Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért jó a kapszulás kávé?

Egy korábbi bejegyzésben már írtam a különböző kávékészítési módokról. Kinek a pap, kinek a papné, ugye, de az biztos, hogy nehéz konszenzusra jutni abban, melyik a legjobb eljárás. Most a kapszulás kávéfőzést vesszük kicsit górcső alá, ami, bármennyire is nagy szónak hangzik, mégis csak forradalmasította a kávékészítést.

A kapszulás kávékészítésnek számos előnye van, ami miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte. Egyrészt nagyon gyors: bekapcsolod a gépet, beteszed a kapszulát, és kb. 1 perc múlva már ihatod is a kávét. A legtöbb márka esetén ráadásul nagy a választék a kapszulákból, így mindig a hangulatodnak, napszaknak megfelelően választhatsz.

Számomra a gyorsaság és a nagy kávéválaszték mellett mégis az egyik legnyomósabb érv a tisztaság. Nem kell a darált kávét méricskélni, így nem szóródik szanaszét a konyhapulton, nem hullik le a padlóra. Használat után is egyben marad a kapszula, szépen eltávolítható, nem folyik belőle semmi, így magát a gépet is nagyon egyszerű tisztán tartani. Sok kapszulás gép a nagy „darálós” gépekhez hasonlóan csodás espressót tud készíteni, na és a kávé tetején az isteni crema!

Már itthon is többféle kapszulás rendszer kapható, most csak a legnépszerűbbekre térek ki.

Itthon és Európában a Nespresso az egyik legismertebb és legnépszerűbb kapszulás rendszer. Az első gépek 1986-ban készültek el, és 1989-ben lettek elérhetők otthoni használatra. Nemrég az eddig 16 állandó kapszulából álló kínálat 19-re bővült, tehát van miből választani. A Nespresso kapszulák nagyon magas minőségű őrölt-pörkölt kávét tartalmaznak, amiket rövid espressoként, vagy kicsit hosszabban fogyaszthatunk. Érdekesség, hogy míg a legtöbb rendszerhez készülő kapszula műanyagból van, addig a Nespresso alumíniumból gyártja a kapszuláit, amit nagy arányban újra is hasznosítanak. A gépek magas, 19 bar nyomással működnek, és tényleg valódi espresso élményt adnak.

A Dolce Gusto a Nestlé terméke. Három különböző típusú vidám, színes gép közül választhatsz, amik igazából csak designban különböznek. Az elsősorban fiataloknak tervezett gépek 15 bar nyomással működnek, ami jó teljesítmény egy otthoni használatra szánt kis masinától. A Dolce Gusto kínálatban 15 féle kapszula kapható, közöttük több „tejes” változat, pl. cappuccino vagy forró csoki is kapható, amik értelemszerűen tejporral készülnek. Ha valaki ragaszkodik a valódi tejjel készült változatokhoz, az választhat magának espresso-t is.

A jól ismert olasz kávémárka, a Lavazza is elkészítette a saját kapszulás rendszerű gépét. A kínálatban megtalálhatók a kis színes, formatervezett gépek, és a kicsit nagyobb, tiszteletet parancsoló gépek egyaránt. Ami a kávét illeti, az olasz espresso specialitások mellett különlegességek, mint például az árpakávé is elérhetők, sőt, nem csak kávét, de teát is készíthetünk vele. A kávégépnek van tejgőzölő funkciója, de emellett kapható külön tejkapszula is, ha egy jó cappuccinora vágynánk.

2 Tovább

Folyjon a fekete!

Ízlés kérdése, hogy ki milyen kávéra esküszik, ahogyan az is, hogy ki mivel készíti el kedvenc feketéjét. Egy biztos, minden kávéfőzési mód alapja a forró víz és a megfelelő finomságúra őrölt kávé találkozása, de arról, hogy ez milyen módon történjen, már eltérnek a vélemények. Én már többféle gépet, kávékészítési eljárást is próbáltam, és bár az én aktuális kedvencem a kapszulás megoldás, nem mondom, hogy ez az egyetlen üdvözítő út. 

Itthon még mindig sokan vannak a „kotyogós”, hagyományos kávéfőző hívei, ami nem csoda, hiszen a hazai háztartásokban is ez volt a legelterjedtebb kávéfőző. Sokszor utazáskor is viszik magukkal a jól bevált szerkezetet, a nyaralóba. Bár egyszerű szerkezet, és a működési elv, de könnyen el lehet csúszni a kávé készítésekor. Fontos, hogy jól tömjük meg a kávétartályt, és jókor kapcsoljuk le a gázt alatta, ugyanis könnyen megég a kávé.

A nagyobb méretű eszpresszógépek 9-15 bar nyomással, 20-30 másodperc alatt préselik át a forró, 90-95 °C vizet a finomra őrölt kávén, így nyerik ki a kávéban rejlő legértékesebb íz- és aroma-anyagokat. A jól elkészített eszpresszó jól felismerhető arról, hogy krémes, sűrű, és vörösesbarna crema terül el a tetején.

A kapszulás, kávék nagy előnye, hogy mindig ugyanazt a minőséget kapjuk, és széles kínálatból választhatunk, hangulatunk szerint. A kapszulás rendszerű gép is nagy, 9-19 bar nyomással dolgozik, így az espresso gépekre jellemző csodás crema is itt megjelenik a kávé tetején. Praktikus, mert nem kell méricskélni a kávét, tiszta, és engem feldobnak a kapszulák színei is. Nagyon gyors, gyakorlatilag a bekapcsolástól számítva egy perc alatt megvan a kávé, és elronthatatlan, akár egy gyerekre is rábízhatjuk a használatát.

A hígabb, német kávé kedvelőinek a french press-t ajánljuk. Ezzel a dugattyús szerkezettel nagyon egyszerű a kávékészítés. Itt a „kancsó” aljába kerül a kávéőrlemény,  amire forró vizet kell önteni. Megfelelő (kb. 2 perc) áztatási idő után a szűrővel le kell préselni a zaccot az edény aljára, és már kész is.

A kávépárnás gépek a kapszuláshoz hasonlóan szintén nagyon kényelmesek, hiszen itt is előre ki van adagolva a kávé, így ezzel nem kell vacakolnunk. A párnás gépekkel is finom kávé készíthető, ami egy kicsit hígabb, egyfajta átmenet az espresso és a német kávé között. A párnás gépek többsége kisebb nyomással (2 bar) működik, de ezzel is villámgyorsan megvan a kávénk.

0 Tovább
123
»

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)