Kávéklub

Milyen bosszantó tud lenni, amikor véletlenül kilöttyintjük a kávénkat! Pedig tehetnénk akár direkt is. És ha már szándékosan csináljuk, löttyentsük papírra. Merthogy a kávé nemcsak elszürcsölve, de festve is jó! Ezzel mondjuk nem árulok el nagy újdonságot, hiszen sokan rájöttek már, milyen szép festmények készülhetnek kávéból, amelyek színük mellett illatukkal kedvenc italunkat idézik. Nézegessünk képeket – bemutatom pár kedvenc kávéfestőmet és munkáikat!

Egyes képeknek például kifejezetten jól áll a ráfröccsent kávé. Jól tudja ezt Maria A. Aristidou is, az a Cipruson és az Egyesült Királyságban dolgozó illusztrátor-dizájner, aki a kávéból arcokat fest, de aztán telepötyögteti a vásznat cseppekkel, hogy ne legyenek olyan élesek a kontúrok. Az egyik legnagyobb büszkesége Albert Einsteint ábrázoló képe. Hat órán át készült a műve, mely során három különböző eszpresszómárkát, valamint görög kávét is használt. Ha pedig nem jönne be neki a kávéfestés biznisze, tortaművészként is dolgozik – lehet, hogy a torták közt is a kávésakra szakosodott.

“Először akkor jutott eszembe a kávéfestés ötlete, amikor azt figyeltem, milyen tökéletes a csészémbe csorgó gazdag, vörösesbarnás eszpresszó. Amíg a forró italomat iszogattam, beugrott, hogy a kávé iránti szenvedélyemet egy mélyebbi szintre vigyem. Szóval bemártottam az ecsetem és elkezdtem festeni, és megkönnyebbülésemre, gyönyörűen működött a dolog” – mondta a kávéval rajzolás kapcsán az egyik leghíresebb kávéművész, az amerikai Karen Eland, aki már gyerekkorában elkezdte kreativitását bontogatni. Azóta tájképei, portréi, hires művek kávéval újrafestett kópiái a kávérajongók kedvenceivé váltak.

Georgeta Blanaru odáig fejlesztette a kávéfestés tudományát, hogy könyvet is írt belőle Painting with Coffee, vagyis Festés Kávéval címmel. Az író-művész-spirituális tanár nem szenteli magát teljesen a kávénak: víz-, akril- és olajfestékkel is fest, viszont könyvében ismerteti a kávéfestés előnyeit, például, hogy a kávé, mint festék alapanyag, nagyon egyszerű, könnyen használható, különleges, és olcsó. Írásában tippeket is ad azoknak, akik ki szeretnék próbálni magukat a kávéfestésben. Ki kapott kedvet hozzá?

A Washington D.C-ben született Erica Chappuis is inkább kávét használ tempera vagy akrilfesték helyett. Vintage fotókból nyer inspirációt, amelyek alapján főleg portrékat, illetve erotikus képeket fest. Úgy gondolja, hogy alkotásai érzékiségét tovább erősíti a kávéból áradó melegség, meghittség, finomság, akkor is, ha nem isszuk, hanem festményen látjuk viszont a kávét. Képeit többek között washingtoni és barcelonai múzeumok is kiállították már.

És hogy ne csak női kávéművészekről írjak, végül, de nem utolsósorban Dirceu Veigát is bemutatnám. A brazil fiatalember gyermekkönyvek illusztrátoraként kezdte karrierjét, majd rájött, hogy legszívesebben a két szenvedélyét – a kávét és a festést – ötvözné. És hamar rá is kapott az új hobbira, azon belül leginkább hírességek portréira. Legnépszerűbb művei Audrey Hepburnt, Elvis Presley-t, Marilyn Monroe-t, Nelson Mandelát, Robin Williams-t, Amy Winehouse-t, Charlie Chaplint és Bill Gates-t ábrázolják, természetesen tinta vagy festék helyett 100% kávéval.

Ha esetleg mi is kedvet kaptunk a festéshez, a témában készült “tankönyvben” leírtaktól függetlenül  azt javaslom, először készítsünk két adag kávét. Az egyik arra kell, hogy megigyuk – kortyolgatás közben inspirációt gyűjthetünk és felfrissülhetünk. Ezután jöhet a második adag, amely viszont a festővászonunkra, papírunkra kerüljön, és indulhat is a kávéfestés!

Idén ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját a New York Kávéház, ami kiváló apropó arra, hogy ismét írjak az  „Öreg Hölgyről”, amely Budapest szerintem leghangulatosabb kávéháza, néhány éve pedig a világ legszebb kávéházait összegyűjtő lista élére került, ezzel a kijelentéssel pedig a Tripadvisoron is sokan egyetértenek. A New York ma is kiérdemli népszerűségét, aranykorát azonban a 19. és 20. század fordulóján élte, lássuk, hogyan is vált a palota a művészetek egyik központjává.

Hogy miért New York?

A Fővárosi Levéltár online anyagai szerint a New York története Max Aufrichttel, vagy magyarosított nevén dr. Arányi Miksával kezdődik, aki jogi diplomájának megszerzése után Párizsba utazott, és egy kávéházban – ahol akkoriban az üzletek köttettek -, találkozott a New York biztosítótársaságának igazgatójával. Miksa megbízást kapott egy magyarországi hálózat kiépítésére, mivel a társaságnak minden európai fővárosban volt egy reprezentatív épülete, így Budapesten is kiírták a pályázatot a tervek elkészítésére és Hauszmann Alajos irányításával felépült az olasz reneszánszra támaszkodó, eklektikus stílusú New York palota.

