Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kávé nagymestere, a barista

Barista… milyen fenségesnek hangzik ez a szó, olyan jó ízlelgetni. Manapság könnyen dobálóznak ezzel a kifejezéssel, pedig ez a hangzatos cím csak egy igazi kávészakértőt illethet meg. Hogy mi a barista szerepe? Ebben a bejegyzésben most ennek járok utána.

A barista vagy bariszta – magyar kifejezéssel kávépincéra hivatalos meghatározás szerint olyan személy, aki főként espresso és egyéb kávéfajták elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik. Azért ennél jóval többről van szó, a barista egy vérbeli kávészakértő, aki jól ismeri a fajtákat, és a kávékészítés minden csínját-bínját. Hiszen nem mindegy, milyen a kávé őrlése, az adagolás, a tömítés, de fontos a vízmennyiség- és a hőfok-szabályozás is.

Ez igenis egy külön tudomány, ami sok tanulást és gyakorlást igényel. Itt tudni kell, hogy melyik kávéból lesz a legjobb espresso, mi a megfelelő választás egy cappuccinohoz, illetve azt, hogyan készül a tökéletes tejhab. A barista felelőssége elsősorban a kávéfőző gép használatára, az ideális kávé elkészítésére terjedt ki, azonban a tea és egyéb forró italok elkészítése is hozzá tartozhat.

A kávéházi kultúra terjedésével már a XIX. században egyre nagyobb igény mutatkozott a kávészakértőkre, ám az igazi barista szerepkör az 1900-as évek elején, az espresso gépek felbukkanásával és terjedésével alakult ki. Ma már rengeteg képzés, erre szakosodott iskola van, de régen ez nem volt jellemző, inkább személyes tanítás útján szerezték meg tudásukat, amit aztán továbbadtak. Régen ezt a szakmát abszolút a férfiak uralták, és a mai napig ők dominálnak, de egyre több nő választja ezt a hivatást.

A baristának igen kreatívnak kell lennie hiszen értenie kell a tökéletes espresso elkészítéséhez, a gőzöléshez és tejhab készítéséhez, recepteket kell kitalálnia, és művészien kell bánnia a tejjel is. Ugye Ti is találkoztatok már a Facebookon jópofa tejhabos képekkel, vagy ittatok olyan kávét, amire habbal valami szép mintát rajzoltak? A latte art egyre nagyobb teret kap, sokan kifejezetten erre specializálódnak.

Bár a kávégépek egyre modernebbé válnak, és sok minden automatizált, a baristák egyáltalán nem szorulnak háttérbe, sőt! Az ő kreativitásuk teszi izgalmassá a kávézást, hiszen ők azok, akik megalkotják az új recepteket, és ők teszik a szem számára is vonzóvá a feketét. És természetesen a modern gépek használata is alapos tudást igényel, hiszen ezeken nem 2-3 gomb van, mint az otthoni gépeken. J

A barista foglalkozás és tudomány olyannyira komoly, hogy 2000 óta világversenyeken mérik össze tudásukat, ahol minden versenyzőnek egy espressot, egy cappuccinot és egy úgynevezett ’signature beverage-t’ kell készítenie és szervíroznia a zsűri minden tagjának. Minderre általában 15 perc áll rendelkezésükre, ami egy négyfős zsűri esetén 12 csésze ital elkészítését jelenti! A zsűri a kóstolás mellett természetesen más szempontokat is figyelembe vesz a döntésnél, például, hogy a barista mennyire dolgozott tisztán. Magyarországon is egyre több a tehetséges barista, aki megállja a világversenyeken is a helyét, például a szekszárdi Tóth Sándor.

A barista tudja, mi a tökéletes espresso titka: a vendég várhat, de az espresso nem, hiszen ha a crema eltűnik, azzal a kávé lelke is.

0 Tovább

Kis kávéhatározó, avagy mi a különbség a café latte, a latte macchiato és a melange között?

Van, amikor egy rövid feketére vágyunk, amit gyorsan felhörpinthetünk, de legtöbbször azért jobban szeretünk egy cappuccino vagy egy laza tejeskávé fölött elmélkedni a világ dolgairól.

Akik azonban nem kávészakértők, sokszor nem tudják, amikor tejeskávét szeretnének rendelni egy kávézóban, hogy melyik hangzatos név mit is takar pontosan. Legyen café latte? Vagy latte macchiato, esetleg melange? Mi a különbség? Van egyáltalán? És ha igen, akkor mi?

Igen, van. Bár nagyon hasonlítanak, néhány alapvető dologban eltérnek.

A melange-t nem egyszerű behatárolni, mert több különböző elkészítésű és kinézetű italt is kaphatunk ezen a néven. Jobb, ha a kávézóban rendeléskor rákérdezünk, mire számíthatunk. Itthon a legtöbb helyen a latte macchiato-hoz hasonló italt kapunk, amiben a cukrot mézzel helyettesítik. Ezzel szemben az eredeti bécsi melange bécsi pörkölésű kávéból készül, kávé és tej fele-fele arányú keveréke, a tetején tejhabbal, ami inkább a cappuccinora hasonlít.

