Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Párizs leghíresebb kávéháza, a Procope

A két ünnep között többen utaznak külföldre, legyen szó ajándékba kapott vagy adott útról. Az olcsó repülőjegyeknek hála akár saját magunkat is meglephetjük egy pár napos kiruccanással. Ideális úticélként kínálja magát Párizs, ahol az adventi díszbe öltözött belvároson kívül egy nagyszerű kávéház is csalogat bennünket.

A Café Procope-ot titulálja a bejárata melletti márványtábla a világ legrégebbi kávéházának. Ez ugyan kőbe van vésve, de azért nem biztos, hogy teljesen fedi a valóságot, mivel Isztambulban már az 1550-es években voltak kávéházak. Az mindenesetre biztos, hogy híresnek híres: Az évek során ugyanis olyan neves személyiségek is megfordultak itt, mint La Fontaine, Balzac, Robespierre, Rousseau, Benjamin Franklin, Danton, Marat, Victor Hugo, Verlaine, Gambetta, Anatole France, sőt Bonaparte Napoleon is.

Párizs kávéház irodalom forradalom Procope

Franciaországba is Törökországon keresztül került a kávé

A franciák Marseilles-en keresztül ismerték meg a kávét, ugyanis az első kávészállítmány az 1600-as évek közepén érkezett a dél-franciaországi kikötőbe.

Párizs kávéház irodalom forradalom ProcopePárizs kávéház irodalom forradalom Procope

Így írja Nagy Méltóságú Sárvári-Felső-Vidéki Gróf Széchenyi István Úrnak Ő nagyságának, mély tisztelete zálogául a szerző, F. Almási Balogh Pál a kávé, tea és csokoládé történetéről szóló könyvében, majd folytatja azzal, ahogy Párizsban is megjelenik az ital néhány évvel később a török nagykövet ajándékaként:  

Párizs kávéház irodalom forradalom Procope

Párizs kávéház irodalom forradalom Procope

A kávéital még „közönségesebbé” vagyis népszerűbbé tételéhez nagyban hozzájárult az első párizsi kávéház, az 1686-ban megnyílt Café Procope, mely a Saint-Germain- des-Prés negyedben található és a mai napig Párizs legrégebb óta működő étterme. Nevét Francesco Procopio dei Coltellitől kapta, aki Szicíliában született és Olaszországon keresztül érkezett Párizsba, ahol megismerkedett egy örmény kioszk-tulajdonossal, aki limonádét és egyéb hűsítőket árult standján a St. Germain piacon. Almási megfogalmazásában „nemsokkal ezután ezen örmények két legényei, Gregoire és Procope a Fosses St. Germain utczában költöztek a franczia komédiaház altalellenébe”.

Párizs kávéház irodalom forradalom Procope

A Mary Banks, Christine Mcfadden, Catherine Atkinson által jegyzett Nagy kávéenciklopédia szerint a kávézó berendezéséhez egy fürdő egyedi bútorait vették meg, például kristálycsillárokat, fali tükröket, márvány asztalokat, amelyek a mai modern európai kávéházak jellegzetes berendezéseivé váltak. Az intézmény kezdetben limonádéivónak nevezte magát, s a pompásan díszített, kifinomult ízlésről árulkodó hely volt, ahol egyes források szerint örmény uniformisban szolgálták fel a hűsítőket. A találkahely csak azt követően kezdte magát caféként emlegetni, hogy a vendégek már több kávét fogyasztottak, mint más italokat. A Procope-féle kávézó hamarosan irodalmi szalonná alakult, ugyanis a szemben lévő Comédie-Française színház miatt szívesen keresték fel a legnagyszerűbb költők, drámaírók, színészek és muzsikusok.

Párizs kávéház irodalom forradalom Procope

A Café Procope-ban balról jobbra Condorcet, La Harpe, Voltaire (felemelt karral) és Diderot.