Már az első vendégek is azt kívánták, soha ne zárjon be a New York

Az 1894. október 23-án megtartott ünnepi megnyitón mindenki ott volt, aki számított: közéleti személyiségek, írok, költők és más művészek. A legenda szerint egy jókedvű újságírócsoport élén Molnár Ferenc a Dunába dobta a kávéház kulcsát, hogy az ne is tudjon bezárni többet. Bár ez inkább „csak amolyan városi legenda” lehet, ugyanis Molnár Ferenc ekkor még a Lónyay utcai Református Gimnázium tanulója volt, így a kulcsbedobásra – ha megesett egyáltalán -, talán inkább az 1927-es újranyitáskor kerülhetett sor. 

„A New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat az, hogy nyári estéken a vakító villamoslámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a tintatartót meg az írópapirost” - írta a New Yorkról Heltai Jenő, az egyik törzsvendég.

Kávéház és írói műhely egyben

A New York azonban akkor vált igazán „irodalmivá”, amikor a kilencszázas évektől kezdve a Harsányi fivérek vették át a vezetést. Bevezették az „írótálat” vagy másként a „kis irodalmit”, ami egy kevés sonka, szalámi és sajt volt csinosan tálalva „fillérekért vagy hitelre” kizárólag az írók számára, a raktárhelyiségben pedig nagy mennyiségben állt rendelkezésre tinta és írókészletek is.

A Nyugat 25 éves jubileumán: többek között Szép Ernő, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Török Sophie, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes

Itt működött 1908-tól a Nyugat szerkesztősége, a karzaton szerkesztette a folyóiratot Osvát Ernő, ahol emléktáblája ma is látható, és biztos érzékkel választotta ki a tehetségeket a rengeteg írójelölt közül, akik kézirataikkal keresték meg: Móricz a Hét krajcárral, Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszaival. A New Yorkban alkotott Ady Endre, Krúdy Gyula és Molnár Ferenc is. A vidéki újságírók első útja Pesten szintén a New York kávéházba vezetett, hogy kapcsolatokat és információt szerezzenek. Az Erzsébet körúti fronton lévő, ellipszis alakú, óriási „veseasztal” körül tanyáztak a rettegett kritikusok is, akik minden művészeti és irodalmi eseményt kitárgyaltak. A levéltári iratok szerint a legendás mondás járta, hogy „a feketekávéval együtt egy-két eleven írót is elfogyasztottak”.

Később Kertész Mihály, Michael Curtiz-ként a Casablanca című filmért nyerte el a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat

A modernkori felvirágzás

Az aranykor összművészeti szentéllyé emelte a kávéházat, mivel 1912-ben a film- és a moziszakma kialakulásában is nagy szerepet kapott. Ide járt Korda Sándor és Kertész Mihály is, akikből később világhírű rendező lett. Janovics Jenő, akit a magyar filmgyártás megteremtőjeként tisztelhetünk, szintén gyakori vendég volt a New Yorkban, a legenda szerint az egyik kritikus tanácsát kérte, kiből faraghatna rendezőt. A kritikus rámutatott egy sápadt, húszéves, hórihorgas fiatalember és azt mondta: „Valami Korda”.

A századforduló nagy forgatagából, a képzőművészek sem maradtak ki, természetesen nekik is a New York volt a törzshelyük, és megalakították a MIÉNK csoportot, vagyis a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét, élükön Szinyei-Merse Pállal. A New York zenés kávéház is volt, kezdetben cigányzene szórakoztatta a közönséget, sőt télen katonazene is. A vendégek között előadóművészek és komponisták is akadtak szép számmal. Kacsóh Pongrác például a kávéház sárga szalonjának zongorája mellett komponálta a János vitéz melódiáját, de a magyar operett kiválóságai, például Huszka Jenő és Kálmán Imre is megfordultak itt.

Viharos 20. század és újjáéledés

Az első aranykornak az első világháború vetett véget, az írók szétszóródtak, a Nyugat is visszaköltözött a Centrálba. A művészkávéház-jelleg megmaradt ugyan, de a régi hangulat a múlté lett. A kávéház egyszerű szórakozóhellyé vált, még a hamutartókon is ez volt olvasható: „Ne politizálj, szórakozz!”. Volt egy második felvirágzás, amikor idecsalogatták a Nemzeti Kaszinó legelőkelőbb vendégeit, ettől kezdve ismét „sikk” volt a New Yorkba járni, de a II. világháború ennek is gyorsan véget vetett. A háború alatt az épület megsérült, a kávéház bezárt. Az ezredforduló után egy felújításnak köszönhetően az épület és a kávéház visszanyerte régi fényét.

Nagyon örülök, hogy végül újranyitott a New York és annak is, hogy igyekeztek az eredeti hangulatot megidézni a felújítás során, így ma is megnézhetjük, hol alkottak száz éve az írók, költők, művészek, hiszen a fényűző, arannyal és márvánnyal borított kávéházban ma is érződnek az első aranykor fényei és visszaköszön a századforduló alkotóinak ihletett világa.