A kávé már gyermekkorunkban a hétköznapok megszokott részévé vált. Ki ne akart volna csatlakozni a szüleihez, amikor a vasárnapi ebéd után lefőzték a kávét, a levegő megtelt az édeskés, kesernyés illattal és az egésznek volt valami szertartásos ünnepélyessége, aminek a részévé akartunk válni. Gyereknek persze nem szabad, de ettől csak még nagyobb volt a kíváncsiság, hogy milyen lehet ez a tiltott ital? Mint valami varázslatos, titkos, bűvös dolog. És persze, ha elég sóvárogva néztük végig a kávékészítés rituáléját, akkor mégis csak meg lehetett kóstolni: belemártottak egy kockacukrot. Semmihez sem hasonlítható érzés volt, ahogy a kockacukor a kávétól átázva szemcséire olvadt a szánkban, és éreztük, nincs is ennél nagyszerűbb dolog. Pedig rossz volt. Egyszerre volt keserű és mégis túl édes, de a mágia részévé váltunk, szó szerint belekóstolhattunk a nagyok világába, és ezért megérte.

Felnőttként az ember „legális kávéfogyasztóvá” válik, de sokan még ekkor is bűnös élvezetként tekintenek rá. Szeretjük az ízét, a hangulatát, egyedül és társaságban is, és bár sokszor hallunk érveket a kávéfogyasztással szemben, a kávézásnak számos pozitív hatása is van a szervezetünkre. A kávé és a koffein egészségre gyakorolt hatása számos kutatás tárgyát képezte már, és napjainkban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül ez a téma.

A kávé koffeintartalma enyhe stimuláló hatást fejt ki a testre és a szellemre. Kísérletek bizonyítják, hogy egy kávé után jobban tudunk koncentrálni, gyorsabban reagálunk és könnyebben megjegyzünk dolgokat. Ez azonban nem igaz azokra, akik rendszeresen túl sok kávét isznak. Ezért, mint mindig, itt is a mértékletességen és a minőségi termékek fogyasztásán van a hangsúly.

A mérsékelt kávéfogyasztás része lehet az egészséges, változatos és kiegyensúlyozott étrendnek is. A mérsékelt kávéfogyasztás napi 400 mg koffeint jelent, ez hozzávetőlegesen 3-4 csésze kávénak felel meg. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a koffein megtalálható a kávén túl számos más növényben – például a teában, a kakaóbabban és a kóladióban-, így sok más élelmiszerben is. Aki 3-4 csészénél több kávét szeret inni, annak megoldás lehet a koffeinmentes kávé is. Sokan mondják, hogy a kávét erősen szeretik. A kávé íz intenzitása azonban nem függ a koffeintartalomtól, helyette a pörkölés erősségén, a kávé testességén és a keserűségén múlik, de a kávé koncentrációja is hatással van az ízére.

A kávé számos kutatás szerint kifejezetten egészséges. Jótékony hatással van például a szívre és az érrendszerre, és vízhajtó tulajdonsága miatt a vesékre is. Ráadásul magas antioxidáns tartalma miatt a kávé késlelteti az öregedést: kutatások szerint a napi 3-4 csésze kávét fogyasztók tovább élnek, mint akik nem kávéznak. A minőségi kávék mértéktartó fogyasztása tehát nem hogy nem káros, hanem kifejezetten egészséges is lehet, ezért nem kell, hogy a kávéra bűnös élvezetként tekintsünk.