Kávéklub

A két ünnep között többen utaznak külföldre, legyen szó ajándékba kapott vagy adott útról. Az olcsó repülőjegyeknek hála akár saját magunkat is meglephetjük egy pár napos kiruccanással. Ideális úticélként kínálja magát Párizs, ahol az adventi díszbe öltözött belvároson kívül egy nagyszerű kávéház is csalogat bennünket.

A Café Procope-ot titulálja a bejárata melletti márványtábla a világ legrégebbi kávéházának. Ez ugyan kőbe van vésve, de azért nem biztos, hogy teljesen fedi a valóságot, mivel Isztambulban már az 1550-es években voltak kávéházak. Az mindenesetre biztos, hogy híresnek híres: Az évek során ugyanis olyan neves személyiségek is megfordultak itt, mint La Fontaine, Balzac, Robespierre, Rousseau, Benjamin Franklin, Danton, Marat, Victor Hugo, Verlaine, Gambetta, Anatole France, sőt Bonaparte Napoleon is.

Franciaországba is Törökországon keresztül került a kávé

A franciák Marseilles-en keresztül ismerték meg a kávét, ugyanis az első kávészállítmány az 1600-as évek közepén érkezett a dél-franciaországi kikötőbe.

Így írja Nagy Méltóságú Sárvári-Felső-Vidéki Gróf Széchenyi István Úrnak Ő nagyságának, mély tisztelete zálogául a szerző, F. Almási Balogh Pál a kávé, tea és csokoládé történetéről szóló könyvében, majd folytatja azzal, ahogy Párizsban is megjelenik az ital néhány évvel később a török nagykövet ajándékaként:  

A kávéital még „közönségesebbé” vagyis népszerűbbé tételéhez nagyban hozzájárult az első párizsi kávéház, az 1686-ban megnyílt Café Procope, mely a Saint-Germain- des-Prés negyedben található és a mai napig Párizs legrégebb óta működő étterme. Nevét Francesco Procopio dei Coltellitől kapta, aki Szicíliában született és Olaszországon keresztül érkezett Párizsba, ahol megismerkedett egy örmény kioszk-tulajdonossal, aki limonádét és egyéb hűsítőket árult standján a St. Germain piacon. Almási megfogalmazásában „nemsokkal ezután ezen örmények két legényei, Gregoire és Procope a Fosses St. Germain utczában költöztek a franczia komédiaház altalellenébe”.

A Mary Banks, Christine Mcfadden, Catherine Atkinson által jegyzett Nagy kávéenciklopédia szerint a kávézó berendezéséhez egy fürdő egyedi bútorait vették meg, például kristálycsillárokat, fali tükröket, márvány asztalokat, amelyek a mai modern európai kávéházak jellegzetes berendezéseivé váltak. Az intézmény kezdetben limonádéivónak nevezte magát, s a pompásan díszített, kifinomult ízlésről árulkodó hely volt, ahol egyes források szerint örmény uniformisban szolgálták fel a hűsítőket. A találkahely csak azt követően kezdte magát caféként emlegetni, hogy a vendégek már több kávét fogyasztottak, mint más italokat. A Procope-féle kávézó hamarosan irodalmi szalonná alakult, ugyanis a szemben lévő Comédie-Française színház miatt szívesen keresték fel a legnagyszerűbb költők, drámaírók, színészek és muzsikusok.

A Café Procope-ban balról jobbra Condorcet, La Harpe, Voltaire (felemelt karral) és Diderot.

Kapcsolódó cikkek:

Egy kávé a divat fővárosában

Egy néhány perces kávészünet munkaidőben csodákra képes, és ezzel a munkáltatók nagy része is tisztában van. Mindenki érezte már úgy, hogy „nekem ehhez kell egy kávé”, és valljuk be, az a pár perc, amit a kávé elkészítésével és elfogyasztásával töltünk általában gyorsan megtérülő befektetésnek bizonyul. Sok munkahelyen éppen ezért külön figyelmet fordítanak arra, hogy a dolgozók mindig hozzáférjenek egy bögre friss kávéhoz. Ezzel az apró figyelmességgel ahhoz is hozzájárulnak, hogy a munkatársak könnyebben koncentráljanak a feladataikra. Ez azonban nem volt mindig így: új találmányok, szociális mozgalmak és évtizedes szakszervezeti küzdelem kellett ahhoz, hogy szabadon kortyolgathassuk kedvenc kávénkat a munkahelyünkön is.

