Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Álomalak kávéval?

Május van, ideje észbe kapni, és gyorsan elkezdeni az edzést, diétázást, ha úgy szeretnénk festeni a nyári holmikban, ahogy megálmodtuk. Én arra esküszöm, hogy mozgással és kevesebb kalóriabevitellel lehet a legjobb eredményt elérni, de vannak olyan megszállottak, akik minden lehetséges diétát kipróbálnak, hogy elérjék céljukat.

Az egyik legdivatosabb diéta manapság a zöld kávéhoz fűződik, amit leginkább kapszula formában kínálnak, és étrendkiegészítőként kell szedni. A zöld kávé gyakorlatilag a friss kávébab, még pörkölés előtti állapotában, fő hatóanyaga egy antioxidáns vegyület, a klorogénsav, ami az anyagcsere-folyamatok során keletkező szabadgyökök ellen veszi fel sikeresen a harcot. Az antioxidánsok védik a bőrt, fiatalon tartják azt, és segítenek lelassítani az öregedési folyamatokat, tehát szépészeti szempontból sem utolsó.

A klorogénsav a vércukorszint csökkentésében is segít, mivel képes csökkenteni a vékonybélben a glükóz felszívódását, így megakadályozza, hogy a glükóz bejusson a véráramba és megnövelje a vércukorszintet. Ez nagyban segíti a diétát, de a cukorbetegeknek is nagyon jó.

Nem csak a zöld kávé, de a jó fekete is segíthet a diétában, persze egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk. Hiszen, mondanom sem kell, hogy a szirupos-tejszínes-karamellás csodákat nem az alakunk megőrzésére találták ki, ugye? A feketekávé üresen, vagy édesítőszerrel elenyésző mennyiségű kalóriát tartalmaz, és egy sor jó tulajdonsággal bír: stimulálja a központi idegrendszert, élénkít, emeli a teljesítőképességet, fokozza a szív- és veseműködést, így utóbbinak köszönhetően a kiválasztást is. A diétában elsősorban azért segíthet, mert felpörgeti az anyagcserét, ezért segíti a kalóriaégetést, illetve az elraktározott zsír felszabadítását.

A koffein pozitívan hat a fizikai teljesítményre, növeli az állóképességet. Tehát, ha mértékkel isszuk a kávét, akkor a sport is jobban fog menni.

Persze azért csodákat senki se várjon a kávétól, aki fogyni akar, de sok mozgással és kis odafigyeléssel biztos a siker!

0 Tovább

Tényleg az espresso a legerősebb?

A kávéval kapcsolatban számos tévhit kering, aminek semmi alapja, de hát tudjuk, milyen hamar terjednek az információk. Az egyik elsőszámú legenda az, hogy az espresso a legerősebb, vagyis legtöbb koffeint tartalmazó kávé. Pedig ez korántsem igaz.

Az espresso rövid, intenzív, és általában gyorsan lehúzzuk. Valószínűleg ezért gondolják sokan, hogy amiből a legkevesebbet adják, az a legerősebb. Az espresso, jól elkészítve, kétségkívül a legintenzívebb ízélményt nyújtó kávéital. A koffeinnek ugyanakkor nincs se íze, se illata, és semmilyen módon nem áll arányban a kávé intenzitásával vagy aromagazdagságával.

Egy csésze espresso hatását tekintve egyáltalán nem erősebb a többi kávéitalnál, sőt! A kotyogós vagy csepegtetős módszerrel készülő kávék akár kétszer, sőt, háromszor annyi koffeint is tartalmazhatnak, mint egy ártatlan espresso. Hogy miért? Ha belegondolunk, nagyon egyszerű a magyarázat. Az espresso gépek ugyanis gyorsan dolgoznak, kb. 20 másodperc alatt átfolyik a kávén a víz, ami 100 fok alatti. Ezzel szemben egy kotyogós forráspont feletti hőmérsékletű vízzel dolgozik, ami lassan megy át az összepréselt kávén, a filteres, csöpögtetős kávéfőzőkben pedig akár perceket is ázik a kávé. Ráadásul az espressohoz használt keverékek általában nagyobb arányban tartalmaznak arabica kávét, mint robustát, aminek magasabb a koffeintartalma. Az espresso tehát furcsa módon a gyengébb kávék közé sorolható.

