Kávéklub

„Még ma dolgozom, aztán holnaptól Hawaii van” – bárcsak többször használhatnánk ezt a közismert kifejezést, ugye? Sokak számára a napfényes Hawaii-szigetek kiváló klímájával, no meg persze a virágfüzérrel, fűszoknyában illegő-billegő, barátságosan mosolygó és elbűvölő szépségű, egzotikus lányokkal a földi paradicsom megtestesítője. Hölgyeim, biztosan akad néhány igazán jóképű férfiú is, aki egy csábító „aloha” kíséretében Blue Hawaii koktélt szolgál fel nekünk, miközben a tengerpart hófehér homokján sütkérezve gyönyörködünk az égszínkék óceánban. Nos, el kell árulnom, nem csak az ott élő vagy nyaraló szerencsés embertársaink, hanem a kávé is rendkívül jól érzi magát Hawaiion. A szigetcsoport ugyanis nem csak a trópusi koktéljairól, hanem kávéjáról is híres!

Az Egyesül Államokról köztudott, hogy nagy kávéfogyasztó, legyen szó szabvány vagy specialty kávékról. Éghajlati adottságai azonban nem teszik lehetővé, hogy termessze is a kávét, kivéve Hawaii, amely az egyetlen olyan állam, amelynek klímája megfelel a kávécserje szigorú elvárásainak.

A hawaii kávé egy 1813-ban kelt feljegyzés szerint mintegy 200 éves történelemre tekint vissza; az akkori hawaii király spanyol bizalmasa, Don Francisco de Paula y Marin a diplomácián kívül afféle polihisztorként megannyi máshoz is értett. Témánk szempontjából azt kell kiemelnünk, hogy az úr a kertépítésnek is szenvedélyesen hódolt, és szívesen kísérletezett mindenféle zöldség- és gyümölcsféle ültetésével. Állítólag ő honosította meg a szőlőt, az ananászt, a pamutot, a mangót és a narancsot. És bizony ő ültette el az első kávécserjét is, de arról már nem szól a fáma, hogy e „lelkes botanikai ámokfutást” siker koronázta-e. Mindenesetre 1825-ben egy brit hadihajó fedélzetén is érkezett brazil kávé Hawaiira, és a következő években már többen is ültettek kávét a szigeten, többek között a brit konzul is, és a bennszülött lakosságot is tanítani kezdték a kávénevelés fortélyaira.

A kávénak egy nagy riválissal, a cukornáddal kellett megküzdenie a földekért. A cukornád népszerű haszonnövény volt, és mivel a kávét sokszor támadták meg kártevők, a földek tulajdonosai sokszor a cukornádat részesítették előnyben. Kona térségében azonban tekintélyes kávéültetvények kezdtek kibontakozni, a régió vált Hawaii kávéközpontjává. Miután pedig egy helyi termelő kiválósági díjat szerzett az 1873-as bécsi világkiállításon, a kávét egyre jobban kezdték értékelni. Hamarosan a sziget már saját kávéőrlő üzemmel is büszkélkedhetett. A kávétermelést azonban ismét a cukornád iránti kereslet vetette vissza, miután Hawaiit az Egyesült Államokhoz csatolták. A kávéipar csak a 20. század második felében talált magára, a kilencvenes években azonban fordult a kocka, és a kávé területet hódított a cukornádtól és az ananásztól.

Napjainkban már minden nagyobb hawaii szigeten, mintegy 800 farmon, 3200 hektárnyi területen nevelnek cserjéket. Továbbra is Kona vidéke adja a legtöbb, jellemzően arabica kávét. Bár az arabica fajta magasabban (1300-1500 m) tud ideálisan fejlődni, különleges fekvése és éghajlati adottságai miatt ez a vidék kivételt jelent: itt 750 m alatt terem az igazán jó kávé, melynek minősége az érési folyamatok ellenőrzésével produkálható. A kiváló trópusi klíma, a meleg idő és sok napsütés, a lágy passzátszél, a rendszeres esőzés és a vulkanikus talaj, valamint a generációkon átívelő munka meghozta eredményét: a kávé mára a hawaii mezőgazdaság fontos terményévé nőtte ki magát, és bizony találunk világviszonylatban is híres prémium kávékat.

