Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Café de Columbia

Kolumbia termeli a legtöbb arabica kávét a világon. A kisméretű, néhány hektáros ültetvényeket a farmerek kézi erővel művelik, és a kávécseresznyét szemenként takarítják be. Magas minősége és jellegzetes aromája miatt a kolumbiai kávé az első Európai Unión kívül termesztett élelmiszer, amely uniós eredetvédelemben részesült.

  

Az első kávébabokat a jezsuiták hozták magukkal még a 18. században, száz évvel később már nagy mennyiségben termesztették a kávét Kolumbiában, a 20. század elején pedig a kávéfarmerek létrehozták szakszervezetüket, megoldották a kereskedelmi és szállítási gondokat, és így Kolumbia a világ vezető kávétermelőjévé válhatott.

 

A legtöbb kávét Kolumbia északi részén, az úgynevezett kávéháromszögben termesztik. A kávécseresznyét kézzel szüretelik le a kávéfarmerek, ami elsőre nem tűnik nehéz munkának, de több mázsa kávécseresznyét egyesével leszüretelni a hegyoldalban, a meleg, párás időben, a sűrű kávécserjék között bizony nem könnyű feladat. Kolumbiában több mint félmillió család él kávétermesztésből, akiknek munkáját a Kolumbiai Kávétermesztők Nemzeti Szövetsége (Federación Nacional de Cafeteros de Colombia) fogja össze.

 

¡Disfrute de un buen café! – vagyis igyál egy jó kávét :)

A szövetség 1958 óta folytat kampányt a kolumbiai kávé védelmében, ennek arca egy kitalált figura, Juan Valdez, aki az ábrázolásokon általában Conchitával, a szamarával látható, mögötte a kolumbiai hegyek, a vállán egy zsák kávé. Juan Valdezt csak olyan kávékon lehet szerepeltetni, amelyek 100%-ban Kolumbiában termesztett kávéból készültek.

 

A jó minőségű, különleges aromájú kolumbiai kávét az Európai Unió is védelemben részesíti. A „Café de Columbia” 2007 őszén kapta meg a földrajzi eredetvédettséget, vagyis azóta csak a Kolumbiában gyártott kávék jogosultak az elnevezés használatára. Ezzel a kolumbiai kávé lett az első nem EU-ban készülő élelmiszer, amely eredetvédelemben részesül.

1 Tovább

Gyorsan egy kávét! De milyet?

Azért szeretem a kávét, mert rengeteg lehetőséget rejt. Annyi változata létezik: lehet hosszú vagy rövid, ihatjuk hidegen vagy melegen, cukorral vagy édesítővel, feketén vagy tejjel, akár egy kis tejszínhabbal megbolondítva, és még sorolhatnám. A rövid, méregerős fekete és az édes, habos kávécsodák közt száz meg száz variáció elfér a kávékészítés nagy skáláján.

  

A legjobb a kávéban, hogy úgy iszom, ahogy éppen kedvem tartja. Persze ott vannak a nagy klasszikusok is, az eszpresszó, a latte, a kapucsínó és társaik, amikben sosem csalódunk. Na de mit is takarnak ezek az ismerősen csengő nevek, pontosan melyik hogyan készül, és mi a különbség az alapvető kávétípusok között?

Az eszpresszó készítésekor a majdnem forrásig melegített vizet nagy nyomással préselik át a kávéőrleményen, ezáltal az eredmény egy testes, gazdag aromájú kávé lesz. A crema, vagyis a tetején képződő krémes hab, amely a minőségi kávék jellemzője, az eszpresszó nagyon fontos része. Általában előmelegített porceláncsészéből fogyasztják, és sokan esküsznek rá, hogy ez az elkészítési mód szabadítja fel a legjobban a kávé ízét és illatát. Az eszpresszó az alapja számos további elkészítési módnak, például az americanónak, a latte macchiatónak vagy a kapucsínónak (szerintem is furcsán néz ki így, de megnéztem, és a helyesírási szótár szerint bizony így kell írni:)

Sokan gondolják, hogy az eszpresszó a legerősebb kávé, és hogy a hosszúkávé ugyanannyi koffeint tartalmaz és nem többet – ez azonban nem igaz. A hosszúkávé esetében a kávéőrleményen sokkal hosszabb idő alatt folyik át a forró víz, ezáltal több ízanyag és több koffein is oldódik ki belőle. Ehhez képest az americano forró vízzel felöntött eszpresszó, ami ugyanannyi koffeint tartalmaz és ugyanazt az ízélményt adja, mint az eszpresszó, de kevésbé koncentrált formában.

 

A kapucsínó egyharmad rész eszpresszóból készül ugyanennyi forró tejjel és gőzölt tejhabbal. Szerintem a legtöbben ezt kérjük, ha egy kávézóban hirtelen meg kell mondanunk, mit szeretnénk, mert egy kapucsínó mindig jó és szinte nem lehet elrontani.