A másik legnépszerűbb rövid kávé a ristretto, ami még az espressonál is kisebb adag, és sokak szerint brutálisan erős. Meglepő, de ez még az espressonál is kevesebb koffeint tartalmaz! A ristretto ugyanúgy készül, mint az espresso, annyiban különbözik csak, hogy a kávé folyását a szokásosnál hamarabb leállítjuk. Ennek köszönhetően a kávé esszenciája - krémje, színe és illata - már megjelenik a csészénk alján, a koffeinnek azonban nem adtunk sok időt kioldódni. Fontos azonban azt is tudni, hogy egyáltalán nem mindegy mekkora adag kávéőrleménnyel dolgozunk, hiszen evidens, ha a kotyogósba például több kávét teszünk, akkor a nagyobb felhasznált kávémennyiségből nagyobb mértékű koffein is fog tudni kioldódni.

Hivatalosan most egyébként a Death Wish, vagyis Halálvágy a világ legerősebb kávéja, ami egy újonnan felfedezett kávébabból készül, melynek koffeintartalma 200 százaléka egy átlagos kávébabénak, bár sajnos sok más információt nem találni arról, hogy milyen kávébab. Mindenesetre én lehet, hogy ezt azért kihagyom. :)

0 Tovább

Koffein a szépségiparban

Hogy a kávérajongók miért nem tudnak meglenni koffein nélkül, teljesen érthető: ahogy arról már egy korábbi posztban is szó volt, a koffein kis mennyiségben kimondottan jótékonyan hat a szervezetre. Serkentő, izomlazító, tulajdonságai miatt a kávé sokáig egyszerű élvezeti cikknek számított - egészen 1820-ig, amikor a kávébabból először vonták ki a koffeinnek elnevezett anyagot, és tudományosan kezdték vizsgálni élettani hatásait. A későbbi kutatásoknak köszönhetjük, hogy a gyógyszeripar és a szépségipar új kedvencévé vált a koffein: a megfázás elleni, vény nélküli gyógyszerektől a feszesítő krémeken át a fogyókúrás szerekig egyre több termék összetevőjeként találkozhatunk vele.

A koffeinhez hasonló serkentő anyag, illetve koffein molekula a legfrissebb tudományos felmérések szerint 60 növényben (többek között a tealevélben, kakaóbabban, kóladióban, guaranában) található, leginkább mégis a kávéhoz kötődnek azok a pozitív külső-belső hatások, melyeket a nagy gyártók és a házi praktikák is kihasználnak.

A fogyást segítő termékek piacán a 2013. év slágere a zöld kávé volt – erről egy szeptemberi bejegyzésemben írtam is. A zöld kávé, vagyis a még éretlen, feldolgozatlan kávészem fogyasztása főzetként vagy kapszulaként hívei szerint nagy segítség lehet a fogyásban és a méregtelenítésben, mivel a hosszabban felszívódó koffein mellett egy klorogénsav nevű antioxidánst is tartalmaz. A fermentált, nem pörkölt kávészemekből készült kapszula fogyasztói szerint csökkenti az éhségérzetet és hosszú időre energikussá tesz. A zöld kávé kritikusai ugyanakkor hozzáteszik, hogy a pörkölt kávészemek is tartalmaznak olyan antioxidáns anyagokat, melyekkel segíthetjük a méregtelenítést. 

Ma már a legtöbb frissítő és karcsúsító, narancsbőr elleni gél vagy krém is tartalmaz koffeint, és a szépségszalonok kínálatában is számos koffeines kezelés szerepel. A szemkörnyékre, arcbőrre felkenve serkenti a bőr mikrokeringését, hosszabb távon pedig bontja a zsírsavakat és méregtelenít. A koffeines feszesítő krémek bőrbe masszírozása jó hatással lehet a nyirokkeringésre.  Gyors, langyos vízzel leöblíthető testradírt készíthetünk otthon a maradék kávézaccból és egy kis mandula-vagy olívaolajból, de sokak szerint az is puhábbá varázsolja a bőrüket, ha a kedvenc testápolónkhoz keverjük a zaccot.  Néhány éve azt is felfedezték, hogy a koffein érösszehúzó hatású, így a bőrpirosodás elleni termékek fontos alkotóelemévé vált.

