Mi lehet a hiba, ha nem ízlik a kávéd?

Talán nincs is élvezetesebb pillanat, mint amikor először kortyolsz bele a frissen elkészített kávéba. És nincs annál nagyobb csalódás, mint amikor a várva várt kávé egyszerűen nem finom. Az egész napi hangulatodat is befolyásolhatja, hogy milyen a reggeli indulás, de az ebéd utáni kávézás is ugyanilyen fontos, hogy kerek legyen a világ.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy akár ugyanazzal a módszerrel, látszólag ugyanazokból az alapanyagokból egyszer jól, máskor pedig gyalázatosan rosszul sikerül elkészíteni a kávét? Meglepő, de a legtöbbször bizony nem véletlen, hogy a várakozásokon aluli az az espresso vagy latte. Összeírtam pár gyakori hibát, amit érdemes elkerülni, ha a tökéletes kávét akarjátok elkészíteni:

1. Nem jó a víz

kávéfőzés otthon hibák pörkölés

A kávé legnagyobb része víz, érthető tehát, hogy rossz ízű vízből nem készül jó kávé. Alapszabály, hogy csak olyan vizet használj a kávéhoz, amit önmagában is meginnál. A túl kemény, túl klóros vagy túl magas vastartalmú csapvíz szinte biztosan elrontja az ízeket. Érdemes ezért szűrt csapvizet vagy alacsony ásványianyag-tartalmú palackozott vizet használni.

2. Oxidálódott a kávé

kávéfőzés otthon hibák pörkölés

Pörkölés után légmentesen kell tárolni a kávét, mivel oxigén hatására hamar állott ízű lesz. Ez a bab- és az őrölt kávéra egyaránt igaz. A legjobb, ha szagmentes, légmentesen zárható dobozban tároljuk, hűvös és száraz helyen – de nem a hűtőszekrényben vagy a fagyasztóban. A frissesség szempontjából vagy a frissen pörkölt, frissen őrölt kávét tudom javasolni, vagy az egyesével adagolt, kapszulás vagy podos verziót.

3. Nem volt megfelelő a pörkölés

kávéfőzés otthon hibák pörkölés

Ha túl keserű vagy égett ízű a kávé, akkor szinte biztos, hogy pörkölési hiba áll a háttérben. Imádom az olasz stílusú kávét, márpedig ők az erősebb pörkölésről híresek. Nem sok választja el egymástól a „pont jó” és az „ez már túl sok” szinteket, nem hiába mondják, hogy a kávépörkölés igazi művészet. Az alulpörkölt kávé talán ritkább, de ugyanolyan kellemetlen tud lenni, hiszen így nem jönnek elő az legjobb aromaanyagok.

4. Nem volt megfelelően kitisztítva a kávéfőző

kávéfőzés otthon hibák pörkölés

Mindegy, milyen módszerrel készíted a kávét, az aeropress-től a kotyogósig mindenre igaz, hogy csak tiszta eszközzel lehet igazán finomat főzni. Ha benn ragad a kéthetes zacc, ha hagymás kézzel rakod össze a kávéfőzőt, ne csodálkozz, ha nem lesz tökéletes a végeredmény. Tessék szépen kitisztítani a munkaeszközöket :)

5. Nem megfelelő hőmérséklet

kávéfőzés otthon hibák pörkölés

A kávé aromái nagyon érzékenyek a hőmérsékletre, és akár kis ingadozások is befolyásolhatják, hogy mennyire tudjuk élvezni az ízeket és az illatokat. A túl forró vagy nem elég meleg vízzel készített kávé szinte biztosan problémás lesz. De talán a leggyakoribb hiba, hogy nem melegítjük elő a csészét. Egy gyors átöblítés forró vízzel, és máris biztosíthatod, hogy ne hűljön ki azonnal a finom kávé.

Remélem, tudtam segíteni, hogy ne okozzon csalódást az a bizonyos első korty :) Ha van még tippetek, szívesen olvasom kommentben!  

Olvass tovább minőségi kávékról!

A világ 10 legdrágább kávéja

2 Tovább

Te milyen vízzel főzöd a kávét?

Elsőre furcsán hangzik a kérdés. Én is minden reggel csapvízzel töltöm fel a kávéfőzőm víztartályát, és eddig eszembe sem jutott, hogy ez lehetne másképp is. De ha belegondolunk, akkor az ételek készítésénél is kulcsfontosságú tényező az alapanyagok minősége és ez épp úgy igaz a kávéra is. Ha tényleg minden apró részletre ügyelni akarunk a kávéfőzés során, akkor nem elég frissen őrölt, minőségi kávét és hozzá illő kávégépet használnunk, hanem a főzéshez használt vízre is figyelmet kell fordítanunk, lássuk, milyen lehetőségeink vannak.

