Január elseje nem szól másról – na jó, a túlzásba vitt mulatozás és az elfogyasztott alkoholegységek megbánásáról is esetleg – mint a fogadalmakról, amelyeket akkor és abban a pillanatban szentül hiszünk, hogy meg is fogunk tartani. Segítek kicsit, tudok ugyanis pár olyan fogadalmat, egészen pontosan 16-ot a 2016-os évre, amit tényleg könnyű és érdemes megfogadnunk. Az egész jövő évre, és lehetőleg még hosszabb távra.

szilveszter újév fogadalmak kávé

Javacaffe.co.uk

  1. Naponta maximum 3 kávét igyunk! Szomjat oltani mással tudunk, igyunk sok-sok szénsavmentes vizet, és kevesebb kávét.
  2. Tegyünk kevesebb cukrot  a kávénkba! Igen, a szirup is számít. Ha igazán finom, jó minőségű italt iszunk, nem szükséges túlédesíteni.
  3. Készítsük többször mi  a kávénkat! Magunkat, szokásainkat, képességeinket is jobban megismerhetjük, míg megcsináljuk az innivalónkat, ráadásul pontosan fogjuk tudni, mit is iszunk. És maga a művelet is kellemes kikapcsolódást jelenthet.
  4. Igyunk mindig frissen őrölt kávét! Nem sok plusz energiával és idővel jár, de lényeges különbséget jelent ízében és minőségében, ha közvetlenül fogyasztás előtt, mi magunk daráljuk, vagy daráltatjuk a kávénkat.
  5. Ha kávés kiegészítőt veszünk, lehetőleg a legjobban vegyük csak meg! Valószínűleg mindenünk megvan már otthon, amire szükségünk lehet, hogy elkészítsük az ideális kávét, ezért lehet, hogy nem kell újat venni. Vagy ha mégis úgy érezzük, muszáj egy bizonyos terméket beszereznünk, aludjunk rá párat, biztos kell-e, és ha továbbra is úgy tartjuk, hogy nélkülözhetetlen, nézzünk körül és a lehető legjobbat vásároljuk csak meg!
  6. Ha kávézóba megyünk, gyalog tegyük meg az utat! Környezet- és pénztárcakímélőbb megoldás egyben, ha sétálunk ahelyett, hogy autóba ülnénk. Arról nem is beszélve, hogy testünk is meghálálja a mozgást.
  7. Amikor egyedül kávézunk, ne a telefonunkat nyomkodjuk, hanem olvassunk egy jó könyvet a kávé mellett! Sokkal jobban fog esni az ital, ha kellemes könyv társaságában fogyasztjuk el.
  8. Ha társaságban isszuk a kávénkat, legyünk tényleg a kávépartnerrel, -partnerekkel, térben és időben is! Halkítsuk és takarjuk le telefonunkat, hogy ne tudja elvonni figyelmünket arról, akivel kávézunk.  
  9. Hívjuk meg társunkat a kávéra! Nem nagy kiadás, de annál kedvesebb gesztus, partnerünk biztosan értékelni fogja figyelmességünket.
  10. Hagyjunk fel a papírpoharakkal! Adjuk meg a módját a kávézásnak, üljünk le, és igyuk rendes porceláncsészéből vagy bögréből. Környezetünket is kíméljük és az élményt is emelhetjük így.
  11.  Próbáljunk ki újdonságokat! Mindig a megszokott kávézónkba megyünk, vagy a megszokott kapszulánkat, szemeskávénkat vesszük? Változtassunk, nyissunk a másra. Ha esetleg nem válik be, áttérhetünk egy újabb változatra, másik helyre, vagy legrosszabb esetben még mindig visszatérhetünk jól bevált kedvencünkre.
  12. Legyünk kreatívak! Akár egy szép csészéről vagy bögréről van szó, akár a tetején a tejhabról, vagy épp arról, milyen süteményt eszünk mellé. Egészen magas szintűre emelhetjük a kávékultúránkat és a kávékörnyezetünket, és sokkal jobban fog esni maga az innivaló is, a teljes kávéélménybe ágyazva.
  13. Ne a kávét használjuk alvás helyett! Persze, felfrissít a kávé, de magát az alvást nem pótolja. Csodát ne várjunk tőle, pihenjünk is, a reggeli kávét egy kiadós alvással előzzük meg!
  14. És ne igyunk koffeines, csak koffeinmentes kávét alvás előtt! Még ha úgy is érezzük, hogy egy jó kávétól is el tudunk szenderedni, lehet, hogy éberebben, felszínesen fogunk csak tudni aludni tőle, és másnap extra dózisokra lesz szükségünk, hogy ébren maradjunk.
  15. Olvassunk, nézzünk, járjunk utána, mit lehet tudni az adott kávéról, amit iszunk! Egész más úgy fogyasztani valamit, hogy tudjuk, hol, hogyan, mikor, milyen mennyiségben terem, ki készíti és milyen eljárásokkal, és hogyan jut el hozzánk.
  16. Törekedjünk a minőségre! Inkább kevesebbet, de abból viszont jót igyunk.

 

 

Ha Szilveszter, akkor (is) kávé! Olvastál már szilveszteri kávékoktéljainkról?

5 tuti kávés koktél szilveszterre

Alkoholos kávéreceptek télire

Van élet az ír kávén túl! : Alkoholos kávékülönlegességek