Hogyan került a kávé a csészémbe?

„Azért mégiscsak tudnak valamit ezek az olaszok” – motyogjuk reggelente, miközben álmosan támolyogva bebotorkálunk a konyhába, valahogyan sikerül kitapogatni a kávéfőző gépet, és elkészíteni az életmentő nedűt. A gomb megnyomásától az utolsó kortyig nem telik el több mint három perc, és kezdődhet is a nap. Azt azonban biztosan nem gondoljuk végig, milyen hosszú utat tett meg kávénk  a cserjétől a csészénkig. És lehet, hogy elsősorban nem is az olaszoknak kellene hálálkodnunk?

 

Honnan jön a kávé?

Espresso, presszókávé, vagyis ’gyors kávé’. Elkészítése valóban gyors és egyszerű, az európai népek – élükön a legendás Itália – pedig kikerülhetetlenek, ha kávéfőzési kultúráról beszélünk. A kávéőrlemény előállítása azonban egy igencsak lassú, aprólékos, kényes folyamat, amely messze, a tengerentúlra kalauzol minket. A kávé ugyanis kizárólag a „kávéövben”, vagyis a Ráktérítő és a Baktérítő közti sáv trópusi éghajlatán érzi jól magát, így sajnálatos módon Európa az egyetlen olyan lakott kontinens, amely alkalmatlan a kávétermesztésre.

A kávé igencsak kényes, optimális feltételek mellett is csak a negyedik évtől kezd teremni. A kávécseresznyéről szóló posztomban már részletesebben bemutattam ezt a helyes kis termést, melynek beéréséhez fajtától függően 6-11 hónapra van szükség. A fiatal kávénövényre sok veszély leselkedik: a kártevőknél (melyek csak az arabicát támadják, a robusta koffeintartalma már nekik is túl nagy) nagyobb ellenség a szélsőséges időjárás, az aszály vagy az intenzív esőzés, az erős szél és a fagy, amely akár egyetlen éjszaka alatt több éves munkát tehet tönkre. Éppen ezért az esetleges hurrikán előrejelzésekre, fagyokra a tőzsde is érzékenyen reagál.

 

Mennyiség versus gyorsaság: melyik az ideális szüret?

Amikor a szemek fényessé, élénkvörössé válnak, elérkezik a szüret ideje. Ez a kávétermesztés legköltségesebb és legmunkaigényesebb fázisa, ezért az ültetvényeken a család több tagja és idénymunkások is dolgoznak. Több féle szüretelési technikát különböztetünk meg: a kávészemek folyamatosan érnek, ezért a kézi szüreteléssel lehet a legtöbb érett termést betakarítani. Ennek lényege, hogy első körben csak az érett szemeket szedik le, az éretleneket a növényen hagyják. Ez azonban nagyon idő- és munkaerő igényes, így a nagyobb hozamú területeken a költséghatékonysági szempontot szem előtt tartva inkább az úgy nevezett lehúzó szüretelést alkalmazzák, mely során a növényről egyszerre távolítják el az érett és éretlen szemeket is.

 Ahol a legkisebb hiba is végzetes lehet: a kávé feldolgozása

A leszüretelt kávécseresznyéket nem szabad sokáig váratni, feldolgozásukat azonnal meg kell kezdeni. Két alapvető eljárás ismert: a hagyományos, száraz eljárás során a kávécseresznyét napon vagy szárítóban szárítják, ponyvára teszik őket és a levegőbe dobálják, hogy a felesleges részeket a szél kifújja, majd a gyümölcsöt megtörik, kiszedik a babokat és megtisztítják őket a gyümölcshústól. A szárítás alatt sincs idő pihenésre: a terméseket folyamatosan forgatják, éjszaka pedig óvni kell őket a párától. A szárítást két héten belül be kell fejezni, különben megindul az avasodás.

A nedves eljárást főként olyan területeken (pl. Latin-Amerikában) alkalmazzák, ahol a magas páratartalom és a heves esőzés kizárja a lassú szárítást. Az így készült kávé savasabb ízvilágú, míg a száraz eljárással készült változatok testesebbek és édesebbek, aromásabbak. A nedves feldolgozásnál a gyümölcsöt vízzel teli tartályokba teszik, majd ezt követően a termést megtisztítják, kimagozzák, a magokat fermentálják, vagyis erjesztik; ez egyrészt megtisztítja a babot a maradék gyümölcshústól, másrészt kialakítja jellegzetes ízvilágát. Ismét mosás következik, mely során az egészséges szemek elmerülnek, a sérültek így könnyen kiszűrhetők, végül pedig megszárítják őket. A szárítás történhet udvarokon (3-20 nap) vagy szárítógépekben (6-20 óra), és nagy odafigyelést igényel: a magokat óvni kell a párától, állandóan mozgatni kell őket, vigyázni kell, hogy 40 foknál alacsonyabb maradjon körülöttük a hőmérséklet (különben tovább erjednek). A szárítás végén a magok nedvességtartalmának pontosan 12%-nak kell lennie; ha ennél alacsonyabb, veszít az aromájából, ha pedig magasabb, penészedni kezdhet.