Kapcsolódó cikkek:

Egy kávé a divat fővárosában

0 Tovább

Hogyan kávézzunk Nápolyban?

Nápolyt látni és meghalni: a híres mondás arra utal, hogy életünk során legalább egyszer muszáj ellátogatnunk ebbe a különleges, dél-olaszországi városba. Nápolyról erősen megoszlanak a vélemények; vannak, akiknek egyáltalán nem nyeri el a tetszését, míg mások első látásra beleszeretnek. Egy dolog azonban mindenki számára vitathatatlan: a nápolyi pizzához és a nápolyi kávéhoz fogható ízélményt nehéz máshol találni. Íme, a kihagyhatatlan kávék a Nápolyba készülőknek!

Nápoly Olaszország kávéházak mogyorós kávé

„De hát ez a főtér!” Értetlenül állok a Piazza del Plebiscitón, Nápoly központjában, kezemben egy gyűrött, fehér cetlivel, amelyen nápolyi ismerősöm félreérthetetlen utasítása áll: „Caffe del Professore, igyál mogyorós kávét. Kihagyhatatlan!”. Bizalmatlan vagyok a városközpontok szívében található „turistahelyekkel” kapcsolatban, de ha ide küldtek, akkor ide ülök be. Különben is, a legjobb pizzériás tipp is telitalálat volt. Leülök és kirendelem a mogyorós kávét. A pincér hamar hozza, a bárokhoz hasonlóan azonnal kell fizetni. A kávé nem túl sok, sűrű és mogyoróbarna, a tetején még sűrűbb, crema réteg. Az illata isteni. Megkóstolom. Nem akarok innen hazamenni!

Nápoly Olaszország kávéházak mogyorós kávé

A legjobb kávézók Nápolyban

Végül mégis haza kellett jönnöm, de alaposan utánanéztem a nápolyi kávézóknak. Nem ért nagy meglepetés: az interneten is a Caffé del Professorét, a mogyorós kávé fellegvárát ajánlják a legtöbben. Emellett érdemes felkeresni a Gran Caffé Gambrinust, amelynek ősét 1860-ban alapították, vagyis pont egyidős Olaszországgal. Az egyik legszebb példája a történelmi, irodalmi kávéházaknak!

Nápoly Olaszország kávéházak mogyorós kávé

A nápolyi mogyorós kávé

Jó hír az, hogy Nápolyban és környékén gyakorlatilag minden bárban hozzájuthatunk a mogyorós kávéhoz, amely a vidék egyik legismertebb ízesített kávékülönlegessége. Egy olyan espressóról van szó, amelyhez mogyorókrémet adnak – innen a krémes, sűrű állag. A mogyorókrémet a Nápoly tartományában termesztett mogyoróból készítik, nagyon finom magában is.

A nápolyi kávé egyébként is nagyon híres, a titok állítólag a különleges keverékekben és a pörkölés optimális eltalálásában rejlik. A jellegzetes, markáns íz eléréséhez egyrészt előszeretettel keverik az arabicát robustával, másrészt általában sötétebbre pörkölik a kávét, mint azt Olaszország többi részén megszokhattuk, így az aromák hangsúlyosabbak. A nápolyi kávé minőségét illetően fontos szerepet kapnak a laikusok számára lényegtelennek tűnő apróságok is: a kávét meleg csészében kell felszolgálni, mert így melegebb marad a kávé, a vizet pedig a kávé előtt illik meginni, előkészítve a terepet a kávéélmény számára, így az ízek jobban elválnak és kiélvezhetők.

