Kávéklub

A világ legnagyobb kávétermesztőinek listáján az előkelő 13. helyen áll, bár a nagy mennyiség nem mindig takar minőséget is. Ez sajnos igaz volt Costa Ricára is. Szándékosan használok múlt időt, mert a közép-amerikai kávénagyhatalom egyre inkább elköteleződik a fenntartható kávégazdálkodás és a minőségi kávé előállítása mellett. Ezt bizony jól teszik, mert a costa ricai kávébabok a világ egyik legjobb minőségű kávéját adják. Lehet, hogy a gourmandok új kedvencre lelnek a costa ricai őrlemények személyében?

Egy kis történelem

Costa Rica az első közép-amerikai országok között volt, amely meghonosította a kávétermesztést; ugyanis az első ültetvények 1729-ben jelentek meg a Costa Ricát átszelő Kordillerák vulkanikus hegyvidékein. mely kiváló terepet biztosít az arabica kávénak. Ezek a kávécserjék Kubából érkeztek. A 19. században a kormány is ösztönözni kezdte a kávétermesztést, méghozzá úgy, hogy földeket ajánlott azoknak, akik kávétermesztéssel akartak foglalkozni.

Miért olyan különleges a costa ricai kávé?

 Amikor latin-amerikai kávéültetvényekről írtunk, eddig szinte mindig megemlítettük a kávétermesztést segítő nagyszerű földrajzi és környezeti körülményeket, ebben az esetben azonban valódi arabica-paradicsomról beszélhetünk: a termékeny, enyhén savas, vulkanikus talajjal rendelkező 1700 m magasan fekvő lejtők kiváló klímával párosulnak. A hőmérséklet egyenletes (17-28 Celsius fok), a napos órák számát mintha a kávéra kalibrálták volna, csakúgy, mint a reggeli párát. Ha ez mégis kevés lenne, a Csendes-óceán felől érkező, langyos szellő is segíti a kávébabok érését, amelyek állítólag különleges lágyságukat ennek köszönhetik.

 A leghíresebb kávétermelő tartományként az ország nyugati határánál fekvő Tarrazút tartják számon. Itt található a festői szépségű, több mint 100 éves múlttal rendelkező Rio Jorco ültetvény, amely a vidéket átszelő folyócskáról kapta nevét. Az ültetvény különböző területein eltérő időpontban érnek be a kávébabok, így azokat folyamatosan, szigorúan kézzel szüretelik, majd válogatják, garantálva a legjobb minőséget. A farm vezetői komoly figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre: a fermentálás során használt víz és a babokról leválasztott gyümölcshús teljes egészében újrahasznosításra kerül. 

A tarrazúi kávé elvarázsolja érzékszerveinket: élénk, friss, gyümölcsös illatú, enyhén savas, selymes, csokoládés aromájú kávét kóstolhatunk meg, és az élmény felejthetetlen. Costa Rica szigorúan csak és kizárólag arabica kávét termeszt. Annyira szigorúan, hogy 1989 óta törvény tiltja a robusta kávé ültetését. Már a nagy termelékenységű arabica fajokat is mellőzik a minőségibb kávéval szemben. A legjobb minőségű kávék az 1200-1700 m magas hegyekből érkeznek.

Minden országnak saját jelölési rendszere van a kávék minősítésére, Costa Ricaban az SHB (Strictly Hard Bean) jelölést használják, mely azt jelenti hogy legalább 1500 m-n termesztik. Ez adja a kávénak a telt ízvilágát és kifinomult gyümölcsösségét, mivel magasabb területeken hidegebbek az éjszakák és így a gyümölcsöknek több időre van szükség az éréshez, azaz hosszabban tudnak kifejlődni az aromakomponensek.

A Costa Ricai 20 000 colon bankjegyen is szerepel egy kávéültetvény

***

Érdekel a latin-amerikai kávétermesztés? Olvass tovább!