Csapvíz

Ha szerencsések vagyunk, akkor a csapvíz is megfelelő minőségű a kávéfőzéshez. Hogy milyen az otthonunkban az ivóvíz összetétele, arról a szolgáltatónk honlapján tájékozódhatunk, a vízkeménységet pedig magunk is ellenőrizhetjük otthoni tesztekkel – ezeket a legkényelmesebb online megrendelni. Magyarországon általánosan az a jellemző, hogy kemény a csapvíz, amely nem csak a kávé ízét befolyásolhatja, hanem fokozott vízkőképződéshez is vezet.

Magyarország vízkeménységi térképe, ahol a zöld a lágy, a sárga a középkemény és a piros a kemény vizet jelöli. Forrás: maviz.hu

Palackozott víz

Amennyiben úgy döntünk, hogy palackozott vizet használunk a kávéfőzéshez, fontos ellenőrizni az adott víz ásványianyag-tartalmát, ezzel csökkenthetjük a vízkőképződést, ráadásul a vízben oldott ásványi anyagok a kávé ízét is befolyásolják, így könnyen lehet, hogy a palackozott vízzel kellemesebb ízélményt érhetünk el.

Otthoni víztisztítás

Számtalan lehetőség van az otthoni víztisztításra is, különböző méretű és kialakítású berendezéseket használhatunk erre a célra. Talán a legegyszerűbb a víztisztító kancsó, amely szűrőbetétje segítségével kiszűri az esetleges szennyeződéseket és a klórt. A használói arra esküsznek, hogy már a csapvíz és a szűrt víz íze is merőben eltér egymástól, a velük készült kávé és tea íze azonban ég és föld.

Én eddig csapvízzel főztem a kávét (szerencsére nálam elég jó minőségű a víz), de lehet, hogy az otthoni espresso-főzés tökéletesítése érdekében érdemes lenne kipróbálnom akár a palackozott vizet, akár a víztisztításos eljárást. Utána pedig feltétlenül beszámolok a tapasztalataimról! :)

2 Tovább

Török hódítás a csészében

A zaccos török kávé elég megosztó: lehet utálni, imádni, de szó nélkül elmenni mellette semmiképp sem. Erős, igen karakteres, figyelmet követel magának, egy igazi egyéniség.

A török kávé Kaffa város környékéről származik, Abesszíniából. Ismerősen cseng? Nem véletlen, hiszen Kaffa város nevéből  származik az egész világon elterjedt kávé és koffein elnevezés. A kávét az arabok tették ismertté, a törökök a 15. században vették át. Bár többször is betiltották fogyasztását, hamar népszerű lett, elsősorban a katonák körében. Nők és férfiak egyaránt szívesen fogyasztották, eleinte főleg otthon, később „kávés házakban”. Igen, már akkor kialakult a kávézás közösségépítő ereje, ami máig tart. A kávékészítés ma is igazi szertartás a török konyhában, szinte minden családban megvan a kávéfelelős, aki legjobban ért az elkészítéséhez. De hogy is készül?

 

Mint minden kávénál itt is két lényeges pont van: a pörkölés és az őrlés. A török kávé pörkölése leginkább a bécsi pörköléshez hasonlít. Ebben az egyik legrégebbi kávékészítési eljárásban a frissen pörkölt kávét letakarják, majd kétszer-háromszor is átdarálják, amíg a kívánt finomságot el nem éri. Ezután egy hosszú nyelű sárgaréz edényben (dzsezva) cukorral és vízzel együtt főzik. A cukor azért fontos, mert később, a csészében már nem keverik meg a kávét, ezért rendeléskor előre meg kell mondani tehát, hogy cukor nélkül, alig édesen, közepesen, csak egy kanál cukorral, vagy édesen kérjük-e. Mindig a kávévíz mennyiségéhez való edényt használnak, mert nem lehet jól habzó kávét főzni két személyre egy négyszemélyes edényben. Minden csésze vízhez egy teáskanál őrölt kávét adnak, s kanállal folyamatosan kavargatva felfőzik. Mielőtt a kávé kiforrna, leveszik a tűzről, majd még egyszer felforralják, és csészékbe öntik. A tetejére 1-1 csepp hideg vizet tesznek, így a zacc gyorsabban leülepszik.

 

A török kávé elkészítése nem olyan nagy ördöngösség, érdemes kísérletezni vele baráti összejövetelekkor, nagy sikert arathatunk vele. Mint említettük, elég megosztó, ezért biztos, ami biztos, készüljünk más kávéfélékkel is.

1 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)