Nápoly Olaszország kávéházak mogyorós kávé

A nápolyi kávékultúra

Nápolyra méginkább igaz az, amit az olasz kávéfogyasztási tradícióról már megtanulhattunk: a kávé nem csupán egy egyszerű ital, hanem egy rítus, a társadalmi élet fontos része, a kikapcsolódás, a mindennapi problémáktól való elszakadás, vagy éppen a szórakozás pillanata. Ha pedig valaki kávéra invitál minket, a szűkebb-tágabb társaságát is megosztja velünk. Nem véletlenül Nápolyban született meg a caffè sospeso, vagyis a felfüggesztett kávé hagyománya – erről a suspended coffee világnapja alkalmából már korábban is írtam. December 10-e egyébként az emberi jogok világnapja is, a két megemlékezés nem véletlenül esik egy napra: a nápolyiak számára ugyanis a kávéhoz való jog szinte már az alapvető emberi jogok közé sorolható. :)

A nápolyiak már az 1700-as években naponta legalább egy kávét megittak. Létezik megannyi dal a kávéról (köztük egy valódi óda is), híres filmrészletek, de a legismertebb nápolyi színdarab író tollából még egy kávét magasztaló, csinos kis erkélyjelenet is kipattant.

Nápoly Olaszország kávéházak mogyorós kávé

A híres kávéjelenet Eduardo De Filippo Nápolyi kísértetek című darabjából

Ha jobban megnézzük a képet, De Filippo mellett egy másik nápolyi hírességet is felfedezhetünk. Igen, arról a fura kis szerkezetről van szó, amire az úr mutat. A kiváló kávéőrlemények mellett ugyanis Nápoly egy kávétörténeti felfedezéssel is büszkélkedhet: a caffettiera napoletana (nápolyiul cuccumella) a kotyogós egyfajta korai alternatívája, amely a 19. század elején született meg a dél-olasz városban. Ez az otthoni kávéfőzésre szolgáló, több méretben kapható kis szerkezet négy külön egységből áll: a füllel rendelkező víztartályból, egy félig nyitott, félig lyukacsos tartóból illetve a filterből, amelybe a kávéőrleményt teszik, a tartályból, amelybe a kész kávé kerül és egy kis fogantyús tetőből. A kávéfőző különlegessége, hogy a főzés közben a kész kávé tartályának csőre nem felfelé, hanem lefelé áll. Amikor a víz felforrt, a kávéfőzőt megfordítják, így az őrleményen keresztülfolyó forró vízből nyert kávé az alsó részbe jut. Bár a nápolyi kávéfőzőt időközben felváltotta a gyorsabb és egyszerűbb használatú kotyogós, a cuccumellát a mai napig gyártják mind a hagyományos, retro, mind a modern, designosabb formákban.

Nápoly Olaszország kávéházak mogyorós kávé

Olvass tovább az itáliai kávéról!

A legszebb olasz kávéházak

Ha kávé, akkor Itália

Kinek az érdeme a változatos, sokáig elálló kávé?

3 Tovább

Festményünk kedvenc italfelhőnkben

Milyen bosszantó tud lenni, amikor véletlenül kilöttyintjük a kávénkat! Pedig tehetnénk akár direkt is. És ha már szándékosan csináljuk, löttyentsük papírra. Merthogy a kávé nemcsak elszürcsölve, de festve is jó! Ezzel mondjuk nem árulok el nagy újdonságot, hiszen sokan rájöttek már, milyen szép festmények készülhetnek kávéból, amelyek színük mellett illatukkal kedvenc italunkat idézik. Nézegessünk képeket – bemutatom pár kedvenc kávéfestőmet és munkáikat!

Egyes képeknek például kifejezetten jól áll a ráfröccsent kávé. Jól tudja ezt Maria A. Aristidou is, az a Cipruson és az Egyesült Királyságban dolgozó illusztrátor-dizájner, aki a kávéból arcokat fest, de aztán telepötyögteti a vásznat cseppekkel, hogy ne legyenek olyan élesek a kontúrok. Az egyik legnagyobb büszkesége Albert Einsteint ábrázoló képe. Hat órán át készült a műve, mely során három különböző eszpresszómárkát, valamint görög kávét is használt. Ha pedig nem jönne be neki a kávéfestés biznisze, tortaművészként is dolgozik – lehet, hogy a torták közt is a kávésakra szakosodott.

