Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kávéültetvényt a konyhaablakba!

Korábban már írtam a kávécserjéről, hogy szép és könnyen ápolható szobanövény, ami megéri a kísérletezést. Gondoltam ideje megmutatnom, hogy áll az én háztáji kávéültetvény projektem. A szüret még nagyon messze van ugyan, de ahogy a képen is látszik, már nagyon szépen hajt a kis növénykém és a levelek erezete is gyönyörűen látszik – pláne, ahogy átsüt rajtuk a nap!

Így néz ki most az én dédelgetett kávécserjém!

Ha megfelelően gondozzuk, akár két méter magasra is megnőhet a kávécserje. (Az enyémet addig még nagyon sokszor át kellene ültetni, meg nem is tudom, hova tenném, ha ilyen nagy lenne:) A félárnyékos helyet kedveli, ha melege van, akkor a levelek széle megbarnul, idővel pedig elszáradnak. Ha levelek nagyon kivilágosodnak, akkor a virágföld nem tartalmaz annyi tápanyagot, amennyire a cserjének szüksége lenne.

Ha kávécserjét vásárolunk, akkor több tő lesz egymás mellett a cserépben. Így érzi jól magát, a kávéültetvényeken is sűrű sorokban nő, nem szabad külön ültetni, mert elpusztul. Ha már elég nagy, akkor könnyedén szaporíthatjuk, ha a levágott hajtásokat elültetjük. Az otthoni növény magja viszont valószínűleg nem fog kihajtani.

0 Tovább

Ó, az a fenséges espresso!

Szeretjük a cappuccinot, a frappét, a mélange-ot és társait, de azért bátran kijelenthetjük, hogy az espresso a kávék királya, mi, magyarok is ezt isszuk leggyakrabban. Ez a kis rövid fekete pillanatok alatt felráz, felfrissít, ugyanakkor ki is kapcsol. Nem véletlen, hogy világszerte ilyen nagy népszerűségnek örvend, hiszen a kávékultúra jelképe.

Az espresso egy 25-35 ml mennyiségű zamatos, krémes, vörösesbarna színű kávé, krémes habbal, úgynevezett cremaval a tetején.

Az espresso története több mint 100 éves múltra tekint vissza, amikor Luigi Bezzera Olaszországban elkészítette egy gőznyomásos technológiával működő kávégép terveit, ami a mai espresso gépek ősének mondható. Ez az új technológia hozta létre azt az espresso-nak hívott italt, amelynek neve is utal elkészítésére: nagy nyomású gőzzel préselik, azaz „presszionálják” át a kávét. Ezen a kezdeti módszeren természetesen sokat finomítottak azóta, hiszen ennél a gépnél ténylegesen megfőzték a kávét, amitől magas lett a csersav tartalma, és keserűvé vált.

1903-ban Disiderio Pavoni szabadalmaztatta a Bezzera-rendszer módosított változatát. Az új, Ideal néven futó espresso gép elődjénél sokkal gyorsabban készítette a kávét. Nagy teljesítménye miatt képes volt egymás után sok adag kávét lefőzni, ugyanakkor egy-két adag elkészítésekor se ingadozott a minőség. A kávézók ezzel a géppel mindig friss, állandó minőségű kávét szolgálhattak fel vendégeiknek.

A következő nagy lépés a mai technológia felé Giovanni Achille Gaggia nevéhez fűződik, aki 1946-ban a meglévő kazános kávégép rendszerébe beépített egy rugós csapszelepet. Ez a szelep lehetővé tette, hogy a vizet forráspont alatt, 90°C-os hőmérsékleten préseljék át a kávéőrleményen, így a kávé íze lágyabb és könnyedebb lett, az elkészített italon megjelent a sűrű habréteg, a crema.

A mai napig is használt, jól ismert Faema E61 típusú karos kávégépet 1961-ben alkották meg, ezt gyakorlatilag a mai napig gyártják. Ez a gép volt az első lépés az automatizálás felé, itt a kezelő tudása és ügyessége már nem nyomott sokat a latban, hiszen az átpréselési nyomás pontosan beállíthatóvá vált.

Az espresso készítés ma már igazi művészet, számos versenyt szerveznek, ahol a legjobb baristák mérik össze tudásukat. Két tényező biztos, hogy elengedhetetlen a jó espressohoz: forráspont alatti hőmérsékletű (90-96 °C ) víz, és 9 bar nyomás. A víz ideális esetben kb. 20-30 másodperc alatt folyik át a kávén. Ellentétben a filteres kávéval, az espresso kevesebb koffeint tartalmaz, ami éppen ennek a rövidebb főzési időnek, illetve a kevesebb vízmennyiségnek tudható be.

A legtöbb helyen kis pohár vizet is szervíroznak a kávé mellé. Érdekes, hogy itthon ezt általában a kávé után isszuk meg, viszont az olaszok kávézás előtt! Ez egyfajta kávézási etikett, szinte szabály náluk, hiszen a kávé ott szent és sérthetetlen. Az olaszok szerint a nemes espressokat nem szabad leöblíteni, hanem épp fordítva, az ízlelőbimbóinkat egy tisztító korttyal elő kell készíteni a csodás íz-élményre. Én kipróbálom, az biztos!