A latte macchiatót viszont nagyon könnyű elrontani, persze ilyenkor sem az ízében, hanem a megjelenésében van a hiba. Az olasz kifejezés szó szerinti fordítása „koszos tejet” jelent, ami az elkészítésre utal: a forró, habos tejbe egy kanál segítségével csurgatják bele az eszpresszót, így a két réteg nem keveredik össze, a kávé réteges marad. Általában magas falú üvegpohárban tálalják, hogy jól mutasson.

A tejeskávé a latte macchiato egyszerűbb formája, ennek készítésekor egyszerűen belekeverik az eszpresszót a gőzölt tejbe. A latte viszont egy harmadik elkészítési mód, ez is bőséges mennyiségű tejjel készül, de dupla eszpresszóból, tehát kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint a latte macchiato vagy a klasszikus tejeskávé. Létezik olyan variációja is, amikor egy másik alapitalt is kevernek bele, például teát, ezt nevezik chai latténak.

Én legtöbbször a tejeskávé mellett döntök, de mondjuk egy illatos eszpresszó, hm… Te melyiket választanád most?

2 Tovább

Kávéházi capriccio

A New York-palota Budapest egyik legszebb épülete. Sok ezer ember villamosozik, autózik el előtte nap, mint nap, és nem is gondolunk rá, hogy milyen titkokat rejt.  Eredetileg egy biztosítótársaság székházának épült még a 19. század végén, majd a századfordulóval művészek, írók, festők, színészek törzshelye lett, ma pedig luxusszálloda, amely a világ legszebb kávéházának ad otthont.

A Hauszmann Alajos vezetésével tervezett épület elnyerte az Európa Nostra-díjat,
az Európai Unió műemlékvédelmi díját.

A U City Guides listákat készít, hol érdemes enni, inni, strandolni a világ nagyvárosaiban, hol melyik múzeumot vagy épületet érdemes megnézni, és ezeket összesítve rangsorokat állít fel a legjobb helyekről világszerte. A világ legszebb kávézóinak rangsorát például a budapesti New York kávéház vezeti.

A kávéház varázslatos atmoszférával bír, amely a századelő békéjét idézi. A gazdagon díszített, eklektikus stílusban készült homlokzat és a kávéház fényűző berendezése ugyanazt a ragyogó, patinás világot idézi, amelyben sosem éltünk és mégis nosztalgiával gondolunk vissza rá. Egy kicsit úgy, mint Gil (Owen Wilson) és Adriana (Marion Cotillard) Woody Allen „Éjfélkor Párizsban” című filmjében.

A New York kávéház az 1900-as évek elejére közkedvelt találkozóhellyé vált, és ezzel párhuzamosan az irodalmi életbe is bekapcsolódott. A legenda szerint Molnár Ferenc és a „pesti bohémek” a megnyitó napján a Dunába dobták a kávéház kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva legyen. A legendás főpincér, Reisz Gyula ingyen „kutyanyelvet”, vagyis hosszúkás jegyzetpapírt és itatót szolgált fel az íróknak a kávé mellé, a pincében pedig több hordó tintát tartottak. Számtalan író, költő, festő, sőt a színházi élet nagy alakjai is megfordultak itt. Például a Nyugat folyóirat szerkesztősége is itt kezdett formálódni, mielőtt áttették volna törzshelyüket a Centrál kávéházba. A New York kávéház törzsvendége volt Ady, Krúdy, Móricz, Kosztolányi, Karinthy, Szinyei Merse, Korda Sándor, Kertész Mihály, Kacsóh Pongrácz, Huszka Jenő és Újházi Ede is.

Felismered, kik vannak a képen? :)

Kosztolányi Dezső így írt a budapesti kávéházakról egyik cikkében: „A törökfürdő után a magyar kávéház a legelső keleti különlegesség. Itt töltjük el az életünket. A nap minden órájában, minden világításában ismerjük, mint más az otthonát, reggel hétkor épp úgy, mint éjjeli félnégykor és félötkor, amikor a székeket az asztalokra rakják.”

Aztán jött a háború és az aranykor véget ért. A törzsvendégek lassan elpártoltak a New Yorktól, több tulajdonosváltás és szerencsétlen fordulat után a kávéház hanyatlásnak indult. A második világháborúban az épület megsérült, ezért 1947-ben a kávéház bezárt. Később sportszerüzletként, majd IBUSZ utazási irodaként működött, aztán étterem nyílt benne. Az ezredforduló után felújították, a kávéház visszanyerte régi fényét, a korábbi irodaházban pedig szálloda nyílt, így nyerte el az épület a ma ismert arcát.

2 Tovább

Kávé aranyárban, egy cibetmacskától

A kávébab minősége már önmagában is meghatározza a belőle készült kávé minőségét, ugyanakkor számos további tényező is befolyásolja a pörköléstől magáig a kávéfőzés folyamatáig. A Kopi Luwak rajongói egy rendkívül szokatlan eljárásra esküsznek. A Kopi Luwak a világ legexkluzívabb kávéja, igazi különlegesség, elképesztően zamatos, nehéz előállítani és emiatt hozzájutni is.

