyümölcse

Bár a brazil fekete erőssége elmarad az olasz espressóétól, az amerikaiak számára állítólag ihatatlan, ám biztosan nem a keserűsége miatt; a latin-amerikai országok ugyanis édesen isszák a kávét, sőt, kész cukorkultusszal rendelkeznek a kávéfogyasztás terén. A híres brazil cafezinho bizony nem más, mint egy előre cukrozott, nagyon édes presszókávé. Sokak számára túl édes, így az utóbbi években egyre több helyen már külön hozzák ki a cukrot, a vendég ízlésére bízva az adagolást.

A brazil kávékészítés sajátossága, hogy a kávét, majd a cukrot a forrásban lévő vízhez adják és tovább forralják azt. És persze nem hiányzik a bőség zavara: a brazilok nem csak cukorral és (forró!) tejjel, hanem különféle alkoholokkal, például a cukornádból készített híres nemzeti párlattal, a cachacaval is ízesítik a kávéjukat.

Kávé bárhol és bármikor, bárkinek

A Brazíliában megfordult olvasóink pontosan tudják, hogy a brazil kávéfogyasztás egyáltalán nincs válságban. Épp ellenkezőleg: a cafezinho a társadalmi élet egyik kiemelten fontos jellegzetessége. A drága alkohollal szemben a kávé lett a „dolgozók likőrje”, amely aktivizálta a brazil embereket. Pozitív hatását természetesen a munkaadók is felismerték és elismerték, így a legtöbb helyen a mai napig ingyen kávét biztosítanak a dolgozóknak. De például a benzinkutakon is tölthetünk magunknak ingyen kávét egy termoszból és ingyen cafezinho jár az éttermekben a menünk mellé is. A brazilok gyakorlatilag reggeltől estig kávéznak, ebéd után is, hogy az álmosságot elűzzék. Brazíliában ugyanis nem divat alvással tölteni a siestát.

Ha Brazíliában belépünk egy helyiségbe, legyen az iroda vagy magánlakás, két lehetőség van: 1. a házigazda megkínál minket egy csésze cafezinhóval, amelyet ajánlatos nem visszautasítani, 2. a házigazda nem kínál meg minket cafezinhóval, hanem szó nélkül kihozza azt. :-) A kávé nem csak a klasszikus vendégvárás, hanem az üzleti megbeszélések, a társadalmi élet nélkülözhetetlen kelléke. A kávéházak vagy a botequim/boteco nevű bárok pedig a legkülönfélébb eseményeknek biztosítanak ideális helyszínt, legyen az egy meeting vagy egy szülinapi zsúr.

A szülinapi zsúr hallatán az ember hajlamos felkapni a fejét: ugyan mi köze van a többnyire gyerekekhez köthető zsúrnak a kávéhoz? Csak annyi, hogy a brazil gyerekek is előszeretettel kávéznak – méghozzá a szüleik teljes jóváhagyásával! Elvégre a kávé nem ártalmas az egészségre, sőt… Inkább a kesernyés ízzel lehetne probléma, amit egyrészt a cukor, másrészt a tej közömbösítenek. A gyerekeknek ugyanis a tejeskávéval (café com leite – forró tejjel kevert kávé) kezdenek ismerkedni, majd amikor hozzászoktak az ízéhez, jöhet az igazi fekete – vagyis a felnőtté válás. Aki felnőtt létére – a szokásos reggeli adagon kívül – tejeskávét iszik, az a legjobb esetben is fura, gyerekes. Olyannyira, hogy ha valakire azt mondják, hogy ő egy „café com leite”, az sajnos elég sértő.

Tudj meg többet a brazil kávéról!

Brazília, a kávék királynője

Kávémúzeumok világszerte: Sao Paulo és Bécs

Szamba, foci, kávé

A Bourbon kávé titka