Olaszországban lett igazi kávéimádó Betlen János újságíró, televíziós műsorvezető -, bár naponta kettőnél többet sosem iszik, különösen itthon.

 

Itthon más lenne a kávé, mint Olaszországban?

Régen biztosan más volt. Nem értettem, hogy az olaszok rengeteg eszpresszót isznak, sokkal többet, mint mi, itthon Magyarországon, mégsem lesz szívdobogásuk tőle. Aztán kiderült, hogy az olaszok a legfinomabb arabica kávét főzik, itthon viszont még ma is többnyire a legolcsóbbat, annak pedig sokkal magasabb a koffein tartalma.

Ön ért is a kávéhoz vagy csak szereti?

Valamennyit tudok róla. Tudom például, hogy a frissen pörkölt kávé az igazi, meg hogy nagy bárdolatlanság hűtőszekrénybe tenni a kávét majd felmelegíteni. Addigra elmegy az aromája. Ezt a fajta tudásomat a legkevésbé sem gyakorlom. Sőt, elárulom, tejjel iszom, mert az állítólag jobb a gyomornak.

OK, nem áruljuk el senkinek!

Olaszországban még az is kínos, ha egy férfi cappuccinót rendel a kávéházban délután.

Erről nem hallottam, mi az oka?

Férfiember nem iszik cappuccinót, punktum! Cappuccinót a nők és a gyerekek isznak! Nem mondom, hogy nem szolgálnak ki, ha azt kérek, de a „macho” olasz társadalomban megvetés sújtja az ilyen férfit, az biztos. A férfi, amikor megrendeli, megkéri a pincért, el ne mondja senkinek!  

Honnan az Ön „olasz-mániája”?

Az iskolában tanultam olaszul, s egyszer egy tanácskozáson nem jelent meg az olasz tolmács. Én, aki a közönségben ültem, beugrottam tolmácsolni. Ennek valahogy híre ment, s meghívtak a Magyar Rádió akkori olasz szekciójába, hogy kipróbáljanak, tudok-e olaszul dolgozni. Egy próba után alkalmaztak, de annyi lett a feladatom, hogy az olasz munkatársaknak készítsek a magyar újságcikkekből egy összefoglalót. Minden alkalommal, mikor leadtam, s a másik szobában elkezdték olvasni, hatalmas röhögések szűrődtek ki. Óriási sikerem volt, de lemondtam volna róla. Egyszer aztán hallottam az ajtón keresztül, hogy azon vitatkoznak: mondjuk meg neki vagy nem? Hosszas vita után kijöttek, s megmondták. Aztán még nagyon sokszor megmondták, hogy elég sok vicces dolgot írtam le. Olaszországba is elutaztam. Innen már csak egy ugrás volt az igazi olasz eszpresszó – hogy a lényegről is beszéljünk.

Zöldfülű újságíróként mi volt az első interjúra, emlékszik rá?

Hogyne! Elküldtek a Zeneakadémiára, hogy a már nagyon idős Kodály Zoltántól kérjek nyilatkozatot, már nem emlékszem, miről.. A koncert szünetében hatalmas tömeg vette körbe a zeneszerzőt, iszonyúan féltem odamenni. Végül erőt vettem magamon, s megszólítottam, elmondtam, ki vagyok, s mit szeretnék. „Szolmizálni tud? – kérdezte a tőle jól ismert magas hangon. – Tudok.  Erre fejét felvetve kiadta a témát: – Felülről fúj az őszi szél! – Re, do, ti, do… majd heves kar mozdulattal leintett: _– Mit akar kérdezni?

Újságíróként ma mit akar?

Hú, abba most bele se menjünk!

Akkor azt kérdezem, mit csinál, mit ír, ami örömöt szerez?

A televízióban van egy heti műsorom, emellett pedig két honlapnál is dolgozom. Egy Metazin nevű oldalt készítek, valamint egy Budapost nevű angol nyelvű  magyar lapszemlét, amelyben  röviden a hátteret is össze összefoglaljuk..

Napi hány kávé mellett?

Legfeljebb kettő!

Az interjú egy budai kis kávézóban készült 2013. június 6-án. Kihozták a capuccinót Betlen Jánosnak, és egyetlen megjegyzést sem tettek mellé…