Kávézni a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, amely fokozottan igaz a kávéfogyasztásra is, hiszen mindenkinek megvan a maga kis kávérituáléja, és hogy ő személy szerint hogyan szereti inni, a különbségek pedig a különböző országok között is megfigyelhetők. Nézzük, melyik országban mely kávék, kávéitalok a legnépszerűbbek!

Ha Olaszország, akkor espresso, nem meglepő módon ez a legnépszerűbb az olaszok körében, akik reggel gyakran csak berohannak egy bárba, kávézóba az illatos feketéért, és már sietnek is tovább. Persze ahogy korábban is írtam már róla, bőven találunk hangulatos kávéházakat Olaszországban is, ahol nyugodtan élvezhetjük kávénkat.

Ha reggeli kávéról van szó, akkor a franciák a Café au Lait, vagyis tulajdonképpen a tejeskávé mellett teszik le a voksukat, amely nálunk is nagyon népszerű. A tejeskávé forró tejjel, tejhab nélkül készül, és általában széles karimájú csészében tálalják.

Németországban hagyományosan az uzsonnához fogyasztottak kávét, ezt itt Kafeekuchennek nevezik és nagyjából az angolok ötórai teájának feleltethető meg, csak persze tea helyett kávéval. A képen látható karlsbadi kávéskanna szintén ezt a hangulatot idézi meg, amely hosszú ideig a legnépszerűbb kávéfőző alkalmatosság volt Európában.

Ha Írországról és a kávéról van szó, azt hiszem, a legtöbbeknek az ír kávé jut eszébe. A történet szerint a Shannon nemzetközi repülőtér konyhafőnöke, Joseph Sheridan találta fel 1943-ban, aki egy hideg téli estén, a reptéren rekedt fáradt és átfázott amerikai utasoknak ír whisky-vel gazdagított kávét kínált.

Görögországban rendkívüli népszerűségnek örvend a frappé. Nem nehéz megérteni, miért, ha a perzselő görög nyarakra gondolunk. Hogy mi a különbség a jegeskávé és a frappé között, az ebből a bejegyzésemből kiderül.

Kuba jellegzetes kávéja a café cubano, amelynek a demerara nádcukor kölcsönöz különleges aromát. A cukrot kevés kávéval összekeverik, majd erre főzik az espressot, amely különleges cremát eredményez.

Az Egyesült Államokban kedvelt az americano és népszerűek a különböző szirupokkal ízesített kávéköltemények is, nem is beszélve a coffee-to-go intézményéről, amikor papírpohárból, úton, az utcán vagy az autóban fogyasztják a kávét.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ezekben az országokban kizárólag ezeket a kávékat fogyasztják, mindenestre egy kicsit elgondolkoztam erről. Ha választanom kellene egyetlen elkészítési módot és mostantól csak úgy ihatnám a kávét, akkor azt hiszem a lattét választanám, egyrészt, mert az a kedvencem, másrészt pedig mert azt hiszem, azt nem lehet megunni :) Te melyik mellett köteleznéd el magad?

0 Tovább

Kávékisokos

Végeztem egy gyors kutatást az ismerőseim körében, hogy ki milyen kávékülönlegességeket ismer, amikkel utazásai során találkozott. Az eredmény persze nem reprezentatív, de kiderült, hogy a barátaim nagy része a magyar kávézók többségében kínált espresso-cappucino-latte-macchiato négyesből szokott választani, esetleg a flat white vagy az americano név ismerős számukra, amióta ezeket egyes kávéláncok is felvették a kínálatukba.

Azt kell, hogy mondjam, szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a kávénak számtalan elkészítési módja létezik már csak Európában is, sőt, akár ugyanabból a típusból is nemzetenként eltérő italok születnek. Nem kell ahhoz világjárónak lenni, hogy minél több kávéfélét ismerjünk, ezt szeretném bizonyítani nektek. 

Ahhoz, hogy az egyes típusok közötti eltérések érthetőek legyenek, kezdjük az elején. Lesznek benne kis ismétlések a korábbi bejegyzésekből, de mint tudjuk, „Ismétlés a tudás anyja”. Az espresso, mint sok kávé alapja, egyfajta kiindulópont lehet. Egy adag úgy 25-35 ml, vörösesbarna színéről és a tetején található crema rétegről ismerhető fel. A ristretto ehhez képest sötétebb és töményebb főzet, kb. 20 milliliternyi egy kis csészében, ami nem azt jelenti, hogy kevesebb vizet adtak hozzá, hanem másképp darálják hozzá a kávészemeket. A doppio minden szempontból dupla, kétszer annyi vízből és kávéból készül, mint egy adag espresso.  A lungo valójában hosszú espresso, egy teljes csészényi vízzel, az americano pedig ennek a még több forró vízzel higított változata – igen, ez áll legközelebb ahhoz, amit az amerikai filmekben az irodisták és az országúti éttermek pincérnői töltögetnek bögrébe.

