Emlékszünk még Alfonso Bialettire és kis kotyogósára? A Lavazza-recept ugyanis nagyon hasonló: végy egy, a munkáját szenvedélyesen szerető piemonti fiatalembert (lehetőleg olyat, aki később bajuszt növeszt), küldd el külföldi tanulmányútra, hogy aztán hazatérve kis üzletet nyisson, adj hozzá sok munkát és kísérletezést, és íme, az eredmény: egy jó ötlet, cégalapítás, marketingre fogékony fiúgyermekek és unokák reklámkampányai, töretlen siker több mint száz éve. Ez lenne a leegyszerűsített változat… a Lavazza története azonban több figyelmet érdemel: ismerjük hát meg jobban ezt a sikeres, olasz márkát, mely pontosan 120 éve indult világhódító útjára.
Az ötlet
Minden egy kis drogériával kezdődött, amelyet Luigi Lavazza 1894. március 24-én (hivatalosan 1895-ben) nyitott meg Torino belvárosában. Hogy miért éppen ez a vegyesbolt emelkedett ki a többi közül? Nos, míg a versenytársak a megszokott fajtájú, ismert őrleményeket árulták, a Lavazza kreatív alapítója egy rendkívüli intuíciótól vezérelve különböző típusú pörkölt kávékat kezdett összekeverni, hogy a vásárlói egyedi igényeit is kielégítse. Ezt persze a kávéfajták eredetének, sajátosságainak hosszas tanulmányozása, valamint egy brazíliai utazás előzte meg, mely során a munkáját szenvedélyesen szerető fiatalember alaposan kitanulta a világ különböző tájairól érkezett őrlemények keverésének művészetét. E nagyszerű ötletnek köszönhetően a Lavazza gyorsan terjeszkedett, 1910-ben már kinőtte a kis drogériát, így új helyre költözött, ahol a mai napig a család tulajdonában álló étterem őrzi emlékét.
A csomagolás, mely forradalmasítja a kávéárusítást
Az első világháború átmeneti nehézségeket hozott, ám a Lavazza család (Luigi, felesége, valamint 3 gyermekük) szárnyai alatt az üzlet tovább bővült, ismét új helyiségekbe költözött és 1927-ben megalakult a Lavazza részvénytársaság. A márka ekkor már nem csak Torinóban, hanem az egész régióban elterjedt. Ugyancsak erre az időszakra tehető a kávécsomagolás megújulása: az aroma és az illat megőrzése érdekében az őrleményeket dupla papírréteggel védték, így a vásárlók nagyobb csomagokat is haza tudtak vinni, hisz a kávé minősége napokig változatlan maradt. Ebből nőtte ki magát a hetvenes évek elején a híres vákuumos Lavazza-csomagolás, melynek köszönhetően a kávékat még hosszabb ideig lehetett tárolni, és még szélesebb körben terjeszteni.
A világhírhez vezető úton
Miután az idős alapító 1936-ban visszatért szülővárosába, Murisengóba, 7 gyermeke közül 3 fia vette át a cég irányítását. A negyvenes években nagyszabású reklámkampány indult: először is, 1946-ban megalkották a Lavazza első logóját, mely már a csomagoláson is megjelent; a megnagyobbított középső A betű a mai napig a márka sajátossága. Ekkortájt indult a kávéhoz köthető eseményeket, vagy az olasz és nemzetközi történelem momentumait ábrázoló, népszerű Lavazza-kártyácskák (Le figurine Lavazza) terjesztése is, amelyek ma már nagy kincsnek számítanak a gyűjtők számára. Nem hiányzott természetesen a frappáns mottó sem: „Piú lo mandi giú, piú ti tira su.” „minél többet küldesz le, annál jobban feldob téged”. Az ötvenes évektől kezdve a Lavazza már csak kávéval foglalkozik.
A reklámkampány azóta sem szünetel, az ötlettár kifogyhatatlan: az új évezredben indult a cég első, 1950-es szlogenjét („Lavazza – Paradicsom a csészében”) idéző „Paradicsom” nevet viselő reklámsorozat, mely híres olasz és külföldi színészeket (pl. Julia Roberts) sorakoztatott fel a Lavazza mögött. Nem hiányzik a híres külföldi fotóművészek (pl. Helmut Newton) közreműködése sem, akik munkájukkal művészi formába öntik a kávét népszerűsítő reklámokat. A cég sorra nyitotta külföldi leányvállalatait, a Lavazza csészék egyre több kávézóban láthatóak; ne feledkezzünk meg a frappáns, kétszersültből készült Lavazza csészéről sem! A marketing és ökológia díjas találmánnyal néhány éve rukkoltak elő, a fagyi tölcsérhez hasonló ízű csészét belülről cukorréteggel „bélelték ki”, így miután a kávé elfogyott, a vendég desszertként elrágcsálhatta a csészét is.
Kávépörkölés Lavazza-módra
1957-ben Luigi unokája, Emilio is otthagyta névjegyét a cég történelmében: beindította a Lavazza kávépörkölő tevékenységét. Új, innovatív módszerének köszönhetően Olaszországban egyedülálló módon, naponta több mint 40 ezer kg kávét tudtak feldolgozni. 1965-ben átadták Európa legnagyobb pörkölő üzemét is. A Lavazzának a pörkölés területén is sikerült kiemelkedőt alkotnia: a kávé típusának függvényében különböző, időben és hőfokban eltérő pörkölési szakaszokat határoztak meg, így például a robustát kevesebb ideig pörkölik, mint az arabicát.
A Lavazza ma már három fő tevékenységkörre épül: otthoni fogyasztásra szánt, saját pörkölésű őrlemények és kávégépek árusítása; professzionális kávéfőzők, kávéautomaták forgalmazása (az Espresso Point Lavazza 1989-ben került piacra); valamint kávézók üzemeltetése. Kevesen tudják, hogy napjainkban a Lavazza már nem csak a kávéhoz köthető termékekkel foglalkozik, hanem például teát és csokoládét is árusít.
A poszt elsődleges forrása a Lavazza honlapja.
Érdekel a téma? Olvass tovább:
http://kaveklub.reblog.hu/cimke/Bialetti
http://kaveklub.reblog.hu/ha-kave-akkor-italia
http://kaveklub.reblog.hu/a-legszebb-olasz-kavehazak