Bár az ázsiai kultúrában a tea jóval fontosabb szerepet játszik, mint a kávé, kávéházak itt is vannak. Sokszor a teaházak kínálatában találjuk meg, de számos vendéglátóhely specializálódott kifejezetten a kávéra itt is, a kultúrák közötti különbség azonban jól érződik: Ázsia kávézói egészen más hangulatúak, mint a mi hagyományos, európai kávéházaink, de ennek ellenére mégis megtalálhatjuk a hasonló vonásokat is. Ebben a bejegyzésben a távol-keleti és délkelet-ázsiai kávézók világában kalandozom.

A tokiói Irukaya kávéházban szigorú szabályok uralkodnak, nem csak a kávékészítésre, hanem a vendégek viselkedésére vonatkozólag is. A kávézóba nem lehet csak úgy beesni, előzetes bejelentkezés szükséges. Ha nyitvatartási időn kívül telefonálnánk, akkor udvariasan megkérnek minket, hogy olvassuk el figyelmesebben a szabályzatot a honlapon (japánul tudók előnyben). A kávézóban pedig már egyáltalán nem használhatjuk mobilunkat, és két főnél nagyobb társaság sem érkezhet együtt. A vendégek kizárólag espresso-t választhatnak. A pult végén lévő munkaterületen készül a kávé: mérlegek, hőmérők, mérőkanalak és üvegcsék sorakoznak sorban a „kávélaboratóriumban”. A cél pedig nem kevesebb, mint a tökéletes kávét felszolgálni. A CNN tudósítója részletes beszámolót készített itt szerzett élményeiről.

A szingapúri Maison Ikkokuban szintén a tökéletesség a cél. A nappal kávézóként, este koktélbárként funkcionáló helyen nem bízzák a véletlenre az elkészült kávé minőségét, nagy hangsúlyt fektetnek minden egyes lépésre. A háromszintes kávézóban fehérre mázolt falak várják a vendégeket, a dekoráció vintage elemekkel ötvözi a legmodernebb kiegészítőket. Az egyik szinten pedig férfi divatmárkák kollekcióiból is válogathatnak az idelátogatók.

A hong kongi Coffee Academics tulajdonosa imád utazni, és mindenhonnan valami szuvenírrel tér haza, ami aztán a kávézó eklektikus díszítésének részévé válik. Itt épp úgy találkozhatunk kínai verseskönyvvel, dél-amerikai bútorokkal, mint New Yorkot idéző tárgyakkal. A kávézó másik érdekessége, hogy nem véletlen hívják kávéakadémiának, ugyanis az edukáció is céljuk: a pörköléstől kezdve a kávé elkészítésének minden folyamatát a vendégek előtt végzik.

Szöulban külön kis városrész várja a kávé szerelmeseit. A néhány utcából álló kávénegyedet elsősorban a fiatalok kedvelik. Az egyik legnépszerűbb hely a Rousseau és Rousseau, amiről az ajánlók azt írják, idézem: „őrülten kényelmes”. Nekem azonban sokkal érdekesebb a névadás. A kávézó az író-filozófusról, Jean-Jacques Rousseau-ról és a posztimpresszionista festőről, Henri Rousseau-ról kapta nevét. Ezzel saját állításuk szerint egyedülállók a világban :) 

A Taipeihez közeli kissé furcsa nevű „Cat’s got nothing to do Cáfe” (vagyis kb. „A macskának nincs semmi dolga”) kávézó páratlan kilátással várja vendégeit. Bár sajnos Kínában a nagyvárosok gyakran sűrű szmogba burkolóznak, tiszta időben felejthetetlen látvány tárul az idelátogatók elé.

Aki 3550 méteren egy csésze teára vagy kávéra vágyik Nepálban, az a Tip Top Teaházban megkaphatja. Nem is akármilyen kávét kínál ez a zord körülmények közt megbúvó kis menedékhely, a tulajdonos tibeti házaspár nagy szakértelemmel készíti a flat white-ot az Illy kávéból, amit a vendégek a földön ülve fogyasztanak el.

Ebből a kis összeállításból is látszik, milyen elképesztően sokszínű világban élünk, és hogy a kávékészítésben és a kávéfogyasztásban egyaránt végtelen variációk rejlenek. Van, akinek a tökéletesség számít, van, akinek a kényelem a fontos, van, aki a legzordabb helyen sem akar lemondani kedvenc kávéjáról, míg megint mások a kilátást élvezik leginkább. De bárhol legyünk is, mindenhol érdekes, új kávés élményekkel lehetünk gazdagabbak.