Jön a jó idő, és ezzel együtt a teraszokat is megnyitják mindenhol, amit én imádok! Nincs is klasszabb annál, mint egy kávézó teraszán ücsörögni, és magamba szívni a tavaszi nap melengető sugarait, miközben valamilyen hosszú kávét kortyolgatok.

Igen, hamisítatlanul itt a hosszú kávék szezonja, legalábbis nálam és azoknál, akik nem espresso hívők, és más kávéitalokra is nyitottak.

Hosszú kávét gyakran fogyasztunk, azonban azzal kapcsolatban, hogy mi is számít annak, elég nagy a zavar a fejekben. Bevallom, sokáig nekem sem volt tiszta. Tulajdonképpen az elkészítésen múlik az, hogy egy kávéitalt ebbe a kategóriába sorolunk-e, vagy sem.

Hogy mitől lesz hosszú egy kávé? Ami a lényeg, az a kávé őrlése, illetve a felhasznált víz mennyisége. A hosszú kávéhoz ugyanis nem őrlik annyira finomra a kávészemeket mint az espresso esetében, hanem egy kicsit durvábbra hagyják, így teljesen máshogy járja át a víz, máshogy oldódnak ki az aromák. A durvább őrlés, kevésbé forró víz, vagy rövidebb áztatás enyhíti a kivonatolást, így egy kiegyensúlyozott ízű hosszú kávé készíthető, mely a legmarkánsabb ízeket emeli ki.

A hosszú szó a kávé nevében két dologra is vonatkozik: egyrészt hosszabb ideig fő le, mint a rövid espresso, másrészt általában mennyiségében is több. Érdekes viszont - ahogy arról épp a legutóbbi posztomban számoltam be - hogy annak ellenére, hogy a hosszú kávék kevésbé intenzívek, mint az espresso vagy egy ristretto, koffeintartalmuk magasabb, és több csersavat is tartalmaznak.

Gyakran a filteres kávét, illetve a kotyogóst is ebbe a kategóriába soroljuk, de ha elmegyünk egy kávézóba, akkor a szoros értelemben vett hosszú kávét, vagyis Caffé lungo-t, ami a kicsi és intenzív ristretto ellentéte, egy espresso a szokásos mennyiségnél közel kétszer annyi vízzel, kicsit durvábbra őrölt kávéból készítik el, gyakran espresso gépen. A hosszú kávé elkészítésében nagy népszerűségre tett szert az Aeropress is, amit sok barista előszeretettel használ, sőt, már külön bajnokságokat is szerveznek a ketegóriában!

  

Tejes kávéitalok között is akadnak lungok, azaz hosszú kávék, ilyen például a mélange. A mélange esetében egy adag eszpresszót forró vízzel kétszeresére higítunk (nem tovább főzzük, mert akkor keserű lesz!), majd ugyanennyi felgőzölt tejjel és némi tejhabbal tálaljuk. Nekem nagy kedvencem, olyan lágy és könnyű!