0 Tovább

Az a csodálatos kávézacc

Tévedés, hogy a kávéfőzés után „kötelességtudóan” összegyűlő kis csomónyi kávézacc csak szemét. Évente sok millió csésze kávét fogyasztanak el az emberek, amiből 20 millió tonna kávézacc keletkezik. Többségét egyből a szemétbe dobják, pedig egy kis leleményességgel sok mindent kihozhatunk még a zaccból és pozitív tulajdonságaiból. Ráadásul ezek az okos kis praktikák még környezettudatosak is.

A konyhában

Miután a kávéőrlemény kiszolgálta eredeti célját és lefőtt a kávé, még számos dologra használhatjuk a konyhában. A kávé savas kémhatásának köszönhetően kiváló zsíroldó, ehhez jön még szemcsés állaga, amely remek kettő az egyben súrolószerré teszi. A szagokat is magába szívja, például ha a még nedves kávéőrleményt egy éjszakára a hűtőbe tesszük, reggelre eltűnik a „hűtőszag”.

A hortenzia a talaj savasságától függően változtatja színét, ha kávézaccot teszünk a növény tövéhez, akkor kékebbek lesznek a virágai


A kertben, az erkélyen, a növényeknél

Néhány növény kifejezetten a savas talajt kedveli. Ilyen például a hortenzia, a rózsafélék és a rododendronok. A kávézaccot a tövükre szórva savasabbá tehetjük a talajt. A kávé ráadásul távol tartja a hangyákat is, így ha szeretnénk megváltoztatni a vonulási útvonalukat, a zacc erre is jó lehet. A macskák valami számomra rejtélyes okból szeretnek befeküdni a virágágyásokba és a nagyobb cserepes növények alá, viszont nem bírják a kávé erős szagát. Úgyhogy aki szeretné távol tartani saját, vagy a szomszédok szőrös kis barátját a virágoktól, az próbálkozzon kávézaccal.

A kávézacc a cicákat is távol tartja


A fürdőszobában

A kávé (és a zacc) nem csak remek antioxidáns, de a benne található koffein a bőrön keresztül is felszívódik, feszesebbé és rugalmasabbá teszi, így a narancsbőr elleni harcban is remek társunk lehet (nem véletlen, hogy a koffein a cellulit elleni készítmények hagyományos összetevője). A kávézaccot egy kis olívaolajjal vagy kakaóvajjal elkeverve ápoló testradírt is készíthetünk.

Ez a csináld magad testradír például kávéőrlemény, cukor és olívaolaj felhasználásával készült

A kávé természetes savtartalma, szemcsés állaga és a benne rejlő antioxidánsok miatt igen sokféleképpen felhasználható akár a háztartásban, akár a szépségápolásban. Ráadásul a kávézacc újrahasznosításával még az a kellemes érzés is együtt jár, hogy ma is tettünk egy apró lépést a környezettudatosság felé.


0 Tovább

A kávé, a tea, vagy az energiaital pörget jobban?

Reggel kávéval indítjuk a napot, délelőtt egy kis tea, ebéd után megint egy kávé… ismerős, ugye? A koffein segít, amikor fáradtak, nyűgösek vagyunk, ha frissen, új lendülettel szeretnénk folytatni a munkát, tanulást, vagy egyszerűen csak vidáman, mosolygósan akarunk nekiindulni a napnak.

A koffein egy alkaloid vegyület, ami az agykérget stimulálja, és hatással van a központi idegrendszerre is. A koffeint számos pozitív élettani hatása miatt nem csak az élelmiszeripar, de a gyógyszeripar is felfedezte magának: a fájdalomcsillapítók többsége és néhány meghűlés elleni gyógyszer hatóanyagai között is megtalálható. Ezt a sokoldalú vegyületet nagyon régóta használják az emberek élvezeti szerként. Koffeint tartalmaz a kávé, a tea és a kóladió, és az ezekből készülő italok, valamint számos energiaital is.

Nem mindegy, miből mennyit iszunk, ha fel szeretnénk frissíteni magunkat. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a rövid kávé erősebb, mint a hosszú, ezért sokkal több koffeint tartalmaz, pedig épp az ellenkezője igaz: egy espresso 60-70 mg, egy hosszúkávé 90-100 mg koffeint tartalmaz. Egy fél literes kóla 50 mg, egy doboz energiaital márkától függően nagyjából 80 mg, egy csésze zöldtea átlagosan 25-40mg, míg egy bögre fekete tea 40 mg koffeinnel pörget fel. Pozitív hatással van az állóképességre is, így sportoláskor is sokat segít.

Én a kávéra esküszöm, persze mértékkel. Egy csésze kávé már öt perc után csökkenti a fáradtságérzetet, növeli a koncentrációképességet, így segítséget jelenthet a munkahelyi megbeszélések során, vagy éjszakázáskor. A tea ezzel szemben lassabban, hosszú távon fejti ki hatását, így tovább is tart.

