Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Különleges kávézók nem csak Budapesten vannak!

A kávézás ma már egészen sokféle dolgot jelenthet: egy „coffee to go-t” munkába menet, egy 3 az 1-ben elszürcsölését két megbeszélés között, vagy a modern kapszulás kávék fogyasztását. Egy évszázaddal ezelőtt viszont még teljesen másról szólt az egész: a kávéfogyasztás leggyakoribb helyszínének, a kávéháznak is legalább olyan fontos szerep jutott ebben a rituáléban, mint magának az kávénak. Ma is sokan ismerik Budapest klasszikusait, a Centrált, a Pilvaxot és a New York Kávéházat, ahol igazi feltöltődés eltölteni néhány órát, akár társaságban, akár magányosan olvasgatva. De hogy megmutassam, különleges kávéházak nem csak Budapesten vannak, összegyűjtöttem néhány vidéki kávézót is, ahova mindenképp érdemes legalább egyszer betérni.

A kaposvári Stühmer Kávéház

Stühmer Frigyes cukorka- és csokoládégyáros 1928-ban nyitotta meg édességboltját, ami később kávéházzá alakult.  A berendezés a nyitás időszakából származik: a kávéház műemlékileg védett pultjával ma is a századelőt idézi. A vendégek széles kávékínálatból választhatnak, a különleges milánói és azték kávék mellett ízesített és alkoholos kávékészítményeket is érdemes megkóstolni.

 

 

A gyulai Bodoky Kávéműhely

Gyulán klasszikus kávéházi terasszal és a legolvasottabb magyar lapokkal várja vendégeit a Bodoky Kávéműhely. Ebben a kicsi és hangulatos kávézóban a világ minden tájáról származó kávé kóstolható meg Az alaprecepteket is nagy szakértelemmel készítik, de a mentasziruppal vagy a csokilikőrrel ízesített költeményeket is érdemes kipróbálni.

 

 

A füredi Karolina Kávéház és Koktélbár

Ez a barátságos, Balaton-parti kávéház egy Karolina nevű hölgynek, a tulajdonos testvérpár nagymamájának állít emléket. Az unokák által megálmodott kávéházban gyermekkorukat idéző hangulattal és ízekkel szeretnék megajándékozni a vendégeket. A széles kínálatban finom kávéköltemények, fehér és barna csokoládéba mártott kávészemek, illetve olyan különleges házi készítésű sütemények is szerepelnek, mint Karolina madártejtortája.

 

Azt hiszem, egy kicsit több időt kellene arra szánnunk, hogy élvezzük a kávézást, ne csak rutincselekvésként fogjuk fel. Ezek a békebeli időket idéző kávéházak éppen erre kínálnak lehetőséget. Az embernek az az érzése támad, hogy itt megáll az idő, mi is egy kicsit kiléphetünk a rohanásból, és átadhatjuk magunkat a pillanatnak és a kávézás rituáléjának.

Nekem ezek tetszettek meg a legjobban, de biztos, hogy rengeteg olyan kávézó van még itt és ott az országban, amit érdemes lenne kiemelni. Ha van tippetek, írjátok meg kommentben!

 

0 Tovább

Békebeli budapesti kávéházak

A 19. században nem csak Bécs, de Budapest kávéházai is messze földön híresek voltak, nem csak csodás kávéikról, de pezsgő kulturális életükről is. Gondoljunk csak bele, hány irodalmi mű, fontos politikai döntés született egy-egy asztal mellett!

A Centrál kávéház nyolc teremből, két játékszobából, egy kávékonyhából és egy ruhatárból állt, a pesti szellemi élet egyik centrumaként tartották számon. A berendezések maradványai közül a lambériát és a lépcsőrendszert, a mellvédeket, oszlopokat, kandelábereket, falikarokat védetté nyilvánították, ezek a ma is működő kávéházban még mindig láthatók. 

A Centrál kávéház belső tere

A Centrál kávéház a századvég és a századelő jelentős szellemi központjának számított, a New York kávéház mellett a magyar irodalmi élet legjelentősebb helyszíne. Az első jelentős esemény az volt, amikor Kiss József a Váci utcai Koronából átköltöztette ide a Kerek Asztalát és a frissen alapított „A Hét” című folyóirat szerkesztőségét. A cikkek nagy részét itt írták és a frissen elkészült írásokat átküldték a közeli Atheneum nyomdába. A Hét fiatalabb íróinak csoportja alapította meg Nyugatot, mely az új eszméket, új hangot képviselte.

