A blogon sokszor esik szó a kávé előkészítéséről, még a kávészemek származási helyéről is, de annál ritkábban járunk utána, hogy mekkora munkával is jár fenntartani egy kávéültetvényt.
Főleg a közép-és dél-amerikai ültetvényekkel kapcsolatban élnek romantikus képek az ember fejében: szép vidékeken elterülő hatalmas földekről és a tulajdonosoknál zajló izgalmas aukciókról, ahonnan útjukra indulnak a legszebb kávészemek… Ezek a dombos, összefüggően zöld kávétermő vidékek valóban szépek, de Időről időre arról is lehet híreket hallani, hogy a farmerek veszteségesnek ítélik a kávétermesztést, és helyette más megélhetési forrást keresnek – akár illegális tevékenységet is vállalva.
Persze, a tiltakozásnak van kevésbé drasztikus formája is: egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy a kolumbiai Tunja városában közel 14 ezer támogatót hívtak össze a régió farmerei egy közös kávézásra, hogy népszerűsítsék a termelés mértékéhez képest visszafogott kávéfogyasztást – ami a fair trade kereskedelemmel mellett talán helyi szinten is segíthet a helyzetükön.
A közép-és dél-amerikai földtulajdonosok a válságos időszak ellenére is igyekeznek vonzóvá tenni a környéket a befektetők számára, és tény, hogy nincs nehéz dolguk, ha hirdetést kell feladniuk. Egy costa ricai oldal például büszkén hirdeti, hogy a térségben egyre többen keresnek luxus ingatlanokat hozzájuk tartozó kisebb kávéültetvénnyel… Biztosan sokan eljátszottak a gondolattal, hogy saját termesztésű kávéval indítsák a napot.
A kávé minősége nem csak a megfelelő időjárási körülményeken múlik, hanem a folyamatos ellenőrzésen is. Ebben van nagy szerepe a kávéültetvények farmereinek és tulajdonosainak, akik nem feltétlenül vonulnak a háttérbe. Erre az egyik legkedvesebb példa, hogy a budapesti Madal Café kávészaküzlet egy blogbejegyzésben kívánt boldog születésnapot az el salvadori Nomre De Dios farm gazdájának, akitől a kávézójukban népszerűvé vált szemeket szerzik be.