 

Az utolsó simítások a tengerentúlon: válogatás és szállítás

A válogatás, mely során eltávolítják a sérült, elszíneződött szemeket, szintén történhet kézzel és géppel. Előbbi ugyancsak sok időt és nagy figyelmet igénylő folyamat, elsősorban nők végzik. A kávé minősége jelentős mértékben függ a megfelelő, aprólékos válogatástól. A gépi válogatás kevésbé pontos, mint a kézi, viszont olcsóbb. A gép egy speciális kamera segítségével képes kiszűrni a nem megfelelő színű szemeket, fejlettebb változataik pedig az éretlen, sérült magokat is felismerik. A zöldkávé tárolása sem egyszerű, hiszen a magokat óvni kell a párától, a túlzott napfénytől és a szélsőséges hőingadozástól. 60 kg-os zsákokba töltik őket és hajón szállítják hozzánk, Európába.

A pörkölés módjai: hogyan alakul ki a jellegzetes aroma?

A viszontagságokon keresztülment nyerskávét végre kezelésbe vehetik az európai pörkölők. Kezdetben serpenyőben, napjainkban már az ipari mennyiségekre tervezett pörkölő gépekben végzik a folyamatot, melynek célja a karakterisztikus aromák előhívása. A gépek hirtelen nagy hőt (210-220 Celsius fok) fejtenek ki, majd pörkölés után a kávét hirtelen lehűtik. A zöld kávészemek megbarnulnak és elvesztik maradék víztartalmukat is, térfogatuk viszont megnő, porhanyóssá, könnyen őrölhetővé válnak. A pörkölésnél is el kell találni az „arany középutat”, hogy a szemeket ne pörköljük túl, de ne maradjanak keserűek se. A négy fő pörkölési mód: hamburgi (a kávészem világosbarna), bécsi (középbarna), francia (sötétbarna), olasz (fekete).

 

A kávé befut végállomására

A pörkölt babokat az üzemekben ipari malmok őrlik egyenletes, apró szemcsékké. Őrlési technikákból is több van, a kávé minősége itt is elcsúszhat. Ezt követően az őrleményt azonnal védőgázas csomagolásba helyezik, amelyben megőrzi illatát és aromáját. A szemes kávékat puhatasakos, aromaszelepes csomagba. A kávéőrleményt a magyar származású Francesco Illy találmányába, vákuumcsomagolásba helyezik, amelyben akár másfél évig is képes megőrizni aromáját. A kapszulákban kapható kávék pedig végig zárt rendszerben kerülnek a kapszulákba, hogy megőrizzék frissességüket és aromáikat. A csomagból pedig egyenes út vezet a konyhánkban várakozó kávéfőzőig…

 

További olvasnivalókat itt találsz:

Amit a kávécseresznyéről tudni érdemes

Kávé, szárazon

Mi lesz a kávé melléktermékeivel?

0 Tovább

A kávét is szüretelik

Legtöbbször, amikor belekortyolunk a kávénkba, eszünkbe sem jut, hogy mennyi munka van a mögött, hogy a cserjéről a csészénkig eljusson a bab, és gőzölgő, illatos formában elfogyaszthassuk. Pedig a kávétermesztő farmerek munkája nem könnyű, a kiváló minőségű kávéhoz elengedhetetlen az emberi kezek munkája.

A legjobb kávékat ugyanis kézzel szüretelik, ami, ha magatok elé tudtok képzelni egy nagy ültetvényt, akkor sejthetitek, hogy mennyire óriási munka lehet. Létezik gépi eljárás is, de csakis kézi betakarítással válogathatók ki a legérettebb kávécseresznyék!

A kávészüret időtartama 3-4 hónap, mivel több szakaszban történik, ahogy a gyümölcsök folyamatosan érnek. Ennek a csúcsidőszaka – amikor a gyümölcs a legoptimálisabb állapotban van a leszedéshez – 1-2 hónap. Azért is fontos a kézi szüretelés, mert így sem a túl érett, sem a még zöld szemek nem kerülnek a kosárba. A kisebb ültetvényeken, amik családi kézben vannak, a szüret idején az egész család dolgozik, még a kisebb gyerekek is.  A közepes és nagy ültetvényeken idénymunkásokat alkalmaznak.

A Kavehazak.hu oldalán talál információk szerint egy etióp munkás az erdei művelésű ültetvényen napi 15-20 kg kávét tud leszüretelni, ezzel szemben Mexikó, Közép-Amerika és Kolumbia meredek hegyoldalbeli ültetvényein egy munkás legalább napi 30-50 kg, de akár 100 kg kávét is összegyűjt! A rekorderek mégis a kenyaiak, ott egy munkás szüreti teljesítménye egy magas hozamú fajtával beültetett, teljesen napos művelésű ültetvényen 200 kg/nap.

