Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi lesz a kávé melléktermékeivel?

Szeretjük a kávét, sokat iszunk belőle. Pont. A kávéfőzésnek azonban óhatatlanul lesznek melléktermékei is, használjunk bármilyen módszert. És ezzel azért, lássuk be, jó lenne valamit kezdeni, ha oda szeretnénk figyelni a környezetünkre.

Nem csak a kávé főzésekor, de már a kávé szüretelésekor is keletkeznek természetes melléktermékek, például a kávécseresznye húsa. Ez a húsréteg veszi körbe a kávészemeket, és a feldolgozás során eltávolítják teljesen. Nem vész azonban kárba, hiszen a legtöbb esetben a komposztba kerül, amivel aztán a talaj termékenységét növelik. Érdekes, de ebből a gyümölcshúsból még állateledelt is készítenek, a marhák mindennapi eledelének akár 20%-át is ki lehet vele váltani! De nem csak az állatoknak adnak belőle, táplálékkiegészítőkbe, üdítőkbe is tesznek. A kávécseresznyéből kivonatából nyert vizet pedig biogáz gyártásához tudják felhasználni. 

Főzéskor az egyik legkézzelfoghatóbb melléktermék a zacc. Ezt általában mindenki kidobja, pedig rengeteg mindenre jó, szemcsés állagának, valamint savas kémhatásának köszönhetően, a szépségápolástól kezdve a növények gondozásáig.

A szépségápolást már érintettem korábban, a zacc akár szappanba öntve, akár egy kis olajjal keverve kiválóan radíroz és feszesít, valamint serkenti a vérkeringést, ami nagyon jót tesz a narancsbőrnek is. Néhány éve azt is felfedezték, hogy a koffein érösszehúzó hatású, így a bőrpirosodás elleni termékek fontos alkotóelemévé vált.

Őszintén megvallva én nem vagyok egy óriási „bio hívő”, de a takarítást igyekszem nagyrészt természetes anyagokkal megoldani, és tényleg működnek! A kávézacc radírozó hatása a ilyenkor is jól jöhet, remekül lehet vele súrolni, és a zsírt is oldja. A lefolyónak is nagyon jót tesz, leszedi a cső faláról, ami nem odavaló, próbáljátok ki!

A növények is meghálálják, ha adsz nekik a kávédból. J Főként a savas talajt kedvelő virágok. Én például imádom a hortenziát, ami csodaszép lesz, ha néha a tövébe borítod a zaccot. Tudtátok, hogy a színét is a föld savassága befolyásolja?

Sokan azért nem használnak kapszulás kávét, mert sajnálják, hogy annyi csomagolás megy egyenesen a kukába, és ezért környezetszennyezőnek tartják. Elárulom: nem kell kidobni! Nagyon sokan jópofa dolgokra használják fel, például ékszereket, vagy egyéb dekorációt készítenek belőle. Ha azonban nem vagy ilyen ügyes, akkor sincs gond! A használt alumínium kapszulák ugyanis 100%-ban újrahasznosíthatók. Nyugat-Európában ennek óriási kultusza van, és nagyon jól működik is, hogy a kapszulák visszakerülnek a gyártóhoz, aki aztán ezeket újra feldolgozza. Itthon is lehet ezeket gyűjteni, vásárláskor magunkkal vinni és leadni a gyűjtőponton. Máris tettünk ezzel egy nagy lépést a környezetünkért, és a kényelemről sem mondtunk le!

Ti tesztek valamit az újrahasznosításért?

0 Tovább

Hogyan lesz a kávécseresznyéből bab?

A kávé feldolgozásáról már többször is ejtettem szót, de ismétlés a tudás anyja alapon úgy gondoltam, nem árt egy kicsit jobban belemélyedni a témába, és részletesebben górcső alá venni a különböző módszereket.

Most a nedves eljárásról szeretnék egy kicsit „mesélni” nektek, ami gyakorlatilag arra utal, hogy a kávészemeket víz segítségével nyerik ki a termésből. Ezt a módszert mosott eljárásnak is nevezik, és általában az Arabica kávéféléknél alkalmazzák, elsősorban Közép- és Dél-Amerikában, a fáradtságos kézi szüretelés után. 

A szüret után a kávégyümölcs elsődleges feldolgozása ugyanis minden esetben a termőhelyen történik, ugyanis legfeljebb 24 óra elteltével el kell kezdeni, hogy a minőség ne sérüljön. A feldolgozás célja, hogy a termés gyümölcshúsából kiszabadítsák a magvakat, és megtisztítsák a hozzájuk tapadt gyümölcshústól és pergamenhéjtól. Igen költséges eljárás, amivel azonban nagyon jó minőségű, lágy ízhatású kávé nyerhető, így a befektetett pénz és energia bőven megtérül. A nedves eljárás csökkenti a kávé kesernyés ízét és kihangsúlyozza az aromavilágát.

A nedves eljárás alkalmával kádakban, tartályokban 16-36 óráig áztatják, amíg a gyümölcshús meg nem puhul, majd utána hántológép segítségével leválasztják a magról. A gépen belül az ellenőrzött nyomás egy olyan rostán nyomja át a kávészemeket, amelyen csupán a kávé magja, tehát a bab fér át, a puha, érett cseresznyék pedig fennakadnak: a nyomás hatására megtörnek, és átengedik a bennük lévő kávébabot a rostán.

Ezután rövid ideig, körülbelül 12-36 óráig erjesztik, ekkor leválik a kávészemeken található ragacsos réteg is. A fermentálás ideje több tényezőtől függ. Ezek közé tartozik a kávé mennyisége, a kávé fajtája, a kávé érettségi foka, a vízhőmérséklet, száraz fermentálás esetén a levegő nedvességtartalma. Újabb mosással, vízsugárral eltávolítják a maradék gyümölcshúst, illetve a szennyeződéseket, majd ezután kiválogatják a legérettebb szemeket. Ez könnyű, ugyanis ezek a legnehezebbek, így lesüllyednek a tartály aljára.

Az eltávolított gyümölcshús sem vész kárba, általában megy a komposztba, amivel aztán a talaj termékenységét növelik, vagy állateledelt készítenek belőle.

A kiválogatott szemeket a napon szárítják ki, hatalmas állványokon vagy sűrű szövésű hálókon. Ezeket az állványokat úgy rakták össze, hogy ha elered az eső, pikk-pakk össze lehessen csukni. A szárítás 3-tól akár 20 napig is tarthat. A szemeket éjszakára betakarják, hogy ne szívják magukba a hajnali harmatot, és a szemeket folyamatosan mozgatják, forgatják, hogy ne emelkedjen a kávé hőmérséklete 40 fok fölé, illetve a szemek között ne folytatódhasson a fermentáció. Fontos, hogy a szárítás folyamán a szemek megmozgatása állandó ritmusban, tempóban történjen. A megszáradt szemeken maradt külső rétegeket hántológéppel szedik le, majd mehet is az 60 kilós zsákokba, ami a kereskedőknél landol.

Remélem, eljutok egyszer Brazíliába, és megnézhetem élőben is, hogyan úsznak a kávészemek a végzetük felé… :)

0 Tovább
12
»

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)