A cibetmacskák családjába tartozó maláj pálmasodró az érett kávécseresznyét kedveli 

Ahhoz, hogy a kávécserjén termő bogyókból igazán ízletes, minőségi kávé készüljön az előkészítés minden egyes fázisánál gondos odafigyelésre és szakértelemre van szükség. Fontos a termesztés, a pörkölés, a darálás és a kávéfőzés is. A Kopi Luwakot (indonézül pálmasodró kávé) azonban egy egészen különleges „eljárás” teszi a világ legegzotikusabb és legdrágább kávéjává. Igen szokatlan módon „készítik elő” a fogyasztásra, mégpedig a maláj pálmasodró segítségével.

Aki látta „A bakancslista” című filmet, annak biztosan rémlik valami a Kopi Luwakról, hiszen a film egyik legemlékezetesebb jelenetében éppen erről a kávéról beszélnek: a Morgan Freeman által játszott Carter a halálos ágyán fekve mutat egy cikket Edwardnak – akit Jack Nicholson alakít -, a férfi kedvenc kávéjáról, a Kopi Luwakról. Mindketten nevetésben törnek ki és a film itt éri el a csúcspontját.

 

A maláj pálmasodró egy nagyjából macska méretű ragadozó, amely szívesen fogyaszt gyümölcsöket és terméseket is, például kedveli a kávécseresznyét, a kávé vörös húsú termését, amelyben a kávébabok rejtőznek. A pálmasodró azonban csak a kávécseresznye puha külső részét tudja megemészteni, a többi egyszerűen áthalad a szervezetén. Ekkor már csak fel kell kutatni és kézi erővel begyűjteni a kávészemeket.

 

 Így néz ki a Kopi Luwak

Addig rendben van, hogy különleges és exkluzív kávé, de talán joggal tesszük fel a kérdést, hogy kinek jutott eszébe először összeszedni a kávészemeket a… földről. A válasz tulajdonképpen a helybeli lakosok találékonyságát és kávészeretetét hirdeti: a gyarmati időkben, mikor az indonéz és maláj szigetek Holland Kelet-India részét képezték, a holland telepesek megtiltották a helyieknek, hogy a kávét saját fogyasztásra szüreteljék, így fedezték fel maguknak a Kopi Luwakot, elvégre az nem szüretelés, ha a cibetmacska már egyszer megette. Persze nem kellett sok idő, és mások is felismerték, hogy a Kopi Luwak igazi kávékülönlegesség, jó ideje a világ legexkluzívabb kávéjaként tartják számon, és szinte aranyáron mérik: kilója körülbelül 300 ezer forintba kerül, egy csésze kávé ára nagyjából 15 ezer forint.

0 Tovább

Costa Rica: a világ legboldogabb országa

Costa Ricában terem a világ egyik legjobb kávéja, a Tarrazú, amely különlegesen lágy és harmonikus ízét az ország egyenlítői fekvésének és termőterülete speciális klímájának köszönheti. Costa Ricában azonban nem csak a kávé és az éghajlat különleges, hiszen az ország azúrkék vizű folyók, érintetlen esőerdők, ma is működő vulkánok, pálmafákkal szegélyezett partok és a végtelen óceán találkozásánál fekszik.

 

Costa Ricában nem csak a kávé különleges, az ország
egyedülálló állat- és növényvilággal rendelkezik

Costa Rica – bár neve spanyolul gazdag partot jelent -, fejlődő ország, nincs erős gazdasága, ipara vagy magas GDP-je, de mégis számos dologban jár az élen. Például területének egynegyede nemzeti park, ezzel méretéhez viszonyítva Costa Rica rendelkezik a világon a legnagyobb védett területtel. Egy fenntarthatósággal foglalkozó brit szervezet nemrég a világ legzöldebb országának választotta, míg a Happy Planet Index alapján a világ legboldogabb országa.

  

A Celeste folyó különleges, égkék színű vizéről kapta nevét

A közép-amerikai ország a partvidékeket övező síkságoktól eltekintve egy fennsíkon terül el, amit a Kordillerák vulkáni hegyláncai fognak közre 1500 méterrel a tengerszint felett. A napsütéses, mégis hűvös levegőjű klíma és a gazdag, vulkáni eredetű termőtalaj megismételhetetlen kombinációja teszi páratlanná az itt termő Tarrazú kávét, amely az ország egyik legfontosabb exportcikke a banán és az ananász mellett.

  

Kávészüret Alajuela mellett

Costa Rica gazdaságában és történelmében mindig is fontos szerepet játszott a kávé. Legfontosabb kávétermő vidékei a főváros, San José, Alajuela és Heredia környékén találhatók. Costa Rica leghíresebb kávéja a fővárostól délre termesztett Tarrazú, amit a világ legjobb arabica kávéi között tartanak számon. Az arabica olyan kávéfajta, amelyet magasan fekvő ültetvényeken termesztenek, például fennsíkokon, míg a robusta 800 méter alatti területeken terem. Az arabica kávékból az aromajegyek szinte végtelen skálája szabadítható fel, ezért termőterületenként minden kávé más és más, mindegyik egyedi ízvilággal bír. A Tarrazú jellegzetes közép-amerikai kávé, karakteres mégis harmonikus, testes arabica finom, diós utóízzel: egy különleges ország különleges kávéja.

4 Tovább

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)