A Kona egy finom, aromás kávé, ezt kínálják a sziget legelegánsabb szállodái és éttermei. Ez egy arabica fajtából, a Typicából készül, melynek termését kézi szürettel gyűjtik be, így csak a megfelelően érett szemeket dolgozzák fel. A Kona kávé iránti kereslet és így annak ára is folyamatosan növekszik, manapság már az egyik legdrágább kávéként tartják számon. A Kona kávét termesztő farmerek szövetsége túrákat és kávékóstolást is szervez az érdeklődőknek, valamint minden évben, ősszel megrendezik a koncertekkel, parádékkal egybekötött Kona Kávé Kulturális Fesztivált, amelyet idén pont most, november 6 és 15 között tartottak.

Bár a legtöbb hawaii kávéfarmer a jól bevált Kona kávét termeszti, akadnak más, kevésbé ismert, ám kiváló fajták is. Szintén a legnagyobb szigetről származik a különleges, virágos aromájú, lágy ízű Ka’u kávé, egy másik siker sztori, amely komoly eredményeket ért el nemzetközi versenyeken. De találhatunk itt más, „keményebb” kávékat is, mogyorós vagy csokis ízjegyekkel. Kauai szigetén a kilencvenes években lendült fel a kávétermesztés, az egykor cukornáddal borított földekről ma már kiváló Kauai kávé kerül ki, amely öt féle arabica kávé keveréke. Itt található az Egyesült Államok legnagyobb kávéfarmja, amelyre szintén szerveznek túrákat. Az enyhén savas Kauai kávé egyre népszerűbb, sokan a Kona kávénál is jobbnak tartják.

Olvass tovább más paradicsomi kávékról!

Costa Rica, az arabica kávé mennyországa

Kolumbia és Guatemala, ahol az égiek is segítik a kávétermesztést

Espresso, presszókávé, vagyis ’gyors kávé’. Elkészítése valóban gyors és egyszerű, az európai népek – élükön a legendás Itália – pedig kikerülhetetlenek, ha kávéfőzési kultúráról beszélünk. A kávéőrlemény előállítása azonban mindezzel szöges ellentétben áll: egy igencsak lassú, aprólékos, kényes folyamat, amely messze, a tengerentúlra kalauzol minket. A kávé ugyanis kizárólag az ún. „kávéövben”, vagyis a ráktérítő és a baktérítő közti sáv trópusi éghajlatán érzi jól magát, így sajnálatos módon Európa az egyetlen olyan, ember által lakott kontinens, amely alkalmatlan a kávétermesztésre. A kávécserje nálunk maximum szobanövényként él meg, mert minimum 15 fokos hőmérsékletre van szüksége. Egy szobanövényekkel foglalkozó oldalon azt találtam, hogy a buzérfélék családjába tartozikJ De most inkább beszéljünk azokról a cserjékről, amelyek a mi finom feketénk számára növesztik virágjukat, majd cseresznyéjüket az Egyenlítő közelében.

A kávénövény Afrikából indult világhódító útjára, őshazája Etiópia. Világszerte több mint száz országban termelnek nagy mennyiségben kávét, mintegy 60 ország foglalkozik exportjával. A kőolaj után a kávé a világpiac második legnagyobb forgalmú terméke. A fekete kontinens továbbra is jelentős mennyiségű, minőségi kávét állít elő, azonban Latin-Amerika átvette tőle a vezető szerepet. A legnagyobb nyerskávé exportőr Brazília.

Bár 70 különböző kávéfajt tartanak számon, csak két fajt, az arabicát (a világtermesztés 65%-a) és a canephorát, ismertebb nevén robustát dolgozzák fel. Utóbbi kezelése egyszerűbb; az alacsonyabb, melegebb területeket kedveli, kávészemei robosztusabbak, ellenállóbbak, a belőle készült kávé is intenzívebb, kesernyés ízvilágú, magasabb koffeintartalmú. Általában a magasabb termőhelyekről származó kávé minősége jobb, ezért kedvelik jobban az arabicát, amely a hegyoldalakon, 800 m feletti magasságban nő, aromásabb, édeskésebb, koffeintartalma harmadannyi, mint a robustáé.

