Kávéklub

Az életben vannak olyan, ma már természetes és magától értetődő dolgok, amelyekről nehéz elképzelni, hogy régen nem léteztek. Ilyen a kávé is. Bár néhány lelkes kecskének és figyelmes pásztoruknak hála a kávét, illetve jótékony hatásait már jóval időszámításunk előtt ismerték, Európa még több mint ezer évet várt az éltető erőre. Hazánk történelmének jelentős részére is bizony a „kávé nélküliség” időszaka borított fátylat. Aztán jöttek a törökök…

Az a bizonyos fekete leves

A kávé a térség többi államához hasonlóan a törökökkel érkezett meg hozzánk a 17. században. Ekkor még kevésbé értékeltük a fura fekete italban rejlő lehetőségeket, mivel túlságosan lefoglalt minket a tragikus tény, hogy megszállták az országot. Érthető, hogy az első magyar kávéemlékek egyike ma már határozottan negatív emlékeket ébreszt. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly csapdára gyanakodott, ám elfogadta a meghívást, az ebéd után azonban gyorsan távozni akart, mire az egyik aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess Uram, hátra vagyon még a fekete leves!" Miután a vendég megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe.

Kávéházi kultúra Magyarországon

A törökök nem csak kávét hoztak magukkal, hanem kávéházi kultúrájukat is, távozásukkal azonban a kávéházak is eltűntek. Másodszor már a Balkánról, valamint az itáliai és német területekről szivárgott be a kávéházi kultúra a 18. század elején. Ne egy homogén tradíciót képzeljünk el: a szerb kávéházakban dohányzás, az itáliai mintájú kávéházakban kártya- és szerencsejáték, a német kávézókban társalgás és olvasás kísérte a kávézást.

A kávés szekció kezdetben az éttermek mellett kapott helyett, később egy L-alakú helyiségben, az étteremmel együtt működött. A 19. század végére Pest már világszínvonalú kávéházakkal büszkélkedhetett: drága szőnyegek, igényes kárpitosmunkák, bársony, selyem, márvány, ébenfa bútorok, tükörfalak, aranyozások, egzotikus növények szemet gyönyörködtető, igényes kavalkádja csábította a vendégeket. Szinte minden nagyobb térnek és utcának volt legalább egy kávézója, melyekben a kofáktól kezdve a bárokig a legkülönfélébb látogatók fordultak meg. A különböző napszakokban más-más vendégkör váltotta egymást: hivatalnokok, ügyvédek, orvosok, családok, művészek; ez ihlette Kosztolányi Dezső tréfás „órarendjét” is.

A korabeli kávéházakban fekete kávét, tejeskávét (később tejszínnel és habbal), teát, kakaót szolgáltak fel, de lehetett kérni sört, bort, likőröket és egyszerűbb ételeket is. A pesti kávéházak vetélkedtek abban, hogy melyiküknél a legnagyobb és legváltozatosabb az újságkínálat. A „világ legszebb kávéházaként” is ismert New York kávéház például 400 újsággal, köztük külföldi napilapokkal büszkélkedett. Egyes kávézókban sakkegyletek is működtek, de lehetett biliárdozni és kártyázni is, ezenkívül megtalálhatók voltak a zenés kávéházak is.

És persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül a művészeket sem: a 18. századi Magyarország költői, írói szalonokban találkoztak egymással és mecénásaikkal. A 19. században egyfajta polgárosodás ment végbe az irodalmi életben; a kiadók és a nyomdák a fővárosban működtek, így az írók is nagyobb számban költöztek fel vidékről Pestre. Nagy részük az írásból volt kénytelen megélni, ez pedig nem mindig biztosított magas életszínvonalat. A szűkös, drágán fűthető pesti lakások helyett általában inkább a tágas, meleg kávéházakban töltötték az időt: írtak, újságot olvastak, beszélgettek, politizáltak, forradalmi eszméket szövögettek. De ez már egy másik történet.

Ha érdekel a pesti kávéházi kultúra, ezt is elolvashatod!:

A New York Kávéház legendás aranykora

Nagyon sok mindent Tőlük tanulunk el, vagy meg. A nyelvet. A divatot. A reggelit. A teadélutánt. És még természetesen sorolhatnám, a lista sosem érne véget. De kávékultúrát is tanulhatunk tőlük. Van ugyanis pár évszázadnyi tapasztalatuk az angoloknak. Nézzük csak, hogyan is történt 300 évvel ezelőtt a kávéházaikban és ez hogyan alakul napjainkban, írásomban most Londonra koncentrálva. 