kávé művészet festés

“Először akkor jutott eszembe a kávéfestés ötlete, amikor azt figyeltem, milyen tökéletes a csészémbe csorgó gazdag, vörösesbarnás eszpresszó. Amíg a forró italomat iszogattam, beugrott, hogy a kávé iránti szenvedélyemet egy mélyebbi szintre vigyem. Szóval bemártottam az ecsetem és elkezdtem festeni, és megkönnyebbülésemre, gyönyörűen működött a dolog” – mondta a kávéval rajzolás kapcsán az egyik leghíresebb kávéművész, az amerikai Karen Eland, aki már gyerekkorában elkezdte kreativitását bontogatni. Azóta tájképei, portréi, hires művek kávéval újrafestett kópiái a kávérajongók kedvenceivé váltak.

kávé művészet festés

Georgeta Blanaru odáig fejlesztette a kávéfestés tudományát, hogy könyvet is írt belőle Painting with Coffee, vagyis Festés Kávéval címmel. Az író-művész-spirituális tanár nem szenteli magát teljesen a kávénak: víz-, akril- és olajfestékkel is fest, viszont könyvében ismerteti a kávéfestés előnyeit, például, hogy a kávé, mint festék alapanyag, nagyon egyszerű, könnyen használható, különleges, és olcsó. Írásában tippeket is ad azoknak, akik ki szeretnék próbálni magukat a kávéfestésben. Ki kapott kedvet hozzá?

kávé művészet festés

A Washington D.C-ben született Erica Chappuis is inkább kávét használ tempera vagy akrilfesték helyett. Vintage fotókból nyer inspirációt, amelyek alapján főleg portrékat, illetve erotikus képeket fest. Úgy gondolja, hogy alkotásai érzékiségét tovább erősíti a kávéból áradó melegség, meghittség, finomság, akkor is, ha nem isszuk, hanem festményen látjuk viszont a kávét. Képeit többek között washingtoni és barcelonai múzeumok is kiállították már.

kávé művészet festés

És hogy ne csak női kávéművészekről írjak, végül, de nem utolsósorban Dirceu Veigát is bemutatnám. A brazil fiatalember gyermekkönyvek illusztrátoraként kezdte karrierjét, majd rájött, hogy legszívesebben a két szenvedélyét – a kávét és a festést – ötvözné. És hamar rá is kapott az új hobbira, azon belül leginkább hírességek portréira. Legnépszerűbb művei Audrey Hepburnt, Elvis Presley-t, Marilyn Monroe-t, Nelson Mandelát, Robin Williams-t, Amy Winehouse-t, Charlie Chaplint és Bill Gates-t ábrázolják, természetesen tinta vagy festék helyett 100% kávéval.

kávé művészet festés

Ha esetleg mi is kedvet kaptunk a festéshez, a témában készült “tankönyvben” leírtaktól függetlenül  azt javaslom, először készítsünk két adag kávét. Az egyik arra kell, hogy megigyuk – kortyolgatás közben inspirációt gyűjthetünk és felfrissülhetünk. Ezután jöhet a második adag, amely viszont a festővászonunkra, papírunkra kerüljön, és indulhat is a kávéfestés!

0 Tovább

Kávés ajándékok karácsonyra

Könnyű dolgunk van, ha valaki olyannak keresünk ajándékot, aki imádja a kávét. Tényleg elég lehet, ha csak kávét veszünk neki. De azért ha picit még ötletesebbek szeretnénk lenni, kitalálhatunk valami mást is – csak ne menjünk túl messze a kávétól. Összegyűjtöttem pár tippet, amelyek különlegesek, de egyszerűen megvásárolhatók, és ajándékozottunk szívét-lelkét biztosan megmelengetik. Főleg úgy persze, ha az ajándék átadásakor egy csésze friss kávét is kap tőlünk.

