Kávéklub

A két ünnep között többen utaznak külföldre, legyen szó ajándékba kapott vagy adott útról. Az olcsó repülőjegyeknek hála akár saját magunkat is meglephetjük egy pár napos kiruccanással. Ideális úticélként kínálja magát Párizs, ahol az adventi díszbe öltözött belvároson kívül egy nagyszerű kávéház is csalogat bennünket.

A Café Procope-ot titulálja a bejárata melletti márványtábla a világ legrégebbi kávéházának. Ez ugyan kőbe van vésve, de azért nem biztos, hogy teljesen fedi a valóságot, mivel Isztambulban már az 1550-es években voltak kávéházak. Az mindenesetre biztos, hogy híresnek híres: Az évek során ugyanis olyan neves személyiségek is megfordultak itt, mint La Fontaine, Balzac, Robespierre, Rousseau, Benjamin Franklin, Danton, Marat, Victor Hugo, Verlaine, Gambetta, Anatole France, sőt Bonaparte Napoleon is.

Franciaországba is Törökországon keresztül került a kávé

A franciák Marseilles-en keresztül ismerték meg a kávét, ugyanis az első kávészállítmány az 1600-as évek közepén érkezett a dél-franciaországi kikötőbe.

Így írja Nagy Méltóságú Sárvári-Felső-Vidéki Gróf Széchenyi István Úrnak Ő nagyságának, mély tisztelete zálogául a szerző, F. Almási Balogh Pál a kávé, tea és csokoládé történetéről szóló könyvében, majd folytatja azzal, ahogy Párizsban is megjelenik az ital néhány évvel később a török nagykövet ajándékaként:  

A kávéital még „közönségesebbé” vagyis népszerűbbé tételéhez nagyban hozzájárult az első párizsi kávéház, az 1686-ban megnyílt Café Procope, mely a Saint-Germain- des-Prés negyedben található és a mai napig Párizs legrégebb óta működő étterme. Nevét Francesco Procopio dei Coltellitől kapta, aki Szicíliában született és Olaszországon keresztül érkezett Párizsba, ahol megismerkedett egy örmény kioszk-tulajdonossal, aki limonádét és egyéb hűsítőket árult standján a St. Germain piacon. Almási megfogalmazásában „nemsokkal ezután ezen örmények két legényei, Gregoire és Procope a Fosses St. Germain utczában költöztek a franczia komédiaház altalellenébe”.

A Mary Banks, Christine Mcfadden, Catherine Atkinson által jegyzett Nagy kávéenciklopédia szerint a kávézó berendezéséhez egy fürdő egyedi bútorait vették meg, például kristálycsillárokat, fali tükröket, márvány asztalokat, amelyek a mai modern európai kávéházak jellegzetes berendezéseivé váltak. Az intézmény kezdetben limonádéivónak nevezte magát, s a pompásan díszített, kifinomult ízlésről árulkodó hely volt, ahol egyes források szerint örmény uniformisban szolgálták fel a hűsítőket. A találkahely csak azt követően kezdte magát caféként emlegetni, hogy a vendégek már több kávét fogyasztottak, mint más italokat. A Procope-féle kávézó hamarosan irodalmi szalonná alakult, ugyanis a szemben lévő Comédie-Française színház miatt szívesen keresték fel a legnagyszerűbb költők, drámaírók, színészek és muzsikusok.

A Café Procope-ban balról jobbra Condorcet, La Harpe, Voltaire (felemelt karral) és Diderot.

Kapcsolódó cikkek:

Egy kávé a divat fővárosában

A török nagykövet ismertette meg XIV. Lajossal a gőzölgő feketét 1669-ben, sőt a Napkirály kastélyában rabszolgákkal, porcelán csészében kínálta meg a jelenlévőket. Az arisztokraták körében ezután természetesen gyorsan elterjedt a kávézás. Bár 1672-ben már megnyitották kapuikat a kávéházak elődeinek tekinthető intézmények, körülbelül 10 év múlva kezdtek különválni a bároktól és hűsítőket áruló helyektől a kávéházak, vagyis ezután kapták a „café” nevet, mivel egyre több kávét fogyasztottak a vendégek más innivalók és ételek mellett. A leginkább mérföldkőnek számító kávézó, a magát a világ legrégebbi kávéházának nevező Procope, melyet Francisco Procopio dei Coltelli alapított 1686-ban. 