Ahogy nyugat-európai várostársaik, úgy London életében is a XVII. század végén bukkantak fel a sejtelmes kávébabok.  Aztán gyorsan rájuk szoktak a városiak. És arra is, hogy inspirációul használják, ennek köszönhető, hogy művészeti központtá is vált az a hely, ahol kávét is adtak. 300 évvel ezelőtt bevett szokás volt Londonban a kávéházakban, hogy leülj valaki mellé és felolvasd neki egy novelládat egy kávé mellett, és megkérdezd, mit gondol róla. Több ezer kávéház üzemelt már akkor, mikor egész pontosan 1712-ben a mostani Starbucks helyén megnyitotta kapuit a Button’s kávéház. Ott pedig költők, szerzők, újságírók és a publikum összegyűltek a hosszú asztalok körül és iszogattak, gondolkoztak, beszélgettek, írtak, és éjszakába nyúlóan diskuráltak az irodalomról. A falra szögezve, nem sokkal az ottani, mostani Starbucks jeltől, egy fehér márvány oroszlánfej volt, tágra nyitott szájjal. A publikumot arra buzdították, hogy ide tegyék leveleiket, szerzeményeiket, történeteiket. És a legjobb anyagok, amiket az oroszlánnak adtak, a Guardian újság heti kiadásába is bekerültek.

Cluesheet.com

Azóta több emberöltőnyi idő eltelt, és a mostani Starbucks lánc első üzlete is megnyitott 1971-ben Seattle-ben. Ehhez Jerry Baldwin üzletemberre és Zev Siegl, valamint Gordon Bowker amerikai vállalkozóra volt szükség. A három embernek köszönhetően a márka, hamar az egész világot meghódította beleértve persze Londont is,. Sőt, Londonban például mostmár “kávészínházak” kialakítása a téma. Így megállapíthatjuk, hogy a kultúrának a XXI. században is a kávéház lesz a színtere, igaz, egyelőre szélesebb étel- és ital-, valamint szolgáltatásválasztékkal. Kicsit másképp, mint 300 éve, de talán elkezd visszatérni a művészet a kávéházak falai közé.

North Wind Picture Archives / Alamy

Alamy

Alamy

Olvass tovább a kávéházi kultúráról!

Párizs leghíresebb kávéháza, a Procope

Hogyan kávézzunk Nápolyban?

A két ünnep között többen utaznak külföldre, legyen szó ajándékba kapott vagy adott útról. Az olcsó repülőjegyeknek hála akár saját magunkat is meglephetjük egy pár napos kiruccanással. Ideális úticélként kínálja magát Párizs, ahol az adventi díszbe öltözött belvároson kívül egy nagyszerű kávéház is csalogat bennünket.

A Café Procope-ot titulálja a bejárata melletti márványtábla a világ legrégebbi kávéházának. Ez ugyan kőbe van vésve, de azért nem biztos, hogy teljesen fedi a valóságot, mivel Isztambulban már az 1550-es években voltak kávéházak. Az mindenesetre biztos, hogy híresnek híres: Az évek során ugyanis olyan neves személyiségek is megfordultak itt, mint La Fontaine, Balzac, Robespierre, Rousseau, Benjamin Franklin, Danton, Marat, Victor Hugo, Verlaine, Gambetta, Anatole France, sőt Bonaparte Napoleon is.

Franciaországba is Törökországon keresztül került a kávé

A franciák Marseilles-en keresztül ismerték meg a kávét, ugyanis az első kávészállítmány az 1600-as évek közepén érkezett a dél-franciaországi kikötőbe.