A kávé igencsak kényes, optimális feltételek mellett is csak a negyedik évtől kezd teremni. A legtöbbet az 5. és 7. éve közt terem azután elkezd terebélyesedni és kevesebbet teremni. Mivel a kávé szedése is egyre nehezebb lesz, érése is hosszabb időt vesz igénybe legföljebb 10-12 éves koráig engedik növekedni. A virágzástól a kávécseresznye beéréséig fajtától függően 6-11 hónapra van szükség. Nézzétek meg ezt az érdekes animációt a kávébab növekedéséről: http://www.coffeeresearch.org/agriculture/beandevel.htm]

 A fiatal kávénövényre sok veszély leselkedik: a kártevőknél (melyek csak az arabicát támadják, a robusta koffeintartalma már nekik is túl nagy) nagyobb ellenség a szélsőséges időjárás, az aszály vagy az intenzív esőzés, az erős szél és a fagy, amely akár egyetlen éjszaka alatt több éves munkát tehet tönkre. Éppen ezért az esetleges hurrikán előrejelzésekre, fagyokra a tőzsde is érzékenyen reagál.

Amikor a szemek fényessé, élénkvörössé válnak, elérkezik a szüret ideje, amely 3-4 hónapig tart. Ez a kávétermesztés legköltségesebb és legmunkaigényesebb fázisa, ezért a kis ültetvényeken egész családok dolgoznak, a nagyobb ültetvényeken idénymunkásokat is felvesznek. Több féle szüretelési technikát különböztetünk meg. A kávészemek folyamatosan érnek, ezért a szelektív, kézi szüreteléssel lehet a legtöbb érett termést betakarítani. Ennek lényege, hogy első kőrben csak az érett szemeket szedik le, az éretleneket a növényen hagyják és csak pár hét múlva térnek vissza hozzájuk. Ez azonban nagyon idő- és munkaerő igényes, így a nagyobb hozamú területeken a költséghatékonysági szempontot szem előtt tartva inkább az ún. lehúzó szüretelést alkalmazzák, mely során a növényről egyszerre távolítják el az érett és éretlen szemeket is. Egyes ültetvényeken vegyítik a két módszert.

A termés bősége nem mindenütt egyenlő. Afrikában, ott, ahol magasan felnövesztik a növényeket, egy jól trágyázott fáról 12 kg-ot is gyűjthetnek, holott Brazíliában és Kubában ritkán van 2,5 kg-nál busásabb termés. Egy etióp munkás erdei területen napi átlag 15-20 kg kávét szüretel le, míg egy magasabb hozamú fajtával dolgozó kenyai kollégája ennek akár több mint tízszeresét, 200 kilót is begyűjthet. Hawaiira és Ausztráliára jellemző a gépesített szüretelés; egy modernebb gép 150 munkást képes helyettesíteni! A gyakran (pl. Brazília esetében) külföldről „importált” idénymunkások bérét a szedett mennyiség, a terület termőképessége és a szüretelési körülmények alapján számítják ki. A kávétermesztés világszerte két és fél magyarországnyi embernek biztosít megélhetést.

Ha azt mondom, gondoljunk a kávéra, majd egy országra, amellyel a kávét azonosítsuk, nem hiszem, hogy bárkinek Bolívia jutna az eszébe elsőként. Sőt, másodikként-sokadikként sem. És ez sajnos amiatt van, hogy a bolíviai kávé, mint ínyencség, még csak most kezd terjedni a világban, miután sokáig rossz minőségű kávéként tartották számon és senki nem volt kíváncsi rá. De a helyzet szerencsére most már változni látszik.