Az elkövetkező időben minden nagy név, és mindenki, aki nevet szeretett volna szerezni magának az irodalmi, művész vagy politikai életben, állandó vendégnek számított a Procope-ban.  La Fontainetől kezdve, Rousseau, Balzac, Victor Hugo is itt iszogatta feketéjét. A 18. században a szabadgondolkodók találkozóhelye lett a kávéház. A forradalom idején Robespierre, Danton és Marat is itt találkoztak. A legenda szerint Bonaparte Napoleon pedig egyik kalapját hagyta a kávézóban zálogul, ami a mai napig ki van állítva, csakúgy, mint ahogy Voltaire asztalát is kis réztábla jelzi.

„ A franciáknak az a kávé, mint a tea az angoloknak…”

A Café de la Paix urakat, az Les Deux Magots és a Café de Flore az értelmiségi osztály képviselőt vonzotta. Reggel nagyobb, este kisebb csészében likőrrel együtt tálalták a kávét– az ő nevükhöz fűződik a vacsora utáni fekete. Így vélekedik a franciákról egy korabeli újságíró: „A franciáknak az a kávé, mint a tea az angoloknak, a sör a németeknek, az eau de vie az oroszoknak, az ópium a törököknek vagy a forró csokoládé a spanyoloknak…” – írja Mary Banks, Christine Mcfadden, Catherine Atkinson által készített Nagy kávéenciklopédia. 

Ha páholyból szeretnénk nézni Párizs nyüzsgő közlekedését, a legjobb hely erre a Le Grand Hotelben lévő Café de La Paix, mely egykoron az arisztokraták egyik kedvenc helye volt, eleganciáját mai napig őrzi, csak kicsit felgyorsult körülötte az élet. Igazi ingyen kabaré a sok tülekedő autóst és motorost nézni, de a nagy bámészkodásban nem szabad elfelejtenünk egy pillantást vetni az árakra sem, mert a mi kalapunkat nem fogják elfogadni fizetség helyett. A bárpultnál egyébként mindenhol kedvezőbb áron lehet kávézni, mint asztaloknál ülve, így azok is magukba szívhatják a hely atmoszféráját, akik nem szeretnének túl sok eurót otthagyni. A kávézót és a hotelt ugyanaz a Charles Garnier nevű építész tervezte, mint a Palais Garnier Operaházat, így érdemes elidőzni egy kicsit a gyönyörű belső termekben, vagy a hotel híres télikertjében. A hely legendáriuma is lenyűgöző, ugyanis 1898-ban Oscar Wilde a teraszról nézte, ahogyan az Operaház tetejére felhelyezték az egyik arany angyalt. Az 1950-es években Marlene Dietrich is megfordult itt és akkora tömeg sereglett össze a kávézóban, hogy a pincéreknek külön útvonalat kellett kialakítaniuk a konyhából és a kasszától az asztalokhoz.

 Nehéz választani a szebbnél szebb kávézók közül – a művészek azonban tudtak…

Párizsban szinte minden sarkon szebbnél szebb kávéházak vannak, ezért nehéz kiválasztani a legszebbeket, vagy a leghíresebbeket. Nézzük most a művészek törzshelyeit! Minden negyedben az ott lakók stílusát és életmódját tükrözik a kávéházak. A Sacre-Coeur környékén, mely virágkorát az 1880-as évek Belle epoque-jától az első világháborúig élte a kis utcácskákban festők törzshelyeit találjuk, az Amélie csodálatos élete című filmből jól ismert Café des Deux Moulin is ezen a környéken található, vagy a Galette malomhoz tartozó étterem kávézó, melyet Renoir festménye örökít meg.

 Az első világháború után Montmartre-ról a Szajna bal partjára helyezték át székhelyüket a művészek, a görög múzsák lakhelyéről, a Parnasszosz hegyről elnevezett Montparnasse negyedbe. Sok magyar alkotó is élt itt, többek között Ady Endre, Bölöni György és Tihanyi Lajos is. A századfordulón egyszerű bérházak, kocsmák és bisztrók álltak itt, amelyeket még a kispénzű költők, írók, grafikusok és festők is meg tudtak fizetni. Az is előfordult, hogy pénz híján festménnyel fizettek, majd a tulajdonosok a fizetségül kapott képekkel díszítették éttermeiket. A kis kávéházakból, bisztrókból kinőtt a világhírű Le Dome kávéház, a Closerie des Lilas kávézó, étterem és söröző vagy a La Rotonde kávéház, ahol az egyik asztalnál festette Modigliani kortársainak arcképét. Baudelaire, Verlaine, Manet és az École de Paris köréhez tartozó avantgárd művészek is mind itt találkoztak. 