Több elképzelés is van a kávészünet kialakulásáról, amelyekről nehéz eldönteni, hogy melyik legenda, és melyiknek van valóságalapja. A legismertebb történet szerint a kávészünet a 19. századból, Wisconsinból ered. Akkoriban sok norvég bevándorló érkezett a városba, hogy a helyi tehervagongyárban vállaljon munkát, miközben a közeli dohányfeldolgozó munkaerőhiánnyal küzdött. A dohányüzem tulajdonosa úgy döntött, hogy felveszi a norvég munkások feleségeit, akik csak azzal a feltétellel mondtak igent, hogy minden délelőtt és délután tarthatnak egy rövid szünetet, ami alatt hazaugranak, és ránéznek a gyerekeikre. Így is lett, és ezek a dolgos háziasszonyok a szünetben általában egy bögre kávét is elkortyoltak. Ezzel a szokással megszületett a kávészünet. Wisconsin városában a mai napig minden évben egy kávészünet fesztivál keretében emlékeznek meg a történetről.

Mások szerint a kávészünet az eszpresszógép feltalálásához kötődik. Az ipari forradalom idején több gyártulajdonos észrevette, hogy a munkások jóval hatékonyabban dolgoznak egy rövid kávészünet után. Egyre nagyobb igény lett arra, hogy minél több munkás és minél gyorsabban jusson kávéhoz a munkaidejében. Luigi Bezzera olasz feltaláló oldotta meg a problémát 1901-ben, amikor feltalált egy olyan kávégépet, ami a korábbiaknál gyorsabban tudott kávét főzni. Ettől kezdve egyre szélesebb körben terjedt a munkahelyi kávézás. 

1902-ben egy New York-i cég, a Barcolo Manufacturing Company hirdette meg a rendszeres kávészünetet a munkaerőnek járó juttatáscsomag részeként, majd egyre többen követték a példát. A második világháború után a folyékony kávékoncentrátumból és forró vízből kávét készítő gépek hihetetlen gyorsasággal terjedtek el a munkahelyeken, lehetővé téve, hogy a dolgozók mindössze 10-15 perc szünet után újult erővel lássanak munkához.

Később a szakszervezetek követelései közé is bekerült a kávészünet. A kifejezést a Pánamerikai Kávé Egyesület (Pan-American Coffee Bureau) tette közismertté 1952-es kampánya segítségével, aminek a szlogenje úgy szólt: „Give yourself a Coffee-Break — and Get What Coffee Gives to You”, vagyis „Tarts egy kávészünetet, és kapd meg, amit a kávé nyújthat neked”. A kampányban közreműködött John B. Watson, a kor elismert pszichológusa, így részben neki is köszönhető, hogy a kávészünet az amerikai munkahelyi kultúra szerves részévé vált.

A kávészünet intézményesülésének legjelentősebb fordulópontjáról a Time Magazin is beszámolt. Ez a fordulópont a United Auto Workers szakszervezeti szövetség és a nagyobb autógyárak közötti 1964-es egyezkedés volt. A szakszervezet több féle jutatásért harcolt, például egészségügyi támogatásért, mégis a kávészünet körüli vita volt az, ami majdnem sztrájkhoz vezetett. Végül az autógyárak beadták a derekukat, és rábólintottak egy napi 12 perces kávészünetre.

A kávészünetért folyó küzdelem története tehát főleg Amerikához kötődik, de ma már szerencsére más kontinenseken sem kell bizonygatni a létjogosultságát. Bár nem minden munkahelyen adatik meg az ingyen kávé, azért kávégépet, kávéfőzőt vagy legalább kávéautomatát a legtöbb helyen találunk. Ráadásul a kávészünet a munkahelyi szociális életben is fontos szerepet tölt be. Ti mit gondoltok erről? Jó lenne megvitatni egy finom kávé mellett, de kommentek is jöhetnek! :)