Kávé à la Bolívia

Ha azt mondom, gondoljunk a kávéra, majd egy országra, amellyel a kávét azonosítsuk, nem hiszem, hogy bárkinek Bolívia jutna az eszébe elsőként. Sőt, másodikként-sokadikként sem. És ez sajnos amiatt van, hogy a bolíviai kávé, mint ínyencség, még csak most kezd terjedni a világban, miután sokáig rossz minőségű kávéként tartották számon és senki nem volt kíváncsi rá. De a helyzet szerencsére most már változni látszik.

Bolívia sosem exportált annyi kávét, mint a szomszédságában lévő országok. Pedig sokan, egyre többen foglalkoznak kávétermesztéssel Bolíviában. Az ország legjobb kávéja Yungas megyében terem, de a La Paz, Cochabamba, Santa Cruz, és El Beni is fontos kávétermesztő területei. Egy időben a Yungas kávéja iránt egészen nagy lett a kereslet, főleg Európából volt rá igény. De még akkor sem annyira a kávéjáról volt híres a megye: az egyik ottani út rendkívüli veszélyessége sokkal inkább köztudott volt és a mai napig is az maradt.

Az Észak-Yungas út, vagy angolul Grove's Road, spanyolul Camino de las Yungas, ha pedig le szeretnénk fordítani magyarra, a Halál útja, egy 61-69 kilométeres út Bolívia Yungas megyéjében, melyet 1995-ben a világ legveszélyesebb útjának neveztek el. Olyannyira kockázatos a Halál útja, hogy egy becslés szerint évente 200-300 ember veszti életét rajta. Éppen ezért számos kereszt látható az út mentén, azokon a helyeken, ahol az Észak-Yungas úton közlekedő autók a szakadékba zuhantak. A másik híres-hírhedt dolog, ha Yungas-ról van szó, sajnos szintén nem a kávéja, hanem a Dél-Yungas út. Ez az útszakasz közel olyan veszélyes, mint északi társa. És mindkettő fontos összekötő út a kávéültetvények szempontjából. Lehet, hogy a bolíviai kávé azért nem jutott az országhatárokon kívülre, mert a veszélyes utakon odaveszett a szakadékokba…

Pedig a lehetőségek - földrajzi szempontból legalábbis - ideálisak a bolíviai kávé felfuttatásához. Termőtalajuk gazdag azokban az ásványi anyagokban, amelyek a kávécserjék növését elősegíthetik. Az esős évszakok szinte garantálják, hogy jó termést hozzanak az ültetvények. A tengerszint feletti 1200-2000 méteres magasságnál pedig jobbat nem is kívánhatnának az arabica cserjék maguknak. És még egy pozitívumukat-érdekességüket emelném ki: az egyébként ázsiai növények annyira jól akklimatizálódtak Yungas-ban, hogy minden egyes kávészemből, amely lepottyan a földre, fa nő.

Tehát, bár az adottságaik tökéletesek, nincs könnyű dolguk a bolíviaiaknak: infrastruktúrát, technológiát és képességeket kell fejleszteniük ahhoz, hogy a kávéjuk minőségén is javítani tudjanak, amelyre viszont azért is szükségük van, hogy gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóan működjenek. De az olyan kezdeményezések, mint a méltányos kereskedelem, illetve különböző fejlesztési projektek sora, megadják a lehetőséget és támogatják a kávétermelőket helyi, országos és nemzetközi szinten is, hogy feltornásszák terményüket a világ legjobb kávéi közé.

Ezek szerint, amint látjuk, mégis van remény a láthatáron. Bolívia jelenleg azon dolgozik, hogy átalakítsa a kávéiparát, javítsa az infrastruktúrát, és feldolgozó malmokat építsen ki eddig figyelmen kívül hagyott területeken is. Mindemellett a kávékülönlegességek, ismertebb nevén specialty iránti növekvő piacot is igyekeznek nyomon követni, és próbálják jobb árakon értékesíteni terméküket. Sőt, ha a jóslatok bejönnek, az országban dúló drogellenes háborúk igen hasznosak lesznek a bolíviai kávépiacnak, ha a kokacserjéket termelő gazdák átállnak legálisan végezhető gazdálkodási tevékenységekre. A drog helyett kávétermelő ország kilátásai tehát jók – Bolíviában, mint leendő kávékánaánban bizony megéri hinni, Bolíviának pedig érdemes a minőségi kávé termesztésére váltani!