Kolumbia és Guatemala, ahol az égiek is segítik a kávétermesztést

Ecuador, a kétarcú kávétermesztő ország

Hegyekbe zárt minőség: a finca los planesi kávé

Emlékszünk még Alfonso Bialettire és kis kotyogósára? A Lavazza-recept ugyanis nagyon hasonló: végy egy, a munkáját szenvedélyesen szerető piemonti fiatalembert (lehetőleg olyat, aki később bajuszt növeszt), küldd el külföldi tanulmányútra, hogy aztán hazatérve kis üzletet nyisson, adj hozzá sok munkát és kísérletezést, és íme, az eredmény: egy jó ötlet, cégalapítás, marketingre fogékony fiúgyermekek és unokák reklámkampányai, töretlen siker több mint száz éve. Ez lenne a leegyszerűsített változat… a Lavazza története azonban több figyelmet érdemel: ismerjük hát meg jobban ezt a sikeres, olasz márkát, mely pontosan 120 éve indult világhódító útjára.

Az ötlet

Minden egy kis drogériával kezdődött, amelyet Luigi Lavazza 1894. március 24-én (hivatalosan 1895-ben) nyitott meg Torino belvárosában. Hogy miért éppen ez a vegyesbolt emelkedett ki a többi közül? Nos, míg a versenytársak a megszokott fajtájú, ismert őrleményeket árulták, a Lavazza kreatív alapítója egy rendkívüli intuíciótól vezérelve különböző típusú pörkölt kávékat kezdett összekeverni, hogy a vásárlói egyedi igényeit is kielégítse. Ezt persze a kávéfajták eredetének, sajátosságainak hosszas tanulmányozása, valamint egy brazíliai utazás előzte meg, mely során a munkáját szenvedélyesen szerető fiatalember alaposan kitanulta a világ különböző tájairól érkezett őrlemények keverésének művészetét. E nagyszerű ötletnek köszönhetően a Lavazza gyorsan terjeszkedett, 1910-ben már kinőtte a kis drogériát, így új helyre költözött, ahol a mai napig a család tulajdonában álló étterem őrzi emlékét.

A csomagolás, mely forradalmasítja a kávéárusítást

Az első világháború átmeneti nehézségeket hozott, ám a Lavazza család (Luigi, felesége, valamint 3 gyermekük) szárnyai alatt az üzlet tovább bővült, ismét új helyiségekbe költözött és 1927-ben megalakult a Lavazza részvénytársaság. A márka ekkor már nem csak Torinóban, hanem az egész régióban elterjedt. Ugyancsak erre az időszakra tehető a kávécsomagolás megújulása: az aroma és az illat megőrzése érdekében az őrleményeket dupla papírréteggel védték, így a vásárlók nagyobb csomagokat is haza tudtak vinni, hisz a kávé minősége napokig változatlan maradt. Ebből nőtte ki magát a hetvenes évek elején a híres vákuumos Lavazza-csomagolás, melynek köszönhetően a kávékat még hosszabb ideig lehetett tárolni, és még szélesebb körben terjeszteni.

A világhírhez vezető úton

Miután az idős alapító 1936-ban visszatért szülővárosába, Murisengóba, 7 gyermeke közül 3 fia vette át a cég irányítását. A negyvenes években nagyszabású reklámkampány indult: először is, 1946-ban megalkották a Lavazza első logóját, mely már a csomagoláson is megjelent; a megnagyobbított középső A betű a mai napig a márka sajátossága. Ekkortájt indult a kávéhoz köthető eseményeket, vagy az olasz és nemzetközi történelem momentumait ábrázoló, népszerű Lavazza-kártyácskák (Le figurine Lavazza) terjesztése is, amelyek ma már nagy kincsnek számítanak a gyűjtők számára. Nem hiányzott természetesen a frappáns mottó sem: „Piú lo mandi giú, piú ti tira su.” „minél többet küldesz le, annál jobban feldob téged”. Az ötvenes évektől kezdve a Lavazza már csak kávéval foglalkozik.

A reklámkampány azóta sem szünetel, az ötlettár kifogyhatatlan: az új évezredben indult a cég első, 1950-es szlogenjét („Lavazza – Paradicsom a csészében”) idéző „Paradicsom” nevet viselő reklámsorozat, mely híres olasz és külföldi színészeket (pl. Julia Roberts) sorakoztatott fel a Lavazza mögött. Nem hiányzik a híres külföldi fotóművészek (pl. Helmut Newton) közreműködése sem, akik munkájukkal művészi formába öntik a kávét népszerűsítő reklámokat. A cég sorra nyitotta külföldi leányvállalatait, a Lavazza csészék egyre több kávézóban láthatóak; ne feledkezzünk meg a frappáns, kétszersültből készült Lavazza csészéről sem! A marketing és ökológia díjas találmánnyal néhány éve rukkoltak elő, a fagyi tölcsérhez hasonló ízű csészét belülről cukorréteggel „bélelték ki”, így miután a kávé elfogyott, a vendég desszertként elrágcsálhatta a csészét is.

