Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Így kávéznak a spanyolok

Ha Spanyolországban megnézünk egy kávélapot, akkor az itthon is megszokottak mellett számos, elsőre beazonosíthatatlan kávévariáció nevét láthatjuk. Egyik név hangzatosabb, mint a másik: café cortado, café bombón és hasonlók. A magyarázatnál pedig általában annyi szerepel, hogy kávé, tej, tehát győzhetjük kitalálni, hogy miről is van szó. Pedig mind különböző. Adok egy kis magyarázatot, így, ha nem beszéltek spanyolul, akkor sem jöttök zavarba. 

Café cortado

Ez a személyes kedvencem. A cortado gyakorlatilag egy egyszerű eszpresszó kevés forró tejjel felöntve. Speciális cortado pohárban szolgálják fel, ami egy pici üvegpohár, általában fém gyűrűvel díszítve az alján. A neve nagyjából azt jelenti, hogy „elvágott” kávé. Portugáliában, Franciaországban és Ausztráliában is isznak hasonlót, ott garotónak, noisette-nek illetve piccolónak hívják, az USA-ban pedig Gibraltár néven terjedt el. 

Café bombón

A café bombón egy kávés édességbomba. Ez a különlegesség édesített sűrített tej és eszpresszó 1:1 arányú keveréke. Igen, az nagyon sok sűrített tejet jelent, ezért ebbe a kávéba még az igazán édesszájúak sem akarnak cukrot rakni, mivel a tejtől amúgy is nagyon édes. A bombónt üvegpohárban szolgálják fel, a látvány kedvéért az eszpresszó kerül alulra, a sűrített tej felülre, ami aztán szép lassan lesüllyed a pohár aljára. Fogyasztás előtt persze összekeverik. Egyébként létezik jeges változata is.

Café con leche és churros

Vagyis kávé tejjel: általában erős eszpresszóval és gőzölt tejjel készítik. Tulajdonképpen ez a latte spanyol verziója, szóval nem különleges spanyol kávé, de muszáj megemlíteni, mert a spanyolok ezt isszák leggyakrabban, naponta akár 4-5 csészével is.

Viva España, össze is dobok egy café con leche-t, ez mégiscsak elegánsabb, mint a tejeskávé, nem? :)

1 Tovább

Kávéval az egészségért!

A kávé hatásairól a tejhez hasonlóan sok ellentmondásos információ hangzik el. Egészséges, vagy sem? Mennyit és mikor szabad belőle fogyasztani? Mindenkit megnyugtatok: nem kell, hogy bűntudatunk legyen napi pár csésze kávé miatt, persze, csak akkor, ha emellett egészségesen élünk.

Az elmúlt évtizedekben sok olyan kutatásról olvashattunk, aminek az lett az eredménye, hogy a kávé káros az egészségre, és növeli a halálozás kockázatát. Szerencsére nem kell izgulnunk, ugyanis ez így önmagában nem teljesen igaz, sokkal árnyaltabb a kép. Ha csupán azokat a fogyasztókat nézték, akik a kávézás mellett nem folytatnak más káros szenvedélyt – dohányzás, túlzott szénhidrát fogyasztás, alkohol –, akkor az eredmények azt mutatták, hogy a kávéfogyasztók tovább élnek, mint a nem kávézók. Tehát aki egészségesen él, nem pöfékel mellette és nem néz gyakran a pohár fenekére, csupán a kávézás a szenvedélye, az tovább él, mint az ugyanolyan egészséges, de kávét nem fogyasztó társai. Ez jó hír, nem?

A kávé polifenol tartalma miatt az étrendünk egyik legfontosabb antioxidáns-forrása. Bizonyított, hogy az antioxidánsok kiküszöbölik a szabadgyökök hatását, és védik a sejteket az oxidatív károsodásoktól.

A legújabb kutatások szerint ráadásul a kávéban található antioxidáns tulajdonságú flavonoidok mellett a koffeinnek is szerepe lehet az idős korral gyakran együtt járó szellemi hanyatlás megelőzésében, a szellemi frissesség megőrzésében. Számos dietetikai kutatásból az is kiderült, hogy aki rendszeresen kávézik, védelmet élvez olyan betegségek ellen, mint a cukorbetegség, a Parkinson-kór vagy a májcirrózis. A koffein könnyíti a légzést is, mivel a simaizmokat és a tüdő hörgőizmait elernyeszti - nem véletlen, hogy a legtöbb megfázás elleni készítményben is megtalálható. A kávézás a kimerítő fizikai munkát végzők számára is előnyös, a koffein ugyanis segít az izomfáradtság, izomláz legyőzésében.

