Fellázadtak a nők a kávéházak ellen – persze mindez nem napjainkban, hanem 1674-ben történt. Az Abesszin-félszigetről származó kávécserjét és a terméséből készült italt évszázadokon át heves viták övezték. A kávét a 15. században fedezte fel magának Európa, arról azonban sokáig nem volt egyetértés, hogy a kávét támogatni, vagy tiltani kell. A 21. században illatos, frissítő nedűként gondolunk a kávéra, de az ital hódító útja különböző állomásain más és más megítélés alá esett.

A muszlimok között azért terjedt el viszonylag gyorsan, mert a Korán által tiltott alkohol helyett fogyasztották. A Közel-Kelet arab országai után Törökországon keresztült került Európába. Itt azonban először idegenkedtek tőle, mivel a fekete levet a sátán italának tekintették, ezért VIII. Kelemen pápa véleményét kérték róla, aki végül engedélyezte a fogyasztását.


VIII. Kelemen pápa, miután maga is megkóstolta és nagyon megkedvelte az italt, áldását adta a kávéra

A kávé fogyasztását már az arab kultúrában is közösségi élményként élték meg, qahveh khaneh-nek nevezett találkozóhelyeiken zenét is hallgattak, sakkoztak, különféle performanszokat néztek és információt cseréltek az Amerikai Kávészövetség szerint.

Az európai értelemben vett "kávéházak", sőt, az irodalmi kávéházak története 1554-ben, Konstantinápolyban kezdődik. Az első olyan nyilvános létesítmény ötlete és megnyitása, ahol kávéfőzetet fogyasztanak, két szíriai kereskedőtől, Semtől és Hakemtől származik, mely jó alkalmat kínált egy kis háborúra a kávé lelkes hívei és a puritán, komor hívők között, akik nem nézték jó szemmel e "kicsapongó" helyek szaporodását. A szimpatizánsok mindazonáltal "a tudás és a művelt emberek iskolájának” nevezték ezeket a létesítményeket, ahol költők és írók, sakkjátékosok, rangos hivatalnokok és a szeráj kereskedői gyülekeztek. A kávé hívei és a vakbuzgók között véres verekedésekre került sor, ami a török hatóságokat arra kényszerítette, hogy bezárják ezeket az intézményeket. Ez nem tartott túl sokáig, mert aki egyszer megkedvelte a kávét, az nem nagyon akarta távol tartani magát tőle.



Hagyományos török kávéház

A kávé frissítő hatása miatt sokan értelmezték félre hatását és működését az évszázadok során, nyugaton épp úgy, mint keleten. Európa valamennyi országában, kivéve Hollandiát és Itáliát, a lelkes hívek és ádáz ellenfelek több évtizeden át hadakoztak egymással. Alig ürültek ki az első kávéscsészék Marseille-ben, amikor 1644-ben egy orvosi testület – bizonyára a bor védelmében -, hevesen fellépett "a veszedelmes ital ellen, amelyből valamennyi baj fakad, leginkább azok számára, akik epés vagy melankolikus vérmérsékletűek, kiknek mája és agya természettől fogva meleg, végül pedig azoknak, akiknek elméje igen éles és vére forró".

Ezt követően más orvosok és botanikusok folytattak hosszas értekezéseket a kávéemberi testre gyakorolt jótékony hatásáról; például arról, hogy ez az ital képes "megakadályozni, hogy a füst felszálljon a gyomorból a fejbe", vagy "majdnem biztosan megelőzi a gutaütést, a bénulást, az álomkórt és szinte minden más mélyalvási betegséget".


Később a történetírók és irodalmárok is hozzátették a magukét. Montesquieu például ezt írta: "Ha én volnék a király, bezáratnám a kávéházakat, mert akik e helyeket látogatják, sajnálatos módon felfűtik az agyukat. Jobban szeretném a kocsmában látni őket részegeskedés közben: legalább csak magukkal tennének rosszat, míg az a részegség, amit a kávé okoz, veszedelmessé teszi őket az ország jövőjére nézve."

Jules Michelet egy évszázaddal később szenvedélyesen írt a kávéról, egy új kor kezdeteként köszöntötte a kávéházak megjelenését: "Megfosztották trónjától a kocsmát, az undorító kocsmát, ahol XIV. Lajos fiatalkorában a hordók és a lányok között hempergett. (...) A kávé eltörli a képzelet füstjeinek homályos és súlyos költészetét, és a jól felfogott valóságból csiholja az igazság szikráját és villámát – az antierotikus kávé, amely a szellemi izgalom által lecsendesíti a nemi vágyat."



A londoni serfőzők és más hazafiak féltették kocsmáik forgalmát és egyre több támadást intéztek a kávé ellen, és meglepő módon a nők is a kocsmárosok pártjára álltak. 1674-ben született meg a „The Women’s Petition Against Coffee” nevű csoport petíciója, amely bemutatja "azokat a komoly hátrányokat, amiket a női nem számára ennek a sorvasztó és gyengítő italnak a túlzott fogyasztása jelent". Ebben azzal vádolták a kávét, hogy férjeiket nemző képtelenné teszi. Az felháborodás hátterében az lehetett, hogy a férfiak, a kocsmák mellett a kávéházakat is látogatták, így kevesebb időt töltöttek otthon, mint azelőtt. A következő évben II. Károly parancsára kísérlet is történt a kávéházak, mint „ördögi létesítmények” bezárására, ez azonban majdhogynem lázadást eredményezett: tizenöt nap múlva egy újabb rendelet megengedte, hogy újra kinyissanak, bár felügyelet mellett.



Szerencsére ma már tudjuk, hogy a kávé nem az ördög itala, és bár nem szoktunk ezen gondolkodni, de a kávéfogyasztásnak és a kávékultúrának nagyon sokat köszönhetünk-: gondoljunk csak az irodalmi kávéházakra, vagy napjainkban a hétköznapi dolgokra, a kávézókban szakdolgozatot író egyetemistákra, az első randevún a sarokban megbújó fiatal párra, vagy a hétfő reggeli papírpoharas „sétálós” kávénkra: mi minden hiányozna kávézók nélkül!

A korabeli kávéfogyasztási szokásokról Loránd Gáspár „Boldog Arábia” című úti jegyzetében olvastam, ebben további érdekességeket találhattok a témában.