Így írja Nagy Méltóságú Sárvári-Felső-Vidéki Gróf Széchenyi István Úrnak Ő nagyságának, mély tisztelete zálogául a szerző, F. Almási Balogh Pál a kávé, tea és csokoládé történetéről szóló könyvében, majd folytatja azzal, ahogy Párizsban is megjelenik az ital néhány évvel később a török nagykövet ajándékaként:  

A kávéital még „közönségesebbé” vagyis népszerűbbé tételéhez nagyban hozzájárult az első párizsi kávéház, az 1686-ban megnyílt Café Procope, mely a Saint-Germain- des-Prés negyedben található és a mai napig Párizs legrégebb óta működő étterme. Nevét Francesco Procopio dei Coltellitől kapta, aki Szicíliában született és Olaszországon keresztül érkezett Párizsba, ahol megismerkedett egy örmény kioszk-tulajdonossal, aki limonádét és egyéb hűsítőket árult standján a St. Germain piacon. Almási megfogalmazásában „nemsokkal ezután ezen örmények két legényei, Gregoire és Procope a Fosses St. Germain utczában költöztek a franczia komédiaház altalellenébe”.

A Mary Banks, Christine Mcfadden, Catherine Atkinson által jegyzett Nagy kávéenciklopédia szerint a kávézó berendezéséhez egy fürdő egyedi bútorait vették meg, például kristálycsillárokat, fali tükröket, márvány asztalokat, amelyek a mai modern európai kávéházak jellegzetes berendezéseivé váltak. Az intézmény kezdetben limonádéivónak nevezte magát, s a pompásan díszített, kifinomult ízlésről árulkodó hely volt, ahol egyes források szerint örmény uniformisban szolgálták fel a hűsítőket. A találkahely csak azt követően kezdte magát caféként emlegetni, hogy a vendégek már több kávét fogyasztottak, mint más italokat. A Procope-féle kávézó hamarosan irodalmi szalonná alakult, ugyanis a szemben lévő Comédie-Française színház miatt szívesen keresték fel a legnagyszerűbb költők, drámaírók, színészek és muzsikusok.

A Café Procope-ban balról jobbra Condorcet, La Harpe, Voltaire (felemelt karral) és Diderot.

Kapcsolódó cikkek:

Egy kávé a divat fővárosában

Nápolyt látni és meghalni: a híres mondás arra utal, hogy életünk során legalább egyszer muszáj ellátogatnunk ebbe a különleges, dél-olaszországi városba. Nápolyról erősen megoszlanak a vélemények; vannak, akiknek egyáltalán nem nyeri el a tetszését, míg mások első látásra beleszeretnek. Egy dolog azonban mindenki számára vitathatatlan: a nápolyi pizzához és a nápolyi kávéhoz fogható ízélményt nehéz máshol találni. Íme, a kihagyhatatlan kávék a Nápolyba készülőknek!

„De hát ez a főtér!” Értetlenül állok a Piazza del Plebiscitón, Nápoly központjában, kezemben egy gyűrött, fehér cetlivel, amelyen nápolyi ismerősöm félreérthetetlen utasítása áll: „Caffe del Professore, igyál mogyorós kávét. Kihagyhatatlan!”. Bizalmatlan vagyok a városközpontok szívében található „turistahelyekkel” kapcsolatban, de ha ide küldtek, akkor ide ülök be. Különben is, a legjobb pizzériás tipp is telitalálat volt. Leülök és kirendelem a mogyorós kávét. A pincér hamar hozza, a bárokhoz hasonlóan azonnal kell fizetni. A kávé nem túl sok, sűrű és mogyoróbarna, a tetején még sűrűbb, crema réteg. Az illata isteni. Megkóstolom. Nem akarok innen hazamenni!

A legjobb kávézók Nápolyban

Végül mégis haza kellett jönnöm, de alaposan utánanéztem a nápolyi kávézóknak. Nem ért nagy meglepetés: az interneten is a Caffé del Professorét, a mogyorós kávé fellegvárát ajánlják a legtöbben. Emellett érdemes felkeresni a Gran Caffé Gambrinust, amelynek ősét 1860-ban alapították, vagyis pont egyidős Olaszországgal. Az egyik legszebb példája a történelmi, irodalmi kávéházaknak!

A nápolyi mogyorós kávé

Jó hír az, hogy Nápolyban és környékén gyakorlatilag minden bárban hozzájuthatunk a mogyorós kávéhoz, amely a vidék egyik legismertebb ízesített kávékülönlegessége. Egy olyan espressóról van szó, amelyhez mogyorókrémet adnak – innen a krémes, sűrű állag. A mogyorókrémet a Nápoly tartományában termesztett mogyoróból készítik, nagyon finom magában is.

