A posztot egy találós kérdéssel kezdeném. Mi az, ami jó azoknak is, akik már unják a teát és a kávét is? Ami olyan döntésképtelen személyeknek is ajánlott, akiknek nehéz kiválasztani, épp teával vagy kávéval frissüljenek fel? Az a valami, amit a felpörögni vágyóknak is javasolhatunk, ahogy az egészséges italok kedvelőinek is? Sőt, a különleges dolgok rajongói is odalesznek érte?

A kellemest a kellemessel, és még a hasznossal is ötvözi ez az italkülönlegesség, amelyet a kávécserje leveleiből készítenek. Azt mondják, finom, tiszta ízű, üdítő a hatása és nincs mellékíze.  És a kávéültetvényeken dolgozóknak is stabil bevételt jelenthet. Legyen robusta vagy arabica kávé, mindkét fajtának hasznosíthatók a levelei, hogy gyógynövénytea legyen belőlük. Miután leszedik és megpirítják őket, őrölve és morzsolva is felhasználhatók. Csak forró vízbe kell áztatni őket, pont úgy, mint ahogy azt a már megszokott teánkkal tesszük.  A végeredmény ízvilágában leginkább a zöld teához hasonlítható, viszont kevesebb koffeintartalommal, mint akár a tea, akár a kávé.

A kávénak azonban nem csak a levelét hasznosíthatjuk teaként, hanem például a virágját is. A kávécserje jázminillatú, szárított virágának leforrázásából igazán különleges ízű tea születik, amely a kávé aromáját is megőrzi, azonban nem tartalmaz koffeint. A virágokat általában gyorsan és magas hőfokon pörkölik, így a borostyán színű ital finom, karamellizált aromát kap. A kávévirág akár kétszer is kifőzhető.

Természetesen a kávévirág teának is több típusa ismert. A híres kolumbiai és brazil Geisha, Bourbon és Amarillo kávék nagy népszerűségnek és elismerésnek örvendenek. Nos, ezeknek bizony a virága is önálló karrier kiépítésébe kezdett, hiszen szárított formájukat szintén egyre szélesebb körben kínálják, méghozzá olyan tekintélyes termelők közreműködésével, mint a kolumbiai Granja La Esperanza.

Mint egy korábbi posztomban már említettem, a kávécserje gyümölcséből, a kávécseresznyéből is készíthetünk főzetet. Első lépésként a magot, vagyis a kávébabot elválasztjuk a gyümölcstől. Ezt követően – a kávéőrlemény-készítésre félretett kávébabhoz hasonlóan – a bogyókra is szárítás, majd pörkölés vár. Ízesítésként fahéjat adhatunk hozzá, majd leforrázzuk: kész is a frissítő cáscara (vagyis ’maghéj’-ital), amelyet katonák kávéjának vagy szegények kávéjának is neveznek; nem véletlen, hisz az értékes kávébabról lefejtett, egyébként nagyon finom gyümölcshús a legtöbb helyen hulladékként végzi rövid pályafutását.

A cáscarát elsősorban a kávétermesztő országokban ismerik és fogyasztják, nálunk csak elvétve és – paradox módon – egyes Gourmet-kávéházak kínálatában szerepel. A kávécseresznye-főzetet hidegen és melegen is, gyümölcslével kísérve frissítő italként, vagy alkohollal keverve koktélként is fogyaszthatjuk. A különleges teának jótékony, élénkítő hatása van, koffein tartalma pedig jelentősen alacsonyabb, mint a kávéé.

2011-ben Alejandro Mendez épp azzal hódította el a World Barista Championship első helyezését, hogy az espresso mellé egy kávévirág teát és egy kávécseresznye teát is készített, kiszélesítve ezzel az ugyanabból a kávénövényből készíthető, eltérő ízű italok spektrumát. Íme tehát, a kávé új arca; újabb ízek, újabb koktél-alapanyagok, újabb frissítők télre és nyárra egyaránt. Már csak azt kellene elérni, hogy ezek a különlegességek a kávéhoz hasonlóan elérhető közelségbe kerüljenek. Mondjuk a konyhánk polcára.