Egy Svájcban végzett kutatás szerint nem befolyásolja a kávé egészségvédő hatását az, hogy milyen formában isszuk. Teljesen mindegy, hogy tejeskávét, eszpresszót vagy hosszú kávét fogyasztunk, a benne lévő értékes anyagok ugyanúgy hasznosulnak.

A nők esetében valamivel nagyobb a kávé jótékony hatása, mint a férfiaknál.  Míg a férfiaknál 10, addig a nőknél 15 százalékkal alacsonyabb volt a korai halálozás kockázata a naponta legalább két kávét fogyasztók esetében.

Nem kérdés, hogy továbbra is éljenek a kévés pillanatok, ugye?

0 Tovább

Arabica vagy robusta? Melyik a jobb?

A kávé, a Rubiaceae családból származó Coffea típusú cserje termése. Habár ebbe a családba vagy tíz faj is tartozik, nekünk, kávéimádóknak ebből csak kettő érdekes, az arabica és a robusta. Sokszor hangsúlyozzák azt, hogy az arabica a nemesebb és drágább fajta, de vajon tényleg olyan szörnyű a robusta?

Az arabica a világ kávé termelésének mintegy háromnegyedét teszi ki. Az arabica kávéról először 1753-ban született feljegyzés, a legismertebb típusai a Typica és a Bourbon, melyből több variánst fejlesztettek ki, úgy, mint például a Caturra-t Braziliában, Kolumbiában, vagy a Tico-t Közép-Amerikában. Az arabica a robustához képest, sokkal kevésbé ellenálló a hőséggel, a kártevőkkel vagy a betegségekkel szemben, legfőbbképpen egy betegséggel, az úgynevezett kávérozsdával szemben. Termése ovális, kissé lapos, két úgynevezett kávészemet tartalmaz, 7-9 hónap szükséges az éréséhez.

A robusta, ahogy a nevéből is gondolnánk, egy szívósabb, ellenállóbb fajta. A robustának tényleg robosztus, erőteljes a cserjéje, akár a 10 méteres nagyságot is elérheti. Termése gömbölyű, éréséhez 11 hónap szükséges. A kávészemei kisebbek, mint az arabicáé, viszont többet is terem, ezért kedvezőbb az ára. Termesztik Nyugat és Közép Afrikában, Dél-kelet Ázsiában és Braziliában is, ahol Conillonként ismert.

Az arabica magasabb hegyvidéken nő, 1000-2000 m magasságban, és alacsonyabb a savtartalma mint a robustának. Sőt, kevesebb koffeint is tartalmaz, nagyjából feleannyit! Selymes ízvilág jellemzi, ezért általában lágy pörkölést - bécsi vagy francia pörkölés – alkalmaznak nála.

 A robusta éppen az igénytelensége és ellenállósága miatt alacsonyabb területeken (200-800m) is megterem. Savasabb mint az arabica, ezért jellgzetesen kesernyés ízű, szemben az arabica karamelles lágyságával. Annak ellenére, hogy kevésbé nemes, mint „vetélytársa”, testessége és a sötétebb pörkölés miatt kiváló eszpresszó készíthető belőle.

Sok pörkölt kávé kapható a boltokban, ami 100% arabica, viszont a kávézókban a tiszta arabica mellett sokszor keverékeket, úgynevezett blendeket használnak, általában 80% arabica, 20% robusta arányban. Ezek nagyon jó kávék, hiszen mindkét fajta jó tulajdonságait elegyítik és hangsúlyozzák. Sőt, véleményem szerint egy kis robusta kifejezetten jót tesz az espressonak.

Az is érdekes, hogy a világ legdrágább kávéja, a Kopi Luwak, amiről korábban már írtam, szintén robusta.

1 Tovább

India, a csodák földje

Az indiai kávét nem lehet csak úgy egyszerűen, tárgyilagosan bemutatni. Leírhatnám, hol terem, hogyan termesztik és miként fogyasztják, mindent elmondhatnék róla és mégse mondanék róla semmit. Indiában minden más, ez a varázslatok birodalma: itt minden gond és baj ellenére a leghétköznapibb cselekvések is mágikussá válhatnak, és a kávézás pont ilyen.

„A fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: "Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét gyűjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!" - Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg.