Bolívia sosem exportált annyi kávét, mint a szomszédságában lévő országok. Pedig sokan, egyre többen foglalkoznak kávétermesztéssel Bolíviában. Az ország legjobb kávéja Yungas megyében terem, de a La Paz, Cochabamba, Santa Cruz, és El Beni is fontos kávétermesztő területei. Egy időben a Yungas kávéja iránt egészen nagy lett a kereslet, főleg Európából volt rá igény. De még akkor sem annyira a kávéjáról volt híres a megye: az egyik ottani út rendkívüli veszélyessége sokkal inkább köztudott volt és a mai napig is az maradt.   

Az Észak-Yungas út, vagy angolul Grove's Road, spanyolul Camino de las Yungas, ha pedig le szeretnénk fordítani magyarra, a Halál útja, egy 61-69 kilométeres út Bolívia Yungas megyéjében, melyet 1995-ben a világ legveszélyesebb útjának neveztek el. Olyannyira kockázatos a Halál útja, hogy egy becslés szerint évente 200-300 ember veszti életét rajta. Éppen ezért számos kereszt látható az út mentén, azokon a helyeken, ahol az Észak-Yungas úton közlekedő autók a szakadékba zuhantak. A másik híres-hírhedt dolog, ha Yungas-ról van szó, sajnos szintén nem a kávéja, hanem a Dél-Yungas út. Ez az útszakasz közel olyan veszélyes, mint északi társa. És mindkettő fontos összekötő út a kávéültetvények szempontjából. Lehet, hogy a bolíviai kávé azért nem jutott az országhatárokon kívülre, mert a veszélyes utakon odaveszett a szakadékokba…

Pedig a lehetőségek - földrajzi szempontból legalábbis - ideálisak a bolíviai kávé felfuttatásához. Termőtalajuk gazdag azokban az ásványi anyagokban, amelyek a kávécserjék növését elősegíthetik. Az esős évszakok szinte garantálják, hogy jó termést hozzanak az ültetvények. A tengerszint feletti 1200-2000 méteres magasságnál pedig jobbat nem is kívánhatnának az arabica cserjék maguknak. És még egy pozitívumukat-érdekességüket emelném ki: az egyébként ázsiai növények annyira jól akklimatizálódtak Yungas-ban, hogy minden egyes kávészemből, amely lepottyan a földre, fa nő.

Tehát, bár az adottságaik tökéletesek, nincs könnyű dolguk a bolíviaiaknak: infrastruktúrát, technológiát és képességeket kell fejleszteniük ahhoz, hogy a kávéjuk minőségén is javítani tudjanak, amelyre viszont azért is szükségük van, hogy gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóan működjenek. De az olyan kezdeményezések, mint a méltányos kereskedelem, illetve különböző fejlesztési projektek sora, megadják a lehetőséget és támogatják a kávétermelőket helyi, országos és nemzetközi szinten is, hogy feltornásszák terményüket a világ legjobb kávéi közé.

Ezek szerint, amint látjuk, mégis van remény a láthatáron. Bolívia jelenleg azon dolgozik, hogy átalakítsa a kávéiparát, javítsa az infrastruktúrát, és feldolgozó malmokat építsen ki eddig figyelmen kívül hagyott területeken is. Mindemellett a kávékülönlegességek, ismertebb nevén specialty iránti növekvő piacot is igyekeznek nyomon követni, és próbálják jobb árakon értékesíteni terméküket. Sőt, ha a jóslatok bejönnek, az országban dúló drogellenes háborúk igen hasznosak lesznek a bolíviai kávépiacnak, ha a kokacserjéket termelő gazdák átállnak legálisan végezhető gazdálkodási tevékenységekre. A drog helyett kávétermelő ország kilátásai tehát jók – Bolíviában, mint leendő kávékánaánban bizony megéri hinni, Bolíviának pedig érdemes a minőségi kávé termesztésére váltani!

Olvass tovább híres latin-amerikai kávékról!

A hurrikánnak köszönhetjük a jó hondurasi kávét?