A nápolyi kávé egyébként is nagyon híres, a titok állítólag a különleges keverékekben és a pörkölés optimális eltalálásában rejlik. A jellegzetes, markáns íz eléréséhez egyrészt előszeretettel keverik az arabicát robustával, másrészt általában sötétebbre pörkölik a kávét, mint azt Olaszország többi részén megszokhattuk, így az aromák hangsúlyosabbak. A nápolyi kávé minőségét illetően fontos szerepet kapnak a laikusok számára lényegtelennek tűnő apróságok is: a kávét meleg csészében kell felszolgálni, mert így melegebb marad a kávé, a vizet pedig a kávé előtt illik meginni, előkészítve a terepet a kávéélmény számára, így az ízek jobban elválnak és kiélvezhetők.

A nápolyi kávékultúra

Nápolyra méginkább igaz az, amit az olasz kávéfogyasztási tradícióról már megtanulhattunk: a kávé nem csupán egy egyszerű ital, hanem egy rítus, a társadalmi élet fontos része, a kikapcsolódás, a mindennapi problémáktól való elszakadás, vagy éppen a szórakozás pillanata. Ha pedig valaki kávéra invitál minket, a szűkebb-tágabb társaságát is megosztja velünk. Nem véletlenül Nápolyban született meg a caffè sospeso, vagyis a felfüggesztett kávé hagyománya – erről a suspended coffee világnapja alkalmából már korábban is írtam. December 10-e egyébként az emberi jogok világnapja is, a két megemlékezés nem véletlenül esik egy napra: a nápolyiak számára ugyanis a kávéhoz való jog szinte már az alapvető emberi jogok közé sorolható. :)

A nápolyiak már az 1700-as években naponta legalább egy kávét megittak. Létezik megannyi dal a kávéról (köztük egy valódi óda is), híres filmrészletek, de a legismertebb nápolyi színdarab író tollából még egy kávét magasztaló, csinos kis erkélyjelenet is kipattant.

A híres kávéjelenet Eduardo De Filippo Nápolyi kísértetek című darabjából

Ha jobban megnézzük a képet, De Filippo mellett egy másik nápolyi hírességet is felfedezhetünk. Igen, arról a fura kis szerkezetről van szó, amire az úr mutat. A kiváló kávéőrlemények mellett ugyanis Nápoly egy kávétörténeti felfedezéssel is büszkélkedhet: a caffettiera napoletana (nápolyiul cuccumella) a kotyogós egyfajta korai alternatívája, amely a 19. század elején született meg a dél-olasz városban. Ez az otthoni kávéfőzésre szolgáló, több méretben kapható kis szerkezet négy külön egységből áll: a füllel rendelkező víztartályból, egy félig nyitott, félig lyukacsos tartóból illetve a filterből, amelybe a kávéőrleményt teszik, a tartályból, amelybe a kész kávé kerül és egy kis fogantyús tetőből. A kávéfőző különlegessége, hogy a főzés közben a kész kávé tartályának csőre nem felfelé, hanem lefelé áll. Amikor a víz felforrt, a kávéfőzőt megfordítják, így az őrleményen keresztülfolyó forró vízből nyert kávé az alsó részbe jut. Bár a nápolyi kávéfőzőt időközben felváltotta a gyorsabb és egyszerűbb használatú kotyogós, a cuccumellát a mai napig gyártják mind a hagyományos, retro, mind a modern, designosabb formákban.

Olvass tovább az itáliai kávéról!

A legszebb olasz kávéházak

Ha kávé, akkor Itália

Kinek az érdeme a változatos, sokáig elálló kávé?

Ti hogyan képzeltek el egy 19. századi kávéházat? Bennem az él, hogy a kávézók a polgári társasági élet afféle központjaiként működnek, asztalaiknál művészek, kereskedők és hivatalnokok ücsörögnek egyedül, francia újságokat olvasgatva, vagy éppen csoportokba tömörülve, politikai vagy művészeti eszmecserékbe bonyolódva, forradalmi gondolatokat boncolgatva. Mindenki elegáns, bajuszt visel, pontosan úgy néz ki, mint Petőfi, vagy mint az őszülő-kopaszodó Jókai Mór 60 évesen. Az újságolvasás vagy a társalgás kiegészítőjeként pedig kávét isznak, elegáns csészékből. Pedig a kávéházakban sok más dolog is történt: érdekes, fontos, történelmi események. És nem csak a Pilvaxban.