Indiában a kávé nem őshonos faj. A legenda szerint sok száz éve, mikor Indiát a muzulmán Mogul Birodalom uralta, egy szerzetes, Baba Budan a Vörös-tenger partján fekvő Mocha kikötőjében ismerkedett meg a kávéval, mekkai zarándoklatán pedig kitanulta a kávépörkölés módját és a kávéfogyasztás szokásait. Mikor visszaindult szülőföldjére, hét szem kávét rejtett el az övében, úgy csempészte őket haza. A mese úgy szól, ebből a hét szemből sarjadt India összes kávécserjéje.

Indiában a legtöbb kávéültetvény alacsony tengerszint feletti magasságon terül el, persze akadnak kivételek. Az indiai kávékról általánosságban elmondható, hogy ízük lágy, testes és kerek, alacsony savassággal, gyakran könnyed, fűszeres ízjegyekkel, amelyek megidézik a varázslatot, amely átitatja ezt a problémákkal küzdő országot. A népesedés és az élelmezési gondok mellett a környezet és elsősorban a vizek szennyezettsége is sok gondot okoz, ezért Indiában különösen fontos, hogy a fenntarthatóságot is szem előtt tartsák a tea- és kávéültetvényeken.

India különleges kávéja a Monsooned Malabar. Az úgynevezett monszun-eljárás során a kávészemeket a monszunidőszakban hónapokig nyitott, jól szellőző raktárban tárolják, hogy az óceán felől érkező párás levegő átjárja őket. Az érlelés végére a kávészemek megsárgulnak, savasságuk csökken és aromájuk is átalakul és bársonyos, fűszeresen telt íz alakul ki. Régen a kávészemek a fából készült tengerjáró vitorlások rakterében hasonló körülményeknek voltak kitéve, de ahogy a közlekedés fejlődött, a „tenger íz” eltűnt a kávéból. A monszun-eljárás ezt hivatott pótolni.

Az indiai kávék isteniek egy kis kardamommal vagy chai teával ízesítve, érdemes kipróbálni!

0 Tovább

Cselezd ki a kánikulát jeges kávékülönlegességekkel!

Hőség van, mindannyian a strandon, vagy egy árnyékos teraszon érezzük legjobban magunkat, még akkor is, ha sokszor csak a klimatizált irodával kell beérnünk. Van pár dolog, amivel azért tudunk egy kis örömet csempészni a napjainkba. Én például ilyenkor rengeteg jegeskávét iszom, hiszem a nagy melegben az ebéd utáni kávé is jobban tud esni hidegen, esetleg egy kis fagyival, sziruppal megbolondítva. Igazi kalóriabomba ugyan, de néha egy kis bűnözés belefér, nem?

Rengeteg jegeskávé recept létezik, gyakorlatilag csak a fantáziánk szabhat határt, kísérletezzetek Ti is bátran, lepjétek meg a barátnőket, vendégeket, díjazni fogják! Élvezzétek ki a nyár minden pillanatát.

Rengeteg receptet találtam, (többek között a Nespresso-nak is van egy szuper receptoldala), végül mindegyiken alakítottam egy kicsit, így készültek el az én kreációim. Szuper gyorsan megvan mindkettő, és isteniek!

 

Karamellás jegeskávé, ahogy én szeretem

1 nagy csésze kávé

2 gombóc karamellás fagylalt

karamellszirup

pár csepp vaníliaaroma

1 evőkanál cukor

1 dl tej

zúzott jég

Főzz le egy friss kávét, és hagyd, hogy kihűljön. Egy kis edényben karamellizáld a cukrot, majd öntsd fel a tejjel, és kevergesd addig, amíg felolvad. A kávét öntsd bele egy magas üvegfalú pohárba, és öntsd bele a vaníliaaromát és a karamellás tejet. Tedd bele a két gombóc karamella fagylaltot, majd kicsit keverd össze, hogy egészen sűrű legyen az állaga. A tetejét díszítsd kevés karamellsziruppal és zúzott jéggel.

 

Kókuszos jegeskávé

fél csésze erős kávé

fél csésze kakaó

1 gombóc kókuszfagyi

1 evőkanál fehér rum (Malibu)

zúzott jég

A frissen főzött kávét hűtsd le, és öntsd össze a hideg kakaóval (ezt legjobb, ha házilag készíted el). Öntsd bele a rumot, majd kanalazd bele a fagyit és a zúzott jeget. Én általában Malibu rumot használok, ettől még finomabb kókuszos íze lesz az egésznek.

0 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)