Kávépörkölés Lavazza-módra

1957-ben Luigi unokája, Emilio is otthagyta névjegyét a cég történelmében: beindította a Lavazza kávépörkölő tevékenységét. Új, innovatív módszerének köszönhetően Olaszországban egyedülálló módon, naponta több mint 40 ezer kg kávét tudtak feldolgozni. 1965-ben átadták Európa legnagyobb pörkölő üzemét is. A Lavazzának a pörkölés területén is sikerült kiemelkedőt alkotnia: a kávé típusának függvényében különböző, időben és hőfokban eltérő pörkölési szakaszokat határoztak meg, így például a robustát kevesebb ideig pörkölik, mint az arabicát.

A Lavazza ma már három fő tevékenységkörre épül: otthoni fogyasztásra szánt, saját pörkölésű őrlemények és kávégépek árusítása; professzionális kávéfőzők, kávéautomaták forgalmazása (az Espresso Point Lavazza 1989-ben került piacra); valamint kávézók üzemeltetése. Kevesen tudják, hogy napjainkban a Lavazza már nem csak a kávéhoz köthető termékekkel foglalkozik, hanem például teát és csokoládét is árusít.

A poszt elsődleges forrása a Lavazza honlapja.

Érdekel a téma? Olvass tovább:

http://kaveklub.reblog.hu/cimke/Bialetti

http://kaveklub.reblog.hu/ha-kave-akkor-italia

http://kaveklub.reblog.hu/a-legszebb-olasz-kavehazak

Nemrég megismertünk két olasz „feltalálót”, akik ott hagyták kezük nyomát a kávé történelmében: Bialetti azzal, hogy becsempészte konyhánkba a kávéfőzést, Lavazza pedig a kávéörlemények mesteri keverését és a vákuumcsomagolást. Ez a poszt szintén egy fontos innováció atyját kívánja bemutatni, akinek a cége milánói székhellyel alakult, ám kapaszkodjunk meg: ő is piemonti! Az én szenvedélyem a munka, vallja Bruno Dalla Corte. A mi szerencsénk pedig az, hogy munkája a kávéhoz kötötte!

A rádiótól a kávéig

Bruno Dalla Corte 1929-ben született az észak-olaszországi Novara városában. A második világháborút követően a Dalla Corte család komoly gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küzdött, ezért a fiatal, ám már ekkor is komoly Bruno gyakorlatilag bármilyen munkát igyekezett elvállalni, hogy a bizonytalan helyzetből kiutat találjon. E kényszer ellenére mégis lelkes kíváncsisággal, odaadással, tanulásra szomjazva vetette bele magát a munkába, bármit is sodort elé az élet: kezdetben például rádiók összeszerelésével és javításával foglalkozott, és épp egy ilyen megjavított rádiónak köszönheti, hogy megismerte élete szerelmét, Pinucciát. 

Munka a köbön

E helyes kis love story ellenére mi azért örülhetünk, hogy végül a rádióktól átpártolt a kávéfőzőkhöz, ahol szintén szerelőként tevékenykedett. Bár egy fárasztó, aprólékos munkáról volt szó, kollégái szerint Bruno később is büszkén beszélt ezekről az időkről. A nélkülözés, a kevés alvás és a sok munka meghozta gyümölcsét: egy kávéfőzőket forgalmazó cég, a milánói központú Faema lecsapott az akkor már tapasztaltnak számító, a fellendülő kávéipar korában valóságos kincsnek számító, ügyes szerelőre. A havi mintegy 300 munkaórát teljesítő Bruno hamar elnyerte a tulajdonos szimpátiáját, aki a leányvállalatok beindításával és az olaszországi szervízhálózat kiépítésével bízta meg őt. Ezt követően már Bruno közreműködésével került piacra a volumetrikus pumpával működő E61-es kávéfőző, az espresso történetének egy fontos találmánya, majd az első kávéautomata is, amely ellen a nagyvállalatok tulajdonosai hevesen tiltakoztak, attól tartva, hogy beosztottjaik ezentúl a nap jelentős részét az új szerkezet előtt töltik majd. A kávégépeket gyártó cégek közötti nagy technológiai verseny időszaka ez, amely Brunót is lelkesíti és a kísérletezés felé orientálja. 