Rokonnak, kollégának, szomszédnak, távolabbi ismerősnek egyaránt ideális, könnyen elintézhető és személyes ajándék egy monogramozott bögre. A nagyobb plázákban biztosan találunk gravírozással, fénymásolással foglalkozó üzleteket, ahol segítenek, milyen hosszú szöveget írhatunk a kiválasztott üveg-/fém-/réz-/kerámiacsészére, bögrére. Ha ráfér, akár egy idézetet is kérhetünk rá, ami illik a megajándékozotthoz. Például ezt: “Nincs a világon olyan probléma, amit ne oldana meg egy csésze kávé!”

kávé karácsony ajándék

Epiloglaser.com

Annak a szerettünknek, akinek inkább viccesebb, vidámabb ajándékot választanánk, nézzünk körül jobban a bögrék világában. Egy-két lakberendezési boltot érdemes körbejárni, és gyűjteni egy kis inspirációt: kreatívaknak krétával vagy filccel telerajzolható; a mókásaknak szokatlan formájú és extrém mintájú; a sütirajongóknak alján sütitartós változatokat; szerelmespároknak páros, egymásba illeszthető szettet ajánlok.

kávé karácsony ajándék

Mugmeup.tumblr.com

Ha nemcsak a kávéért, hanem a kütyükért is odavan – vagy ha nincs, de mégis mindig a számítógépen lóg – vegyünk az illetőnek USB csatlakozóval ellátott bögremelegítőt. Webshopokon több helyen is rendelhető és többfajta termék is kapható, a lényeg, hogy megajándékozottunk kávéját mindig melegen tartsa és a számítógépezéshez szükséges koffeinadag folyamatosan biztosítva maradjon.

kávé karácsony ajándék

Payless.pk

A folyton rohanásban lévő ismerősünknél biztosan nem nyúlunk mellé, ha egy szép termoszt veszünk neki. Figyeljünk arra, hogy esztétikussága mellett legyen jó a minősége is. A választék ez a termék esetében is elég bőséges: fém, műanyag, füles, óriási, mellénnyel ellátott, mintás, stb. – a leginkább hozzá illő lesz a legjobb.

kávé karácsony ajándék

Nespresso.com

Ínyenc falatokat kedvelő szeretteinknek telitalálat lehet, ha kávés finomságokat keresünk. Étcsokoládéba mártott kávébabok, vagy éppen kézműves, táblás étcsokoládé, benne kávéreszelékkel, nőknek és férfiaknak egyaránt a kedvence lesz. Karácsonyi vásárokon és édességboltokban is egész biztosan fogunk találni olyat, amilyet keresünk.

kávé karácsony ajándék

Dolphinvillage.com

Soha nem voltak még olyan népszerűek az élmény jellegű ajándékok, mint mostanában. Ha nem tárgyi ajándékot szeretnénk adni ismerősünknek, vásároljunk neki egy tanfolyamra, workshopra szóló jegyet: kávé-, koktél-, bonbonkészítő kurzusokra küldjük el – vagy még jobb, ha páros jegyet veszünk és mi is elmegyünk a megajándékozottunkkal. Ezzel a kávéval, kávés finomságokkal kapcsolatos érdeklődése még magasabb szintre emelhető.

kávé karácsony ajándék

Enjoy.nl

0 Tovább

Más kávét innánk, ha Bécs elesett volna

Van egy olyan hely, amit megpróbáltak hatalmuk alá vonni a törökök, de hiába. Többszöri igyekezetük ellenére is kudarcba fulladtak. A helyiek pedig nemcsak a sikertelenségnek örültek, hanem a potya kávénak is, amelyet a visszavert ostrom során szereztek meg néhány kávészsákban. Ez aztán hamarosan be is indította a kávékultúrájuk kialakulását. Az idő és a helyszín pedig: a XVII. század vége, és Bécs!