Costa Rica, az arabica kávé mennyországa

Hegyekbe zárt minőség: a finca los planesi kávé

Nem véletlenül van a hálószobám a konyha mellett. Reggel ugyanis úgy érzem, kávé nélkül nem jutnék el 5 méternél messzebbre. Megkockáztatom: reggel hat és nyolc között számomra nem a víz és az oxigén a túlélés alapfeltétele, hanem csakis a kávé. Hogy mi történne, ha a kávé eltűnne a Földről? Legyünk racionálisak: valószínűleg azért életben maradnék, feltehetően megrohamoznám a fekete teás szekciót a közértekben, legrosszabb esetben lassan és nehezebben indulna a nap. Viszont van, akik számára a kávé valóban lételem, hiánya nem csak bágyadtságot okozna, helyettesítése pedig sokkalta bonyolultabb lenne.

 A hozzám hasonló, elvonási tüneteket is produkálni képes fogyasztóknál csak az függ jobban a kávétól, aki termeli. Méghozzá aki sokat termel belőle. Napjainkban mintegy 60 országban termesztenek kávét, Brazília a világ kávétermelésének egyharmadát adja. Az őt követő hármas – Vietnám, Indonézia és Kolumbia – összesen nem termel annyit, mint a listavezető. A kontinensek tekintetében egyelőre Latin-Amerika primátusa érvényesül – a világ kávétermelésének háromnegyedét könyvelheti el –, de Afrika és Ázsia is kezdenek felzárkózni.

Azonban nem csak a legnagyobbakra kell gondolnunk; egyes országok, például Haiti esetében a kávé a legfőbb mezőgazdasági termény és emellett az elsőszámú exportcikk, így ha annak eladhatóságával gond van, az érzékenyen érinti az ország bevételét és gazdaságát. A kávé egyébként világviszonylatban is egyike a legfontosabb exportcikkeknek, a kőolaj után a zöld kávé bonyolítja a legnagyobb forgalmat a világon. A kávéexport több mint 20 milliárd dollárnyi forgalmat tesz ki és évente több mint 500 milliárd csésze kávé fogy el – elsősorban a fejlett országokban.

A kávétermesztés és feldolgozás hatalmas embertömegeket foglalkoztat világszerte: mintegy 25 millió kistermelő megélhetése épül a kávétermesztésre, túlnyomó részük (90%-uk) a fejlődő országokból kerül ki. Mint láttuk, a kávétermesztés ráadásul elég kockázatos vállalkozás: a cserjék elültetése után 4-5 év múlva érkezik csak a várva várt termés, a helyes fajta és a helyes feldolgozási technológiák kiválasztása pedig komoly szakértelmet kíván. A kávéfeldolgozás folyamatos figyelmet és sok időt igényel, így csak korlátozottan gépesíthető. Itt eszünkbe juthat, hogy a prémium kávé egyik ismérve a kézi szüretelés és szelekció. Mivel a gépek egyelőre nem tudják helyettesíteni az aprólékos emberi kezeket, a folyamat nagyon munkaigényes; csak Brazíliában 5 millió ember dolgozik a kávéiparban.

A fair trade-nek, vagyis a méltányos kereskedelemnek még van hová fejlődnie a kávétermesztés területén, de a fair trade termékek közül a kávé a legnépszerűbb, annak is köszönhetően, hogy néhány nagyobb kávéforgalmazó is kezdi előnyben részesíteni a fair trade beszerzést. Az étteremtípusok közül a kávéházak szaporodnak a leggyorsabban, évente 7%-kal nő a számuk, többek között a Starbuckshoz hasonló láncok növekvő száma és a korábbi, teakedvelő országokban a kávéházi kultúra terjeszkedése miatt is.

 Mindezekből kiderül, hogy a kávé egyike a világkereskedelem legértékesebb termékeinek, abban az értelemben, hogy számos fejlődő gazdaság nélkülözhetetlen pillérét adja, valamint emberek millióinak ad munkát. Itt természetesen nem csak a kávétermesztő farmokra és a feldolgozásra kell gondolnunk, hanem a kereskedelemre, a szállításra – például a világ legnagyobb kávékikötőjeként számon tartott Hamburgra – és a marketingre is, amelyek újabb embermilliókat foglalkoztatnak.