A Le Dome Kávéház belseje

 A La Rotonde terasza

Hogy isszák a kávét Párizsban?

A párizsiak kedvence reggelihez a café au lait, vagyis kávé tejjel, mely forró, de nem gőzölt tejjel készül, széles karimájú csészébe öntik és általában ropogós bagettel, vagy ínycsiklandozó croissant kíséretében fogyasztják. A nap további részében pedig a café crème a legnépszerűbb, melyet közepesen sötétbarnára pörkölt, vagyis francia pörkölésű kávéból állítanak elő, kifejezetten nagy nyomáson főzik, és ennek köszönhetően jön létre a kávé tetején a különleges hab, a crema. Miközben ezt a finomságot kortyolgatják, élvezettel nézegetik a kávéházi asztaloknál ülve az utcán korzózó embereket. A székek ugyanis gyakran nem egymással szemben, hanem a kilátás felé fordítva egymás mellett vannak elhelyezve.

Nem csak Budapest és Bécs, de egyik kedvenc városom, Párizs is kávéházi nagyhatalomnak számított és számít ma is. Egyszerűen imádom Párizst, ahogy beszippant a hangulata, az eleganciája, a pezsgése… nem lehet és nem is kell ellenállni neki.

Franciaországban az étkezés művészetnek, és különleges alkalomnak számít, így a kávézás is. A legjobban a helyi kávézókban azt szeretem, hogy az asztalok a székekkel együtt az utca felé fordulnak, így lehet kicsit bámészkodni, gyönyörködni az utcaképben, és figyelni a járókelőket. Na és semmihez sem hasonlítható egy cappuccino és egy friss croissant párosa…

Rengeteg a nagynevű és szép kávéház, de a sok közül mégis azok emelkednek ki, amik az írók kedvenc helyei voltak. A Café de Flore és a Les Deux Magots a francia írók két nagyon fontos találkozóhelye mind a mai napig, de sok divattervező, színész és filmrendező is jár ide, mindig látni egy ismerős arcot, hírességet.

A Café de Flore 1890 körül nyitott meg az egyedi Saint-Germain-Des-Prés kerületben. A 20. század korai éveiben nagyon népszerű helynek számított a fiatal értelmiség, írók, festők, kiadók és filmkészítők számára, rendszeresen megfordult itt Apollinaire, Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir, Giacometti, Hemingway és Picasso. A jelenlegi formáját az 1924-26-os időszakban elvégzett felújítása alatt kapta. Francia filmek népszerű helyszíne, még egy egész estés film is készült róla Café de Flor címmel, Vanessa Paradis főszereplésével. A kávéházban 1994-től minden évben átadják a Prix de Flore-t, azaz a Flore-díjat, amit a reklámiparban dolgozó ünnepelt író, Frédéric Beigbeder alapított. A zsűri tagjai újságírók, akik fiatal tehetségeknek adják át ezt az elismerést. A dolognak óriási a reklámértéke, ugyanis a könyvesboltok polcán egy nagy papírszalaggal áthúzva árulják majd a díjazott könyvet.

A Les Deux Magots a Saint-Germain-des-Prés sétálóutcán található kávéház nemcsak Romy Schneider kedvence volt, de Albert Camus is szívesen múlatta itt az időt. Ma leginkább turistákkal van tele, de azért megvan a maga varázsa annak, hogy “Sissy” egyik kedvenc helyén ücsöröghetünk. J A hely a nevét két kis kínai figuráról kapta, amik egy korábban itt álló bolt díszei voltak. Természetesen a Les Deux Magots-nak is megvan a saját alapítású díja, amely az alkotói élet több területét öleli körül : az irodalmon túl, a színház, építészet, divat nagyjai is részesei lehetnek ennek az elismerésnek.

Ez a kávéház nem csak feketében erős, de süteményfronton sem semmi, amit felvonultat. Itt kaphatók ugyanis Pierre Hermé, a világhírű cukrász remekei is, amiket semmiképp sem szabad kihagyni, ha Párizsban járunk.