Sikerek és... még több munka

1964-ben végre eljött az önálló cégalapítás ideje: Bruno elkezdett saját kávégépek eladásával és szervízelésével foglalkozni. Na és természetesen a kísérletezéssel! Az új kávégép kifejlesztése 1966-ban kezdődött meg, és 1969-ben, az első ember holdra lépésének tiszteletére, a kávégépet Spazialénak, vagyis Űrbélinek nevezték el. A gép nagy újítása az volt, hogy egy gőzcirkulációs hőcserélőnek köszönhetően tisztán tudta tartani a kávéfőző vízforralóját. Jól jött volna ez abban az időben, amikor Bruno még fiatal szerelőként éveket töltött a gépek szétszedésével és kitisztításával.

A siker ellenére a férfinak nem volt nyugta: újult erővel vetette bele magát egy olyan kávéfőző kikísérletezésébe, amely valóban forradalmasítja a presszógépek technológiáját. Ekkoriban kapcsolódott be az üzletbe Bruno fia, Paolo is. Rendszeres olvasóink talán már ki is találják, mi következik. Igen, a fiú fellendítette a marketinget. A nyolcvanas években a cég tovább bővült, a DCB (Dalla Corte Bruno) márka már országszerte elterjedt a szerviz-szolgáltatások területén.

Paolo javaslatára Bruno aláírásából cégnevet és logót gyártottak, 2001-ben pedig Dalla Corte Espresso Systems néven megnyitották új üzemüket. Az új félautomata kávéfőző gép, az Evolution nevet viselő hatalmas újítás, 2002-ben került piacra. Hogy miért számít forradalminak ez a gép? A kávéfőző minden egysége független a többitől és a vízforralótól. Ez azt jelenti, hogy minden adagoló egység eltérő hőmérsékleten tud kávét főzni, így kiválasztható a kávé típusához leginkább illő, legjobb ízélményt biztosító beállítást. 2004-ben a DC már külföldön is értékesítette gépeit, 2008-ra már 50 országban voltak jelen.

Bár Bruno állítása szerint valóra vált álma tíz évvel fiatalította meg őt, a céget már a kilencvenes évek óta fia, Paolo irányította, igaz az apa vigyázó tekintete alatt, akinek a fiú mindenben kikérte véleményét. Ma már az unokák közül is sokan a családi vállalkozásban dolgoznak. A cég híres barista találkozóján is Bruno volt a sztár: a fiatalok áhítattal állták körbe és figyelték minden egyes szavát. Bruno 2014 decemberében, hosszas betegség után halt meg. Fia és unokái azonban folytatják az újítások sorozatát, így a Dalla Corte ma már vezető szereppel bír ágazatában.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én szinte gyermeki lelkesedéssel várom a Nespresso legújabb, limitált kiadású kávéit. Bevallom, nem csak az ízük érdekel, hanem a nevük és hogy milyen színű lesz az új kapszula. Nos, most egyszerre két újdonságnak örülhetünk: megérkeztek az új Tribute to Milano és a Tribute to Palermo őrlemények!

A 2013-as Trieszt-Nápoly kávékaland mintájára idén ismét egy észak- és egy dél-olasz város „csap össze”, ezúttal Milánóba és a szicíliai Palermóba kalauzol minket a Nespresso. Az új kávékapszulák bejelentése alkalmából tartott rendezvénynek most a – stílusosan – olasz ’Mericano Bár adott otthont. Az első érdekesség már a küszöb átlépése előtt várt ránk: a bejárat mellett hangulatos, olasz tájat ábrázoló fotó előtt egy Vespa várta a fotózkodni vágyókat, akik azon nyomban zsebre vághatták a kész képeket.