Gondoljunk csak bele, mekkora utat tesz meg a kávé a tengerentúltól a csészénkig, és hogy utazása során hányféle néppel, kultúrával kerül kapcsolatba. A globalizáció egyik legszebb példája gőzölög a csészénkben! Azonban fontos azt is látnunk, hogy ez nem egy új keletű folyamat, hanem egy nagy múltra visszatekintő, már a 16. században is rendkívül népszerű kereskedelmi árucikk, amely egy afrikai kecskepásztortól kiindulva fokozatosan meghódította az egész világot. Ma már nem csak Afrikában, hanem három másik kontinensen is termesztenek a kávét.

Szavannák, fekete kávé, ó, ó, Afrika! A kávékedvelőknek valószínűleg inkább így, kávéra átköltve helytálló a híres KFT dal eredeti refrénje. Én megértem, miért: a világ talán legtökéletesebb arabica kávéi teremnek Afrikában, azon belül Etiópiában, Kenyában és Tanzániában – jó lenne egy kelet-afrikai vizit, hogy ott helyben végigkóstolgassuk belőlük készített, magas minőségű italokat. Nem beszélve a híres, tradicionális Touban kávéjukról, illetve a Mazagranjukról, amik miatt szintén sürgősen ki kellene menni Nyugat- illetve Észak-Afrikába is!

Általánosságban elmondhatjuk az Afrikában nőtt arabica kávészemekről, hogy fényesek, kiegyensúlyozottak és citrusos, bogyósgyümölcsös ízviláguk van, illetve borra és virágra emlékeztető akkordokat is magukban hordoznak. A magas területek, és az ásványokban gazdag talajadottságok együttesen teszik optimálissá a prémium kávé termesztését. Persze megvannak az egyes területek sajátosságai is – a leghíresebbek és legkedveltebbek az etióp, a kenyai és a tanzániai fajták.

Etiópiában 550–2750 méteres magasságban találhatók az ország legnemesebb kávécserjéi. A legnagyobb ültetvények egyike Harrar, amelynek termése nagyon testes és sokak szerint igen intenzív gyümölcsös utóízéről híres. A Sidamo és Yirgacheffe nevű régiók virágos, bogyósgyümölcsös ízhatású kávét teremnek.

Kenya kávéültetvényei 1200-2100 méter magasan vannak a tengerszinttől, legfőképp savasságuk és sziporkázó, citrusos ízük miatt ellenállhatatlanok az exkluzív kávék rajongóinak körében. Az itt termesztett kávészemeket, miután megtisztítják, a napon szárítják meg, a szüretelés időszaka az esőzésektől függően november elején kezdődik és január végéig tart.

Testességében teljes, ízében gazdag és enyhén gyümölcsös – mondják a tanzániai kávéról, amely egy határozott boros savasságot is hordoz magában. Érdemes ismerni továbbá Tanzánia híres kávécseresznyéjét, amelyről már korábban is írtam.

Összességében viszont azt mondhatjuk el az afrikai kávéról, hogy nehezebb, savasabb a szokásosnál, míg például ha a dél-amerikai kávéval hasonlítjuk össze, az jóval könnyebbnek, krémesebbnek bizonyul. Mindkét kontinens kávéiban fellelhetők a csokoládés ízjegyek, de az afrikai kávé ezt egy virágosabb vonalban képviseli. Ezeket persze mind-mind befolyásolják a termőterületek, az időjárás, a termesztés módja, a feldolgozás módszerei is, épp ezért olyan sokféle ínycsiklandozó változat közül tudunk választani. Viszont nemcsak maguk az ott termő minőségi kávébabok, hanem a lenyűgöző kávéitaljai miatt is igazi kávékánaán az afrikai kontinens.