Létezik nem szakaszos szüretelési eljárás is, amikor egyszerre szednek le minden gyümölcsöt, érési foktól függetlenül. Ez általában úgy történik, hogy egy ágas villával lerázzák a gyümölcsöket, amik egy hálóba potyognak. Ez azonban nem ad lehetőséget arra, hogy csak az érett, megfelelő szemeket takarítsák be, így alapos válogatást igényel.

A gépi eljárásnál is leszednek mindent a cserjékről. Ezt az eljárást elsősorban Brazília és Ausztrália sík kávétermő vidékein népszerű. Sőt, itt már a későbbi válogatásra sem helyeznek hangsúlyt, tehát prémium kávék esetében nem alkalmazzák, csakis olcsóbb variánsoknál. 

A szüret után a kávét 60 literes kosarakba teszik. A feldolgozás után minden 100 kg leszüretelt kávécseresznyéből 12-20 kg exportra kész kávé lesz. Döbbenetes, nem? Ha kíváncsiak vagytok, mi lesz a gyümölcshússal, olvassátok el egy korábbi bejegyzésemet!

0 Tovább

A kávébabtól a csészéig

Az igazán jó kávé szigorúan ellenőrzött előállítási folyamat eredménye. Gondoljunk csak bele: a kávét gondosan leszüretelik, megtisztítják, kiszárítják, pörkölik, megőrlik és becsomagolják, hogy frissen élvezhessük az aromáját, amikor a távoli ültetvényekről eljut hozzánk. Lássuk, mi minden kell ahhoz, hogy a kávénk valóban friss és ízletes legyen.

Már a szüretelés nagyon fontos a jó kávéhoz. A kávécseresznyét akkor kell leszedni, amikor megérett, nem szabad sokáig a növényen hagyni. A szüretelést emiatt körültekintően kell végezni, elvégre nem egyszerre érnek meg a szemek. Ahol nem kézzel, puttonnyal szüretelnek, ott speciális kávészedő gépekkel mennek végig a sorokon. A gép leveri az érettebb és ezért csüngő szemeket az ágakról, és ezeket takarítják be. Gyors eljárás, ugyanakkor hátránya, hogy a kevésbé érett kávécseresznyéket is begyűjti, ezért az eredmény rosszabb minőségű lesz.

Ezután következik a kávé terméshúsának eltávolítása, amely történhet száraz és nedves módszerrel. A száraz feldolgozás során a kávészemeket szétterítik valamilyen természetes anyagból készült felületre, például gyékényekre. A bogyókat rendszeresen forgatják, hogy minden oldalon egyenletesen száradjanak, és ne induljon be az erjedési folyamat. A nedves módszer alkalmazásakor egy speciális gép hasítja le a burkot a kávészemekről.

Ezután következik a fermentálás, vagyis erjesztés. A kávészemeket vízben áztatják, amíg a természetes erjedésnek köszönhetően a magköpeny könnyen eltávolíthatóvá nem válik, ekkor egyszerűen vízsugárral megtisztítják a kávészemeket.

Fermentálás után a kávészemeket kiszárítják, vagy természetes úton, vagy gépben. Ez heteket is igénybe vehet, közben pedig vigyázni kell, hogy a kávébab ne veszítsen túl sokat nedvességtartalmából, ugyanakkor egyenletesen kiszáradjon. Ha ez is megtörtént, a kávészemeket súly és méret szerint kiválogatják.

A következő lépés a pörkölés, ami a folyamat egyik legfontosabb része. Ekkor alakul ki a kávé íze. A pörkölés során a kávészemek megduzzadnak, besötétednek, a bennük található szénhidrátok pedig karamellizálódnak. A pörkölés végén a kávét lehűtik: ez történhet hűtőrácson (ekkor a kávészemek még pörkölődnek egy rövid ideig), vagy víz hozzáadásával (ekkor magasabb lesz a kávé nedvességtartalma).

A kávét ezután megőrlik. A professzionális gépek őrlőhengereit folyamatosan hűtik, hogy a meleg ne ártson a kávé aromájának, és az is fontos, hogy egyenletes legyen az őrlemény. Régen leginkább szemes kávét lehetett kapni, még mindig fel tudom idézni a frissen őrölt kávé illatát, amit akkor érezhettünk, amikor beléptünk egy ABC-be, mivel az előtérben ott voltak a kávédarálók, ahol le lehetett darálni a szemes kávét :)

Az utolsó ugyanakkor igen fontos lépés a csomagolás, amelynek fontos szerepe van a kávé aromájának megőrzésében, ennek érdekében nitrogénnel feltöltött zacskót vagy vákuumcsomagolást használnak, mivel a kávé érzékeny a levegő oxigén- és nedvességtartalmára.

Rengeteg dologra kell odafigyelni ahhoz, hogy a jó alapanyagból valóban jó kávé szülessen, és akkor még nem is beszéltünk termőterületről, csapadékról, fajtákról és kávékeverékekről. Még szerencse, hogy nekünk csak annyi a dolgunk, hogy élvezzük a kávészakemberek munkájának és gondos odafigyelésének gyümölcsét.

1 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)