Belépve finom koktélt nyomtak a kezünkbe welcome drinkként, majd kezdődött a show Orosz Barbi vezetésével. Nem, nem írtam el, nem termékismertetőnek, hanem valóságos shownak lehettünk szemtanúi két, régóta Magyarországon élő olasz fiatalember jóvoltából. Egyikőjük a bár házigazdája, a palermói Salvo (Novodomszky Éva férje), a másik showman pedig a Milánó mellől származó, szintén étteremtulajdonos Gianni. A hangos és vidám, gesztusokkal és olasz csevegéssel tarkított előadás ízelítőt adott az észak- és dél-olaszok nyelve, mentalitása és nem utolsó sorban kávéja közötti különbségekből. Az olaszoknál a kávé a társadalmi élet fontos része, egy olasz akár napi 7-8 kávét is elfogyaszthat.

Na de mit értünk kávé alatt? Míg Milánóban általában pontosan meghatározzuk, hogy milyen típusú kávét (rövid, hosszú) kérünk, addig Palermóban a caffé egyértelműen az espressót takarja. A két lelkes étteremtulajdonos elmesélte, hogy az espressót meleg csészében szokás kínálni és minél gyorsabban (1 percen belül) el kell fogyasztani. Számomra vitatható kijelentés is elhangzott: a legjobb kávé az, amiben nincs cukor! És ha már ebéd után akarunk cappuccinót inni, legalább bizonyos ételek után ne tegyük ezt, például „a cappuccino nem fér be egy feketekagyló után” – okít minket Gianni. Megtudtuk azt is, hogy bárhol és bármilyen bárba is tévednénk be Olaszországban, a bárpultnál elfogyasztott espresso mindenhol olcsóbb, mintha asztalnál ülve fogyasztanánk.

A hangsúly persze a különbségeken volt: a palermóiakkal ellentétben a milánóiak szívesen játszanak a kávéval, például a caffé correttóba kerülő különböző alkoholtípusokkal. Bár a kávéról sokunknak Dél-Olaszország juthat eszünkbe, a kávé és a kávépörkölés északon, Velence környékén jelent meg, figyelmeztet Gianni. A milánói elegáns kávéval szemben a déli kávékultúrát az arab hatás, a fekete, égetett, erősen pörkölt, „kemény” kávé jellemzi.

Az eszmefuttatást Nagy Zsolt, a Nespresso kávészakértője vitte tovább, aki bemutatta a két új kapszulát is: két, magas intenzitású, ám eltérő ízvilággal rendelkező őrleményről van szó, amelyeket ajánlatos ristrettóként, vagyis az espresso rövid, koncentrált formájaként fogyasztani, hogy az ízek jobban érvényesülhessenek. A Tribute to Milano őrleményben a mogyorós, gabonás jegyek kapnak hangsúlyt, ha latte macchiatóként fogyasztjuk, a krémes, tejes ízek remekül kihozzák az intenzív karamellás aromáit. Az arab kávékultúrát tükröző, erőteljes, intenzív ízvilágú, Palermo ihlette őrleménynél a magasabb robusta aránynak köszönhetően inkább a testes, kakaós aromák, a fűszeresség, borsosság dominál. Cappuccino formájában jól érvényesül az ital testessége és erőteljes karaktere.

A szórakoztató és érdekes bemutatót követően egy kvízjátékon vettünk részt, és volt egy flair show is, majd az étterem milánói és palermói ételkóstolóval zárta a remekül sikerült programot. Bemutattak egy pár hihetetlenül finom receptet is, nekem ez tetszett a legjobban:

Rózsaszín koktél

Hozzávalók:

• 1,5 dl barackos Bellini ( barackpüré, kevés szóda és citromlé keveréke )
• 1 Tribute to Milano (25 ml) kapszula
• 3 jégkocka

Elkészítés: Önts barackos Bellinit egy borospohárba! Készíts egy espresso-t shaker-be, majd rázd össze 3 jégkockával. A lehűtött kávé egy részét adj a Bellinihez és szívószállal szolgáld fel! Jó kávézást kívánok!

Ha amerikai kávéra gondolunk, a filmekből jól ismert, sétálva vagy munkába rohanás közben fogyasztott, hosszú poharas kávék juthatnak eszünkbe. Ezt a berögzült képet igyekszünk most némileg eloszlatni, hiszen az Egyesült Államokban is találhatunk tekintélyes kávéfogyasztási hagyományokat, mint például a new orleansi cikóriás kávét.