A kávészemek bőrradírozó hatásúak is lehetnek, ezért több természetes szappanba is belecsempészik. Ezek nem csak a radírozásban jók, de finom illatukkal és koffein tartalmukkal a reggeli ébredésben is segítenek. :)  A házi kávés szappanba a lúgon és az olajokon kívül őrölt kávé szükséges, de vannak olyan szappankészítők, akik „díszítésként” pörkölt kávészemet használnak. Ez nemcsak szép, de masszírozó hatású is. A saját szappan illatát pár csepp illóolaj és néhány kanál kakaópor is feldobhatja, a leírásokat olvasgatva kedvet kaptam egy kávés-kakaós szappantömb kiöntéséhez…

A dús, csillogó hajkoronára vágyók a koffein hajnövesztő hatására esküsznek, a nagy cégek koffeines samponjai mellett az interneten számos kávés hajpakolás-receptet találni – igaz, utóbbiakról még az elvetemült kávérajongók is megállapítják, hogy elég tömény illatúak ahhoz, hogy igazán élvezetes legyen a használatuk.

A pakolásoknál valamennyivel nehezebb házilag koffeines krémet előállítani, de egy kis gyakorlattal nem lehetetlen. Ezekhez a krémekhez sok recept szerint kávétinktúrára, vagyis alkoholban áztatott, majd átszűrt kávészemekre vagy párlatra van szükség – és némi kémiai ismeretre, hogy az egyes összetevők a megfelelő reakcióba lépjenek egymással. Bioboltokban kapható a kávébab-vaj, vagyis a kávészemekből hidegen sajtolt anyag, melyet - a tapasztalt készítők szerint - érdemes keverni saját gyártású arc-vagy kézkrémünkhöz, de még házi fényvédő készítményekhez is.

A koffein nem csak külsőleg lehet kedvező hatású. A bőrgyógyászok koffeintartalmú kozmetikumok mellett a rendszeres fogyasztás is javasolják, legyen szó akár kávéról, akár teáról, ugyanis kísérletsorozatok bizonyítják, hogy a különböző fekete és zöld teák megóvják bőrünket a napsugárzás okozta károsodástól, sőt, kifejezetten gyógyhatásúak.

Ti használtok koffeines termékeket? Van olyan házi praktika, amit megosztanátok az olvasókkal?

0 Tovább

A legfrissebb egészségügyi adatok a kávéról

Ember legyen a talpán, aki kiigazodik a különböző netes, kávézással foglalkozó cikkek következtetésein. Csak, hogy egy számot mondjak: a kávé és a rák összefüggéseiről az elmúlt 40 évben kb. 500 tanulmány született, a szívre gyakorolt hatásáról úgy 2000.

Ha kávézásról van szó, továbbra is két, élesen szembenálló tábort ismerek. Az egyik, aki hozzám hasonlóan rajongó, a másik viszont méregnek tartja, de legalábbis hosszú listát írt össze arról, miért ártalmas a kávé, és miért kell teljesen kiiktatni az étrendből. A kávé egészségvédő hatásairól már írtam korábban, ezt a bejegyzést azoknak szánom, akik a hosszú távú és összehasonlító kutatások eredményeit hiányolják - anélkül, hogy rá akarnám beszélni őket a rendszeres kávéfogyasztásra, hiszen, mint minden élelmiszer esetében, itt is léteznek olyan ellenjavallatok, melyeket érdemes megfontolni. 

A kávé jótékony hatásait, vagyis az agyműködés és az anyagcsere serkentését, az izmokra gyakorolt lazító hatását jól ismerjük a hétköznapokból, és főleg ezek miatt fogyasztjuk - amellett persze, hogy finomságnak sem utolsó.

A legátfogóbb kutatás néhány éve jelent meg. Pár kitartó holland kutató ugyanis 13 éven keresztül, 40 ezer ember bevonásával vizsgálta, milyen hatással van a szervezetre a folyamatos koffeinbevitel. A tanulmányból kiderül, hogy a rendszeresen kávézóknál (napi 2-4 csésze kávéval) harmadára csökkent a szív- és érrendszeri problémák kockázata, de azoknál sem volt nagyobb a szívbetegségek előfordulása, akik ennél nagyobb mennyiséget fogyasztottak naponta.

2011-ben egy kínai kutatócsoport igyekezett a kávé és a vérnyomás összefüggéseit vizsgáló összes korábbi tanulmányt összegezni és súlyozni. Nem sokat, összesen hetet találtak alkalmasnak az összevetésre, de ezekből kiderült, hogy aki rendszertelenül, kevés kávét iszik, annak nagyobb valószínűséggel emelkedik meg a vérnyomása, mint aki rendszeresen és viszonylag sokat (legalább 3 csészényit) fogyaszt, ők ugyanis hozzászoknak a koffeinhez. Fontos tudni, hogy vannak, akik egyénileg érzékenyebbek a koffeinre, nekik egy ilyen eredmény hallatán sem ajánlom a kávéadagjuk hirtelen emelését :)

És amúgy sem árt az óvatosság, mert más koffeintartalmú italok esetében ezt a szívvédő hatást nem bizonyították.

