A kávé Európába érkezése csak a kezdet volt: az egzotikus kuriózumként kezelt italt bizony meg kellett ismertetni és szerettetni az öreg kontinens népeivel. A huszadik században a kávé már egyre inkább elterjedt és egyre több fogyasztót szerzett, azonban egy szimpatikus, bajszos embernek és egy aranyos kis kütyünek köszönhetjük, hogy a kávézókból beköltözött a konyháinkba. Ismerjük meg tehát a napjainkig már mintegy 220 millió eladott példánnyal büszkélkedhető kotyogóst és olasz feltalálóját!
Alfonso Bialetti és forradalmi találmánya
A kotyogós atyja, Alfonso Bialetti 1888-ban született az észak-olaszországi Piemont tartományban található Omegna városkában. A régió nagy hagyománnyal rendelkezett a fém megmunkálás területén, azonban Alfonso Franciaországot választotta gyakorlatszerzése helyszínéül: egy évtizedet töltött egy francia alumíniumgyárban. A hazatérő fiatalember 1918-ban félkész alumíniumtermékeket árusító boltot nyitott Crusinallóban. Kezdetben megrendelésre gyártott fém tárgyakat, öntöttvas formákat, emellett azonban egyfajta kísérleti labort is üzemeltett.
Kreativitásának mesterműve azonban 1933-ig váratott magára: ekkor pattant ki fejéből ugyanis a Moka Expressz ötlete, amellyel forradalmasította és „demokratizálta” a kávéfőzést. Alfonsót egy teljesen hétköznapi, átlagos házimunka ihlette meg: a mosás. A nők egy nagy kádban főzték ki az ágyneműket, amelybe a meleg víz egy központi, lyukacsos tetejű vezetéken keresztül, fentről lefelé érkezett. Alfonsóban felmerült a kérdés: „miért ne lehetne ugyanezt a módszert használni a kávékészítésnél is?”.
Nem a kotyogós volt az első kávéfőző gép, hiszen a bárokban már jelen voltak az hatalmas, bonyolult használatú, éttermi kávéfőzők, ezek alternatívájaként jelent meg egy egyszerű, gazdaságos kisebb gép, a helyes kis otthoni kotyogós prototípusa. Bialetti a modern technikát vegyítette az olasz eleganciával és szakértelemmel. Egy kis méretű, három részből álló alumínium egységet tervezett, mely egy sima főzőlapon melegíthető fel. Amikor az alsó rész felforrósodik, a megnövekedő nyomás a meleg vizet a csövön keresztül átpumpálja a kávéval megtöltött tartálykán, amelyen keresztül a már elkészült kávé a legfelső részbe szivárog, onnan pedig a csészénkbe kerül.
Miután az ötlet megszületett, Bialettinek már „csak” tökéletesíteni kellett azt: kidolgozni a részleteket, hogy a víz megfelelő módon áramoljon keresztül a készüléken. Mivel a főként egyedül dolgozó feltaláló az alumíniumhoz értett, a formatervezéshez azonban nem, a design kitalálása is problémát jelentett. A karakterisztikus, nyolcszögletű Art Deco formát más, akkor divatos márkáktól koppinthatta le, ám az még az ötvenes-hatvanas években és – mivel a forma azóta is csak minimálisan változott – napjainkban is a Bialetti egyik védjegye. A másik védjegyet csak később fogom elárulni. :-)
Hogyan hatott a kotyogós a társadalomra?
Az olcsón beszerezhető masina működése egyszerű, praktikus, gyors és gazdaságos, a baristákká avanzsált háziasszonyok pedig otthon is éttermi minőségű kávét tudtak előállítani. A kávézás így már nem csak a drága kávézókban időző gazdagok kiváltsága volt, hanem egy mindenki által hozzáférhető, hétköznapi szokássá vált. A plakátokról az „otthon is olyan kávé, mint a bárokban” szlogen hívogatta az embereket, akik olasz gazdasági csoda idején a beszerzendő jóléti cikkek listájára a kotyogóst is felvésték. A fasizmus eltűnésével előtérbe kerültek az addig mellőzött „divatos amerikai” szokások, mint a kávézás, és a nemek egyenlőségének elve is népszerűbb lett, kedvezve az otthoni kávéfőzésnek: bizony már egyre gyakrabban lehetett rajtakapni a konyhában settenkedő férfiakat, amint az addig a hölgyek felségterületének számító helyiségben kávéjukat készítik. A főként a férfiak körében elterjedt kávéfogyasztás egyébként a női emancipáció egyik jelképévé is vált, a kávét kortyolgató, cigarettázó nő alakjával.
A kotyogós meghódítja a világot
A népszerűségig azonban még hosszú út vezetett, mivel a kotyogós először csak a régión belül, korlátozott számban terjedt el; az első öt évben a Bialetti mindössze 6-7 munkással dolgozgatott és mintegy 70 ezer darabot adtak csak el. Marketingjét a háború után fia, Renato indította be; a nagyszerű kereskedelmi érzékkel megáldott ifjú ipari szintre emelte apja találmányának gyártását. A keresletet nagyszabású kampánnyal, rádiós, televíziós, újságban megjelenő hirdetésekkel és óriásplakátokkal támogatta és ő emelte a Bialettit a legnagyobb olasz kávékészítési eszközöket forgalmazó cégek közé. Renato az évenként megrendezett Milánói Vásárt is ellepte hirdetéseivel; a legnagyobb durranás azonban kétségkívül az 1956-os rendezvény volt, amelyen egy kotyogóst mintázó, hatalmas szabadtéri szobrot emeltetett. Munkájának köszönhetően a hatvanas években átlagosan öt nap alatt adott el akkora mennyiséget, mint apja a feltalálást követő öt évben!
Itt érkezünk el végre a másik védjegyhez: ez nem más, mint az 1958-ban életre hívott, reklámokban és a termékeken is feltűnő bajuszos emberke, amely ma is a Bialetti jelképe. A kotyogós elterjedésével ugyanis más is felismerte a találmányban rejlő potenciált, így megjelentek a Bialetti konkurenciái. Renato tudta, hogy termékének egy új, összetéveszthetetlen védjegyre van szüksége, így megszületett az apjáról mintázott kedves, bajuszos öreg, egy szerethető és nosztalgiát ébresztő figura, aki felemelt ujjával talán épp egy eszpresszót rendel.
A nosztalgikus érzés ma már a kotyogóshoz köthető: a Bialetti időnként előáll érdekes fejlesztésekkel, újdonságokkal, ám a 80 éves designon nem változtatnak. És ezt okosan teszik, hiszen a Nutella, a FIAT 500 és a Vespa mellett bizony a Moka Expresszt tartják a legikonikusabb Made in Italy terméknek.