Ha azt mondom, Dakar, a legtöbben valószínűleg a rally szót teszik hozzá. Pedig sok más izgalmasság vár a nyugat-afrikai területen: Szenegál a fővárosán kívül még például a mogyoróültetvényeiről is híres, illetve az úgynevezett Touba kávéról. A szenegáli tradicionális ízletes, fűszeres kávénak, mely a szenegáli vendégszeretet egyik jelképévé vált, nemcsak a története, de egészségünkre gyakorolt pozitív hatása is érdekes.

A Touba kávé tipikus szenegáli kávé, amelyet erős arabica kávéból készítenek, egyedi ízét a hozzáadott szegfűszegnek és a speciális feketeborsfajtának, a Guinea borsnak, vagy ahogy a helyi nyelvjárás, a wolof hívja, a Djarnak köszönheti. Cukrot kevernek hozzá és kis műanyag pohárban pár forintért árulják az úgynevezett food truck létesítmények Szenegál utcáin.

Hiteles források szerint a Touba kávé szenegáli hagyománya egészen a XIX. századig nyúlik vissza, amikor a vallási vezető, Ahmadou Bamba bevezette és népszerűsíteni kezdte. Ő alapította meg Touba városát, ahonnan a híres szenegáli kávé neve származik. A tradíciót azóta is követik a helyiek, és gyógyító italként tartják számon a Touba kávét. Állítják, hogy az ital a kávé és a bors jótékony hatásait egyesíti, vagyis a Guinea bors jót tesz a gyomornak és a májnak. Sőt, a feketebors piperint is tartalmaz, amely az endorfintermelésért felelős, tehát maga a természetes antidepresszáns. A bors ezen felül az allergiások és az asztmások, illetve más légúti betegségben szenvedők tüneteit is enyhíti.

Van még más is, amiért Afrikára fontos kávékulturális központként tekinthetünk. Úgy hírlik, hogy a Mazagran ital, „az eredeti jegeskávé” egy algériai erőd után 1837-ben kapta a nevét és a kávészirupból, valamint hideg vízből készült italt az erődnél fogyasztották a francia gyarmati csapatok. Közben úgy is tartja a mondás, hogy az ital neve és eredete a francia idegenlégiós katonáktól származik, akik a Mazagran ostrom ideje alatt tej hiányában vízzel itták a kávét az 1840-es algériai háborúban. Majd amikor a katonák visszatértek Párizsba, azt javasolták az ottani kávézóknak, hogy hideg vízzel készítsék a kávét.

Ha Mazagran kávét szeretne valaki csinálni, erős, forró kávét használjon fel, amelyet jégre érdemes tölteni, és szűk, magas üvegpohárban javasolt felszolgálni. Algéria kávéváltozata azóta sok helyen meghódította a kávékedvelőket, és számos különböző variációja született: a portugálok erős kávét vagy eszpresszót szervíroznak fel jégre és citromra töltve, időnként rummal megbolondítva és cukorsziruppal édesítve. Az osztrákok jégkockákkal szolgálják fel az ő Mazagran fajtájukat, és rumot adnak hozzá. Az egészet gyakran egy hörpintésre javasolják meginni. Katalóniában jegeskávé és citrom összekeverésével tálalják a Mazagrant.

A nagy márkákat is meghódította a kávéfajta: a Starbucks és a PepsiCo a ’90-es években kifejlesztették a Mazagran névvel ellátott üdítőiket. Egy rövid „próbaidő” után aztán megszüntették az italt. Később a Starbucks Mazagran kávékivonatot készített, amelyet számos kávé ízesítésű termékhez lehetett felhasználni. Ezt a kivonatot az előre összekevert és üvegekbe töltött Starbucks frappucino italokhoz használták fel, melyek több helyen azóta is elérhetők. Az algériai hagyomány így egyre tovább él.

Ha végiggondolom, mi minden van Afrikában, szívesen megfogadom a KFT tanácsát. Vagyis kibérelek egy jó nagy puputevét, bejárom Kenyát és Zimbabwét (és Tanzániát, és Etiópiát), és minden helyinek fizetek egy feketét (vagy egy Mazagrant, vagy egy Toubát)!