1896 egy fontos év a magyar történelemben. Sokunknak kapásból beugrik a honfoglalás ezeréves jubileuma, illetve az ehhez kapcsolódó ünnepségsorozat, melynek keretében többek között Pesten átadják a kontinens első földalatti vasútvonalát, a Kisföldalattit. Ekkor nyitják meg a forgalom előtt a Nagykörutat és a Szabadság-hidat is. Mindeközben Hajós Alfréd Athénban, az első újkori Olimpián megnyeri Magyarország első aranyérmét. Majd a másodikat is. Hogy kapcsolódik mindez a kávéhoz? Ugorjunk vissza Budapestre, ahol még egy rendkívül fontos történelmi eseményről kell megemlékeznünk.

Az új Nagykörúton 1896. április 30-án nyitotta meg kapuit a Royal Szálló, amely a millenniumi kiállítás vendégei számára épült, és – mint minden elegáns szállodában – voltak benne szalonok, olvasótermek, éttermek, egy cukrászda és egy kávézó. Alig pár nappal később, 1896. május 10-én épp ez a kávézó adott otthont Magyarország első filmvetítésének. A fél órás mozielőadás a Lumière testvérek megbízásából érkezett Magyarországra, az esemény pedig hagyományt teremtett: a szálló nagytermében ezt követően többször is rendeztek filmvetítéseket. Naponta több előadást tartottak 50 krajcáros belépődíjjal. A vetített kép kezdetben elsődlegesen a nagyvilág szenzációinak olcsó konzervjét jelenti: egzotikus tájakat, nevezetes eseményeket, tréfás jeleneteket és híres szépségeket bemutató képek voltak láthatók a kávéházi műsorokban.

Azt gondolhatjuk, hogy az első vetítéseket követően az emberek örömmel haraptak rá erre a szórakoztató újdonságra. De nem így történt; feltalálni vagy meghonosítani egy találmányt csak a kezdet, utána következik a neheze: megismertetni és megszerettetni azt a közönséggel. Furcsa, de az Andrássy úton nyitott, első magyar filmszínház érdeklődés hiányában bezárásra ítéltetett; az elit környék elegáns lakói ugyanis lenézték a szórakoztatásnak ezt az új fajtáját. A mozi azonban tovább élt a kávéházakban, amelyek egyre nagyobb számban foglalkoztak filmvetítéssel: 1911-ben már száz filmszínház működött Budapesten.

A kávéházak nem jótékonyságból karolták fel a mozit. Egy elegánsabb kávézó szolgáltatásaihoz a jó kávé és a bőséges európai újságkínálat mellett ugyanis az is hozzátartozott, hogy szórakoztassák vendégeiket. Hagyományosan a szavaló- és dalestek, kabarék szolgálták ezt a célt, de a palettát folyamatosan színesíteni kellett, erre pedig a „mozgófénykép-vetítések” kiváló lehetőségnek bizonyultak. Az először ingyenes vendégcsalogató esemény hamarosan belépődíjas programmá nőtte ki magát, a kávéházak egy része pedig idővel állandó mozivá alakult át.

A Kino mozi előterében kávézó is működik

Kép forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

A 19. században a Royal mellett többek között a Kohn Lajos kávéház és a Merkur, későbbi nevén Velence kávéház foglalkozott mozgókép vetítéssel. De persze a fővároson kívül is kezdett elterjedni a kávéházi mozikultúra, jó példája ennek a debreceni Széchenyi kávéház. És mint tudjuk, az önálló moziépületek és a plázákban terjedő multiplexek ellenére a mai napig fennmaradt néhány kávéház-mozi páros, elég csak az Urániára vagy a Kinóra gondolnunk. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de szerintem a kényelmes moziláncok és az IMAX nem érnek fel azzal a hangulattal, amikor egy finom caffé macchiato vagy egy ír kávé után átsétálunk a szomszédos moziterembe és megnézünk egy igazi művészfilmet Woody Allen vagy Ozpetek rendezésében.

Olvass tovább kávéházakról!

A New York Kávéház legendás aranykora

Kávéházi capriccio

Párizs legendás kávéházai