Bécs kávétörténet török kávé

Wien.gv.at

Bécs vonzó célpontnak bizonyult a törökök szemében, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint számtalan hódítási kísérletük. Az első ostromot az Oszmán Birodalom 1529-ben hajtotta végre, mégpedig három hétig. Az akkori vezető, Szulejmán Szultán ugyanis már korábban kitalálta, hogy Bécset is a fennhatósága alá kívánja vonni, de kívánsága nem teljesült. Első jelentős külpolitikai kudarca ellenére 2 évvel később újra nekiveselkedett, hogy elfoglalja Bécset. Ekkor sem járt sikerrel.

Egy időre feladta ugyan a próbálkozást, de aztán 1566-ban ismét lecsapott a szultán az osztrák városra. A híres szigetvári ostrom után azonban meghalt, de távozásával a birodalma továbbra is igényt tartott Bécs meghódítására. Jött aztán a tizenöt éves háború, mely Bécs elfoglalása szempontjából ismét sikertelen volt, ezután 1633-64-ben és később 1683-ban Kara Musztafa nagyvezír is elszántan nekiindult Bécs bekebelezésének. Már mondanunk sem kell, hogy neki sem jött össze a terve.

Bécs kávétörténet török kávé

Pieter Snayers: Bécs ostroma 1529-ben

1683-ban, egészen pontosan szeptember hó 12. napján aztán megsemmisültek a kahlenbergi csatában az oszmánok. És azzal egy időben, hogy sorozatosan elbuktak a Bécs megszerzésére irányuló próbálkozásaikban, az Oszmán Birodalom kezéből szép lassan elkezdett kicsúszni az irányítás. De ez az év más szempontból is fontos a bécsiek életében.

Velence dátuma 1647. Anglia nagy napjaira1650 és 1652-ben került sor. És csak ezután jött az osztrák főváros. Bár Bécs nem volt benne az Európa első kávéházairól összeállított top3 listában, mikor végre megnyitották az első saját kávézójukat 1683-ban, onnantól viszont rögtön annyira sajátos kávéházi hagyományt alakítottak ki, hogy az azóta sem tapasztalható meg sehol máshol. A kávéik és a kávézóik is a legjobbak a világon – legalábbis a helyiek szerint!

De mi köze a törököknek a bécsi kávézóhoz? Azt mondják, hogy a bécsi állampolgár, Georg Franz Kolschitzky volt az első személy, aki engedélyt kapott kávé felszolgálására az osztrák fővárosban. Majd a sikertelen ostrom után a törökök maguk mögött hagytak pár zsáknyi kávébabot, és ennek, plusz a hivatásos bécsi kávéfelszolgálónak köszönhetően már gyorsan ívelt felfelé a kávé népszerűsége a bécsiek körében. Ma a város 4. kerületében egy utca a nevével őrzi az első kávépincér emlékét.

Bécs kávétörténet török kávé

Web-books.com

Az első kávéház viszont az örmény kém, Diodato személyének köszönheti kapui megnyitását. A sötét kávébabok és a kávékészítés tudományát a hazájában tanulta ki – nevét a szintén 4. kerületi Johannes Diodato Park is megőrzi az utókornak. Kávéháza pedig már akkor számos olyan jellegzetességet öltött magára, mint amilyenek a mai tipikus, tradicionális bécsi kávézók. A pincérek minden csésze kávé mellé egy pohár vizet is felszolgálnak, és kártya-, valamint társasjátékokkal állnak vendégeik részére.

Bécs kávétörténet török kávé

Commons.wikimedia.org

És hogy mi lett volna, ha mégis török fennhatóság alá kerül Bécs? Talán most a török kávéiról lenne híres a város. De biztos, hogy akkor is imádnánk a hangulatos kávézóit, finom kávékülönlegességeit és a bécsi kávékultúrát.

1 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)