  

Pörkölési fokozatok a nyers kávétól a legerősebb pörkölésig

 A középbarna, bécsi pörköléshez a legjobb alap az arabica kávé. Ennél a pörkölésnél a szép melegbarnára pörkölt kávészemek már elkezdenek karamellizálódni. A belőlük készített kávé a bécsi fekete, ami sötét, testes, a színéből eltűnik a vöröses árnyalat. Az ital ízében a savanykásság mellett megjelenik a pörkölésből fakadó enyhe kesernyés íz is, ezért melange készítéséhez kiváló választás.

 

 A latte macchiato nagyon gusztusos kávéköltemény. A felhabosított tejet általában egy magas falú üvegpohárba töltik, az eszpresszót pedig lassan, kanál segítségével csorgatják a habos tejbe, így alakulnak ki a szépen elkülönülő rétegek. A név olaszul egyébként foltos tejet jelent.

   

A café latte egy igazi klasszikus, ez a nálunk is jól ismert tejeskávé, ami sokak kedvence, nem véletlenül. A latte 1/3 rész eszpresszó, 2/3 rész gőzölt tejből áll, és a tetejére krémes tejhabot csurgatnak. Ez egy homogén ital, amiben a tej összekeveredik a kávéval, és kellemes bézs színt kap.

 

1 Tovább

Gyorsan egy kávét! De milyet?

Azért szeretem a kávét, mert rengeteg lehetőséget rejt. Annyi változata létezik: lehet hosszú vagy rövid, ihatjuk hidegen vagy melegen, cukorral vagy édesítővel, feketén vagy tejjel, akár egy kis tejszínhabbal megbolondítva, és még sorolhatnám. A rövid, méregerős fekete és az édes, habos kávécsodák közt száz meg száz variáció elfér a kávékészítés nagy skáláján.

  

A legjobb a kávéban, hogy úgy iszom, ahogy éppen kedvem tartja. Persze ott vannak a nagy klasszikusok is, az eszpresszó, a latte, a kapucsínó és társaik, amikben sosem csalódunk. Na de mit is takarnak ezek az ismerősen csengő nevek, pontosan melyik hogyan készül, és mi a különbség az alapvető kávétípusok között?

Az eszpresszó készítésekor a majdnem forrásig melegített vizet nagy nyomással préselik át a kávéőrleményen, ezáltal az eredmény egy testes, gazdag aromájú kávé lesz. A crema, vagyis a tetején képződő krémes hab, amely a minőségi kávék jellemzője, az eszpresszó nagyon fontos része. Általában előmelegített porceláncsészéből fogyasztják, és sokan esküsznek rá, hogy ez az elkészítési mód szabadítja fel a legjobban a kávé ízét és illatát. Az eszpresszó az alapja számos további elkészítési módnak, például az americanónak, a latte macchiatónak vagy a kapucsínónak (szerintem is furcsán néz ki így, de megnéztem, és a helyesírási szótár szerint bizony így kell írni:)

Sokan gondolják, hogy az eszpresszó a legerősebb kávé, és hogy a hosszúkávé ugyanannyi koffeint tartalmaz és nem többet – ez azonban nem igaz. A hosszúkávé esetében a kávéőrleményen sokkal hosszabb idő alatt folyik át a forró víz, ezáltal több ízanyag és több koffein is oldódik ki belőle. Ehhez képest az americano forró vízzel felöntött eszpresszó, ami ugyanannyi koffeint tartalmaz és ugyanazt az ízélményt adja, mint az eszpresszó, de kevésbé koncentrált formában.

 

A kapucsínó egyharmad rész eszpresszóból készül ugyanennyi forró tejjel és gőzölt tejhabbal. Szerintem a legtöbben ezt kérjük, ha egy kávézóban hirtelen meg kell mondanunk, mit szeretnénk, mert egy kapucsínó mindig jó és szinte nem lehet elrontani.

A latte macchiatót viszont nagyon könnyű elrontani, persze ilyenkor sem az ízében, hanem a megjelenésében van a hiba. Az olasz kifejezés szó szerinti fordítása „koszos tejet” jelent, ami az elkészítésre utal: a forró, habos tejbe egy kanál segítségével csurgatják bele az eszpresszót, így a két réteg nem keveredik össze, a kávé réteges marad. Általában magas falú üvegpohárban tálalják, hogy jól mutasson.

A tejeskávé a latte macchiato egyszerűbb formája, ennek készítésekor egyszerűen belekeverik az eszpresszót a gőzölt tejbe. A latte viszont egy harmadik elkészítési mód, ez is bőséges mennyiségű tejjel készül, de dupla eszpresszóból, tehát kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint a latte macchiato vagy a klasszikus tejeskávé. Létezik olyan variációja is, amikor egy másik alapitalt is kevernek bele, például teát, ezt nevezik chai latténak.

Én legtöbbször a tejeskávé mellett döntök, de mondjuk egy illatos eszpresszó, hm… Te melyiket választanád most?

2 Tovább
123
»

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)