A café creme vagy caffé crema közel 2 decis csészében érkezik, a francia és skandináv vidékeken nagy eséllyel találkozhattok ezzel a fajtával. Durvábbra őrölt kávéból, hosszabb idő alatt folyik le, mint az espresso. 

Flat white

A flat white kifejlesztése a neve ellenére az olaszoknak köszönhető, a történelmi hivatkozások szerint legalábbis a II. világháború után Ausztráliába vándorolt olaszok nem szerették az új kontinensen főzött „vizes” kávét, ezért saját képükre formálták hagyományos kávégépeikkel. Egy vagy két adag espressoból (esetleg ristrettoból) készül, tejhabbal a tetején, hasonlóan a caffé macchiatohoz. 

Kapuziner

Érdekes, hogy az espresso tejszínhabbal díszítve két néven is fut Európában: német nyelvterületen ezt hívják kapuzinernek, az olaszoknál pedig con panna.

A baci olaszul csókokat jelent, ami nagyon izgalmasan hangzik, ennek ellenére az az olasz kávékülönlegesség semmi más, mint harmadnyi folyékony tejszín és kétharmadnyi espresso. 

Első körben az espresso alapú kávákról hirtelen ennyit, de azt hiszem, ez a kávékülönlegességek téma még bőven rejt magában lehetőségeket, hamarosan folyt. köv. ;)

2 Tovább

Gyorsan egy kávét! De milyet?

Azért szeretem a kávét, mert rengeteg lehetőséget rejt. Annyi változata létezik: lehet hosszú vagy rövid, ihatjuk hidegen vagy melegen, cukorral vagy édesítővel, feketén vagy tejjel, akár egy kis tejszínhabbal megbolondítva, és még sorolhatnám. A rövid, méregerős fekete és az édes, habos kávécsodák közt száz meg száz variáció elfér a kávékészítés nagy skáláján.

  

A legjobb a kávéban, hogy úgy iszom, ahogy éppen kedvem tartja. Persze ott vannak a nagy klasszikusok is, az eszpresszó, a latte, a kapucsínó és társaik, amikben sosem csalódunk. Na de mit is takarnak ezek az ismerősen csengő nevek, pontosan melyik hogyan készül, és mi a különbség az alapvető kávétípusok között?

Az eszpresszó készítésekor a majdnem forrásig melegített vizet nagy nyomással préselik át a kávéőrleményen, ezáltal az eredmény egy testes, gazdag aromájú kávé lesz. A crema, vagyis a tetején képződő krémes hab, amely a minőségi kávék jellemzője, az eszpresszó nagyon fontos része. Általában előmelegített porceláncsészéből fogyasztják, és sokan esküsznek rá, hogy ez az elkészítési mód szabadítja fel a legjobban a kávé ízét és illatát. Az eszpresszó az alapja számos további elkészítési módnak, például az americanónak, a latte macchiatónak vagy a kapucsínónak (szerintem is furcsán néz ki így, de megnéztem, és a helyesírási szótár szerint bizony így kell írni:)

Sokan gondolják, hogy az eszpresszó a legerősebb kávé, és hogy a hosszúkávé ugyanannyi koffeint tartalmaz és nem többet – ez azonban nem igaz. A hosszúkávé esetében a kávéőrleményen sokkal hosszabb idő alatt folyik át a forró víz, ezáltal több ízanyag és több koffein is oldódik ki belőle. Ehhez képest az americano forró vízzel felöntött eszpresszó, ami ugyanannyi koffeint tartalmaz és ugyanazt az ízélményt adja, mint az eszpresszó, de kevésbé koncentrált formában.

 

A kapucsínó egyharmad rész eszpresszóból készül ugyanennyi forró tejjel és gőzölt tejhabbal. Szerintem a legtöbben ezt kérjük, ha egy kávézóban hirtelen meg kell mondanunk, mit szeretnénk, mert egy kapucsínó mindig jó és szinte nem lehet elrontani.

A latte macchiatót viszont nagyon könnyű elrontani, persze ilyenkor sem az ízében, hanem a megjelenésében van a hiba. Az olasz kifejezés szó szerinti fordítása „koszos tejet” jelent, ami az elkészítésre utal: a forró, habos tejbe egy kanál segítségével csurgatják bele az eszpresszót, így a két réteg nem keveredik össze, a kávé réteges marad. Általában magas falú üvegpohárban tálalják, hogy jól mutasson.

A tejeskávé a latte macchiato egyszerűbb formája, ennek készítésekor egyszerűen belekeverik az eszpresszót a gőzölt tejbe. A latte viszont egy harmadik elkészítési mód, ez is bőséges mennyiségű tejjel készül, de dupla eszpresszóból, tehát kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint a latte macchiato vagy a klasszikus tejeskávé. Létezik olyan variációja is, amikor egy másik alapitalt is kevernek bele, például teát, ezt nevezik chai latténak.

Én legtöbbször a tejeskávé mellett döntök, de mondjuk egy illatos eszpresszó, hm… Te melyiket választanád most?

2 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)