A koffeinmentes kávé is tartalmaz koffeint, de csupán elenyésző mértékben

Míg kis mennyiségben áldásos hatású, addig nagyobb mennyiségben a koffein ártalmas is lehet. A felnőtteknél 400 mg fölötti fogyasztás esetén kézremegést, erős szívdobogást, magas vérnyomást, szívritmuszavart, szorongást, pánikrohamot idézhet elő, vagy akár egy súlyosabb migrént.

Bátran ihatjuk tehát kedvenc italunkat, de tartsuk meg itt is a kevesebb néha több elvet! :)

2 Tovább

Férfiember cappuccinót nem iszik! - Interjú Betlen Jánossal

Olaszországban lett igazi kávéimádó Betlen János újságíró, televíziós műsorvezető -, bár naponta kettőnél többet sosem iszik, különösen itthon.

 

Itthon más lenne a kávé, mint Olaszországban?

Régen biztosan más volt. Nem értettem, hogy az olaszok rengeteg eszpresszót isznak, sokkal többet, mint mi, itthon Magyarországon, mégsem lesz szívdobogásuk tőle. Aztán kiderült, hogy az olaszok a legfinomabb arabica kávét főzik, itthon viszont még ma is többnyire a legolcsóbbat, annak pedig sokkal magasabb a koffein tartalma.

Ön ért is a kávéhoz vagy csak szereti?

Valamennyit tudok róla. Tudom például, hogy a frissen pörkölt kávé az igazi, meg hogy nagy bárdolatlanság hűtőszekrénybe tenni a kávét majd felmelegíteni. Addigra elmegy az aromája. Ezt a fajta tudásomat a legkevésbé sem gyakorlom. Sőt, elárulom, tejjel iszom, mert az állítólag jobb a gyomornak.

OK, nem áruljuk el senkinek!

Olaszországban még az is kínos, ha egy férfi cappuccinót rendel a kávéházban délután.

Erről nem hallottam, mi az oka?

Férfiember nem iszik cappuccinót, punktum! Cappuccinót a nők és a gyerekek isznak! Nem mondom, hogy nem szolgálnak ki, ha azt kérek, de a „macho” olasz társadalomban megvetés sújtja az ilyen férfit, az biztos. A férfi, amikor megrendeli, megkéri a pincért, el ne mondja senkinek!  

Honnan az Ön „olasz-mániája”?

Az iskolában tanultam olaszul, s egyszer egy tanácskozáson nem jelent meg az olasz tolmács. Én, aki a közönségben ültem, beugrottam tolmácsolni. Ennek valahogy híre ment, s meghívtak a Magyar Rádió akkori olasz szekciójába, hogy kipróbáljanak, tudok-e olaszul dolgozni. Egy próba után alkalmaztak, de annyi lett a feladatom, hogy az olasz munkatársaknak készítsek a magyar újságcikkekből egy összefoglalót. Minden alkalommal, mikor leadtam, s a másik szobában elkezdték olvasni, hatalmas röhögések szűrődtek ki. Óriási sikerem volt, de lemondtam volna róla. Egyszer aztán hallottam az ajtón keresztül, hogy azon vitatkoznak: mondjuk meg neki vagy nem? Hosszas vita után kijöttek, s megmondták. Aztán még nagyon sokszor megmondták, hogy elég sok vicces dolgot írtam le. Olaszországba is elutaztam. Innen már csak egy ugrás volt az igazi olasz eszpresszó – hogy a lényegről is beszéljünk.

Zöldfülű újságíróként mi volt az első interjúra, emlékszik rá?

Hogyne! Elküldtek a Zeneakadémiára, hogy a már nagyon idős Kodály Zoltántól kérjek nyilatkozatot, már nem emlékszem, miről.. A koncert szünetében hatalmas tömeg vette körbe a zeneszerzőt, iszonyúan féltem odamenni. Végül erőt vettem magamon, s megszólítottam, elmondtam, ki vagyok, s mit szeretnék. „Szolmizálni tud? – kérdezte a tőle jól ismert magas hangon. – Tudok.  Erre fejét felvetve kiadta a témát: – Felülről fúj az őszi szél! – Re, do, ti, do… majd heves kar mozdulattal leintett: _– Mit akar kérdezni?

Újságíróként ma mit akar?

Hú, abba most bele se menjünk!

Akkor azt kérdezem, mit csinál, mit ír, ami örömöt szerez?

A televízióban van egy heti műsorom, emellett pedig két honlapnál is dolgozom. Egy Metazin nevű oldalt készítek, valamint egy Budapost nevű angol nyelvű  magyar lapszemlét, amelyben  röviden a hátteret is össze összefoglaljuk..

Napi hány kávé mellett?

Legfeljebb kettő!

Az interjú egy budai kis kávézóban készült 2013. június 6-án. Kihozták a capuccinót Betlen Jánosnak, és egyetlen megjegyzést sem tettek mellé…

0 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)