Idén ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját a New York Kávéház, ami kiváló apropó arra, hogy ismét írjak az „Öreg Hölgyről”, amely Budapest szerintem leghangulatosabb kávéháza, néhány éve pedig a világ legszebb kávéházait összegyűjtő lista élére került, ezzel a kijelentéssel pedig a Tripadvisoron is sokan egyetértenek. A New York ma is kiérdemli népszerűségét, aranykorát azonban a 19. és 20. század fordulóján élte, lássuk, hogyan is vált a palota a művészetek egyik központjává.
Hogy miért New York?
A Fővárosi Levéltár online anyagai szerint a New York története Max Aufrichttel, vagy magyarosított nevén dr. Arányi Miksával kezdődik, aki jogi diplomájának megszerzése után Párizsba utazott, és egy kávéházban – ahol akkoriban az üzletek köttettek -, találkozott a New York biztosítótársaságának igazgatójával. Miksa megbízást kapott egy magyarországi hálózat kiépítésére, mivel a társaságnak minden európai fővárosban volt egy reprezentatív épülete, így Budapesten is kiírták a pályázatot a tervek elkészítésére és Hauszmann Alajos irányításával felépült az olasz reneszánszra támaszkodó, eklektikus stílusú New York palota.
Már az első vendégek is azt kívánták, soha ne zárjon be a New York
Az 1894. október 23-án megtartott ünnepi megnyitón mindenki ott volt, aki számított: közéleti személyiségek, írok, költők és más művészek. A legenda szerint egy jókedvű újságírócsoport élén Molnár Ferenc a Dunába dobta a kávéház kulcsát, hogy az ne is tudjon bezárni többet. Bár ez inkább „csak amolyan városi legenda” lehet, ugyanis Molnár Ferenc ekkor még a Lónyay utcai Református Gimnázium tanulója volt, így a kulcsbedobásra – ha megesett egyáltalán -, talán inkább az 1927-es újranyitáskor kerülhetett sor.
„A New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat az, hogy nyári estéken a vakító villamoslámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a tintatartót meg az írópapirost” - írta a New Yorkról Heltai Jenő, az egyik törzsvendég.
Kávéház és írói műhely egyben
A New York azonban akkor vált igazán „irodalmivá”, amikor a kilencszázas évektől kezdve a Harsányi fivérek vették át a vezetést. Bevezették az „írótálat” vagy másként a „kis irodalmit”, ami egy kevés sonka, szalámi és sajt volt csinosan tálalva „fillérekért vagy hitelre” kizárólag az írók számára, a raktárhelyiségben pedig nagy mennyiségben állt rendelkezésre tinta és írókészletek is.
A Nyugat 25 éves jubileumán: többek között Szép Ernő, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Török Sophie, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes
Itt működött 1908-tól a Nyugat szerkesztősége, a karzaton szerkesztette a folyóiratot Osvát Ernő, ahol emléktáblája ma is látható, és biztos érzékkel választotta ki a tehetségeket a rengeteg írójelölt közül, akik kézirataikkal keresték meg: Móricz a Hét krajcárral, Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszaival. A New Yorkban alkotott Ady Endre, Krúdy Gyula és Molnár Ferenc is. A vidéki újságírók első útja Pesten szintén a New York kávéházba vezetett, hogy kapcsolatokat és információt szerezzenek. Az Erzsébet körúti fronton lévő, ellipszis alakú, óriási „veseasztal” körül tanyáztak a rettegett kritikusok is, akik minden művészeti és irodalmi eseményt kitárgyaltak. A levéltári iratok szerint a legendás mondás járta, hogy „a feketekávéval együtt egy-két eleven írót is elfogyasztottak”.
Később Kertész Mihály, Michael Curtiz-ként a Casablanca című filmért nyerte el a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat
A modernkori felvirágzás
Az aranykor összművészeti szentéllyé emelte a kávéházat, mivel 1912-ben a film- és a moziszakma kialakulásában is nagy szerepet kapott. Ide járt Korda Sándor és Kertész Mihály is, akikből később világhírű rendező lett. Janovics Jenő, akit a magyar filmgyártás megteremtőjeként tisztelhetünk, szintén gyakori vendég volt a New Yorkban, a legenda szerint az egyik kritikus tanácsát kérte, kiből faraghatna rendezőt. A kritikus rámutatott egy sápadt, húszéves, hórihorgas fiatalember és azt mondta: „Valami Korda”.
A századforduló nagy forgatagából, a képzőművészek sem maradtak ki, természetesen nekik is a New York volt a törzshelyük, és megalakították a MIÉNK csoportot, vagyis a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét, élükön Szinyei-Merse Pállal. A New York zenés kávéház is volt, kezdetben cigányzene szórakoztatta a közönséget, sőt télen katonazene is. A vendégek között előadóművészek és komponisták is akadtak szép számmal. Kacsóh Pongrác például a kávéház sárga szalonjának zongorája mellett komponálta a János vitéz melódiáját, de a magyar operett kiválóságai, például Huszka Jenő és Kálmán Imre is megfordultak itt.
Viharos 20. század és újjáéledés
Az első aranykornak az első világháború vetett véget, az írók szétszóródtak, a Nyugat is visszaköltözött a Centrálba. A művészkávéház-jelleg megmaradt ugyan, de a régi hangulat a múlté lett. A kávéház egyszerű szórakozóhellyé vált, még a hamutartókon is ez volt olvasható: „Ne politizálj, szórakozz!”. Volt egy második felvirágzás, amikor idecsalogatták a Nemzeti Kaszinó legelőkelőbb vendégeit, ettől kezdve ismét „sikk” volt a New Yorkba járni, de a II. világháború ennek is gyorsan véget vetett. A háború alatt az épület megsérült, a kávéház bezárt. Az ezredforduló után egy felújításnak köszönhetően az épület és a kávéház visszanyerte régi fényét.
Nagyon örülök, hogy végül újranyitott a New York és annak is, hogy igyekeztek az eredeti hangulatot megidézni a felújítás során, így ma is megnézhetjük, hol alkottak száz éve az írók, költők, művészek, hiszen a fényűző, arannyal és márvánnyal borított kávéházban ma is érződnek az első aranykor fényei és visszaköszön a századforduló alkotóinak ihletett világa.