Ássunk le a gyökerekig

A cikória a mezei katáng, más néven a vadcikória nemesített változata, melyet már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is ismertek és termesztettek. Egyes fajtáinak levelét salátaként használják fel, minket azonban most a gyökércikória érdekel jobban, melynek gyökeréből kávépótlót készítenek. A cikória őshazája Európa, ahol jelenleg is több országban (pl. hazánkban) termesztik, kávépótlóként pedig leginkább a mediterrán régióban használják. Ez alkalommal azonban Észak-Amerikába vezet az utunk, ahol a cikóriás kávé komoly hagyománnyá nőtte ki magát.

A cikóriás kávé története

A gyarmatosítás korabeli Egyesült Államokban két kényszernek köszönhető a cikóriás kávé elterjedése. Ahogy pár héttel ezelőtt már írtunk erről, a britek teára kivetett adóit, valamint a híres teadélutánt követően a teát kedvelő amerikaiak egyre nagyobb számban fordultak a kávé felé. A gyökércikóriát kezdetben a börtönökben használták kávépótlékként vagy adalékként, ám a francia kulturális hatás alatt álló területeken szélesebb körben is elterjedt; a háborús időket élő napóleoni Franciaországban ugyanis fellendült a cikória használata.

Hasonló okokra vezethető vissza a cikória virágkorának beköszönte az Egyesült Államok déli részén a 19. század második felében. Ekkor ugyanis az amerikai polgárháború miatt az ország második legnagyobb kávéimportőre, New Orleans kikötője blokád alá került, így a városba nem érkeztek meg a kávészállítmányok. A lousianaiak ekkor kezdték cikóriával és más adalékokkal (pl. földimogyoró) keverni a kávét, és valószínűleg nem sejtették, hogy egy új tradíciónak adnak életet. A háborút követően az ország nagy részében visszaesett a cikória iránti kereslet, hiszen ismét elérhetővé vált a tiszta kávé. New Orleansban azonban folytatták az eredetileg kényszerként alkalmazott megoldást, még akkor is, amikor a cikória ára magasabb volt már, mint a kávéé. Ezt a két évszázados hagyományt a mai napig lelkesen viszik tovább.

A new orleansi kávé

Egy született new orleansi számára a kávé a mai napig szigorúan cikóriával fogyasztandó, leggyakrabban meleg tejjel keverve, tejeskávéként isszák. Az egyik leghíresebb helyi kávézó a francia negyedben található, a nap 24 órájában nyitva álló Café du Monde, ahol 1862 óta szolgálják fel a hagyományos cikóriás kávét. A kávézó a város egyik jellegzetességévé nőtte ki magát, a kávén kívül pedig az ízletes francia fánk, a beignet is kihagyhatatlan program.

Mi a cikóriás kávé titka?

Természetesen a cikóriás kávé jellegzetes, édes, karamellszerű aromája nem csak a kávé, hanem a cikória minőségétől is függ. A legtöbb és az egyik legjobb minőségű cikóriát Franciaország exportálja. A cikória feldolgozása kevésbé bonyolult folyamat, mint a kávé esetében: a gyökereket speciális eszközökkel húzzák ki a földből, feldarabolják őket, majd szárítják, pörkölik, őrlik és csomagolják. A pörkölés során a szénhidrát karamellizálódik és gyümölcscukor keletkezik belőle, így alakul ki a cikória jellegzetes sötétbarna színe és édeskés íze, emellett veszít keserűségéből is. A cikória nem tartalmaz koffeint, állítólag egyenesen nyugtató hatása van, így kiválóan kiegészíti a kávé élénkítő hatását, édessége pedig remekül egyensúlyozza a kávé kesernyés ízét.

A kellemest a hasznossal

A cikória nem csak gazdagítja a kávé ízét, hanem az egészségre is jótékony hatást gyakorol. Gyógyhatása már az ókorban is ismert volt, májproblémákra, étvágy serkentőként és nyugtatóként használták. Emellett a nyirokrendszer és a lép problémáit is enyhítheti, javítja az epeműködést, mérsékli a gyors szívverést és csökkenti a koleszterint.

Tovább olvasnál? Kattints ide!

Vietnám, a feltörekvő világelső

Hogyan alakult ki a kávészünet