Ha azon gondolkodtok, melyik kávékészítési mód a legártalmatlanabb: a szűrt (filteres) vagy instant kávék mértékkel való fogyasztása egészségvédő, ahogy kis mennyiségben a presszókávé is.

Ami a kétségtelenül jótékony hatást illeti: a kávébabban rejlő anyagok bizonyítottan rákellenes hatásúak, hiszen rendkívül magas az antioxidáns tartalmuk. Érdekességként pár méregmegkötő anyag, amit a kávéban találhatunk: cafestol, kahweol, polifenol, kávésav, klorogén. Az antioxidánsok nem csak az igazán agresszív betegségekkel szemben védenek, hanem a napi szintű sejtmegújulásban is segítenek, és védik az ereket a gyulladástól, vagyis a keringési betegségektől is.

Ami igazán érdekes, hogy a már említett kínai kutatás szerint a kávézás akár 46 százalékkal csökkentheti a rák kockázatát - eddig 12 ráktípus, köztük a leukémia és a mellrák esetében is bizonyították a hatást. Arra viszont mindegyik kutatás felhívja a figyelmet, hogy a helyes, mozgásban gazdag életmódnak nagyobb szerepe van a betegségek elkerülésében, mint önmagában a kávézásnak. Szóval, a kávé nem mumus, sőt: könnyen beilleszthető az egészséges táplálkozásba. 

0 Tovább

Napszakok és kávéfajták, avagy mikor milyet?

Egyszer olvastam, hogy egy kutatás szerint az agyunk mindig tudja, hogy milyen napszak van, és hogy már a születéstől kezdve képes meghatározni, hogy mikor kel fel és mikor nyugszik le a nap. Nem tudom, ez tényleg igaz-e, de lehet benne valami, mert azt én is megfigyeltem, hogy más napszakban egyszerűen mást kívánok.

 

Nekem ugyanis nem csupán a teendőkben, de abban is megvan a mindennapi kis menetrendem, hogy melyik napszakban milyen kávét iszom. Mert egyszerűen más esik jól reggel, más egy kiadós ebéd után, és megint más egy délutáni lazulós beszélgetésen.

Mindenkinek más a szokása nyilván, és sokszor a helyzettől is függ, hogy milyen fajtát iszunk: mennyi időnk van meginni a kávét, mennyit ittunk már aznap (hiszen nem akarjuk, hogy kiugorjon a szívünk, ugye?), önmagában isszuk-e a kávét, vagy valami más étellel és itallal fogyasztjuk, és még sorolhatnám. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sokan vagyunk azok, akik hasonló „séma” szerint fogyasztják a napi koffeinadagjukat.



A reggelt ébredés után általában egy laza cappuccinoval, vagy valami hosszú kávéval kezdem. Éhgyomorra az espresso nekem túl durva lenne, viszont a reggeli croissant, muffin vagy keksz mellé tökéletes választás, nekem egy pici tejjel nagyon jól tud esni, utána valahogy frissebb fejjel tudok gondolkodni, és energikusabban állok neki a munkának is.

Ebéd után jöhet valami jó erős fekete, ami sokáig megmarad a számban, például egy erős ristretto, valami izgalmas kávékeverékből. Az intenzív kávé ugyanis étkezés után segíti az emésztést, javítja a koncentrációt, és megszabadít az ebéd utáni kómától. Nekem egyszerűen kihagyhatatlan, ha nem szeretnék elaludni.

 

A délutáni kávészünetben valami kicsit könnyedebbre vágyom, szerintem ilyenkor jöhet akár a koffeinmentes (csak az íze kedvéért, na és ha már túladagolásban szenvedünk:), vagy valami sok tejjel készülő, például egy melange, vagy egy latte macchiato, amit hosszasan lehet kortyolgatni, kiélvezni az e-mailek vagy jobb esetben egy könyv olvasása közben. Persze, ha nincs munka, és valami barátos program van, akkor jöhet akár az ír kávé is, ami munkahelyen ugye szigorúan tilos :)

Természetesen ez a rend néha nálam is borul, de egy biztos, este már inkább kihagyom a kávét, és inkább teára váltok, hacsak nem az éjszakázás a célom.

0 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)