A Pilvax neve mindenkinek ismerősen cseng a történelem órákról. A kávéház épületét egy nemesi származású lengyel, Libasinszky Károly építtette az 1930-as években az Úri utcában (Herrengasse utca, ma Petőfi Sándor utca), nevét pedig tulajdonosáról, Pilvax (eredetileg Pillwax) Károlyról kapta, aki az 1840-es években működtette a kávéházat a pesti Belvárosban. A Pilvax a reformkor vége felé a radikális értelmiség és különösen a fiatalok törzshelyévé vált. Itt alakult meg és működött a  Tízek Társasága nevű asztaltársaság, amelynek tagjai között volt Petőfi Sándor is, aki rendszeresen itt reggelizett, de ide járt Vásárhelyi Pál és Vajda János költő is.

A Pilvax és a Márciusi Ifjak

Az egyik legjelentősebb történelmi eseményünk is szorosan kötődik a helyhez, hiszen 1848 márciusában Petőfi és társai itt beszélték meg a forradalom követeléseit, és itt került sor a 12 pont megfogalmazására. A hagyomány szerint 1848. március 15-én itt szavalta el Petőfi először a Nemzeti Dalt és innen indultak ki ezen a napon a forradalmi események.

A szabadságharc bukása után az utca nevéről Café Herrengasse volt a kávéház neve. Az eredeti épület 1911-ben a városrendezés áldozatává vált, ám az 1920-as években nem messze, a mai helyén nyílt meg a Pilvax Kávéház, ahol 1927-től rendszeresen találkoztak a Petőfi Társaság tagjai.

Egyik legszebb kávéházunkról, a New York kávéházról már korábban írtam, így erre most nem térnék ki külön.

A Japán Kávéházat az 1890-es években nyitották meg, az Andrássy út 45-ben, ma az Írók boltja található a helyén. A kávéház nevét színes, csodás fali csempéiről kapta. Még saját telefonfülkéje is volt, aminek szecessziós üvegablakát Rippl-Rónai József tervezte és Róth Miksa kivitelezte.

A pesti művészvilág krémje járt ide, híres asztaltársaságai voltak költőkből, írókból, újságírókból (Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Kassák Lajos, Szép Ernő, Rejtő Jenő, József Attila, Bródy Sándor), színészekből (Latabár fivérek), humoristákból (Kellér Dezső), karikaturistákból (Pólya Tibor), artistákból, revü- és operett táncosnőkből.

Nagy volt az élet a Japán kávéház teraszán

A kávéház virágkorát Kraszner Menyhért idején élte, aki 1928 és 1942 között volt a tulajdonos. De nemcsak kellemes társaságáról és hangulatáról, hanem ételeiről (hideg- melegkonyha, cukrászat) és a kávéház tulajdonosának barátságos és művész- és művészetpártoló viselkedéséről is híres volt, hitelbe adott enni a kispénzű művészeknek, gyakran egy-egy szegény sorú képzőművészeti főiskolásnak is juttatott kosztot.

”A kávéházban fény volt és meleg, s ha

környezetünk gyertyavilágos sötétségéből

oda beléptünk, akkor úgy éreztük, hogy

mégsem vagyunk annyira elhagyatottak. Ott

voltak barátaink és ott volt minden menedékünk."

/Füst Milán/



0 Tovább

Amikor a kávéház majdnem meghalt

Az első kávéházak még az Oszmán Birodalom idején nyíltak, Kairóban, Damaszkuszban és Aleppóban, és hamar a társasági élet fontos színhelyévé váltak.  Mivel a kávéházak kiváló gyülekezési helyet kínáltak az összeesküvőknek, a szultán többször is megpróbálta betiltani a kávéházakat, sikertelenül.

  

Vincent van Gogh: Éjszakai kávéház

Budapesten az első kávéházak a 18. század elején nyíltak. A legenda szerint az elsőt Cavesieder Blasius, vagyis Kávéfőző Balázs alapította – elég nehezen hihető, hogy tényleg ez volt a neve, de a mese így mondja. Hamarosan megnyitotta kapuit a Centrál, a Pilvax, a Japán és a New York kávéház is, és a kávéházi élet hamarosan szorosan összeforrt az irodalmi élettel.

De nem csak az Oszmán Birodalomban és Budapesten voltak népszerűek a kávéházak, a bécsi kávéházi kultúra is felvirágzott. Bár az 1950-es években a közönség elpártolt kissé és sokan féltek, hogy a bécsi kávéház, mint „műfaj” az illatos melange-zsal, a tonett székekkel, a faburkolatokkal, a puncs mignonnal (és személyes kedvencemmel, az Apfelstrudellel) kihal. De szerencsére a későbbi évtizedek az idegenforgalom fellendülését hozták, ami együtt járt a bécsi kávéházak iránti megnövekedett érdeklődéssel.

 

 

Apfelstrudel, avagy almás rétes, ahogy az osztrákok készítik

2011-ben az UNESCO a világ kulturális örökségének részévé nyilvánította a bécsi kávéházakat – remélem, ez azt jelenti, hogy megnyugodhatunk, ezek a hangulatos, frissen őrölt kávétól illatozó, zegzugos kis kávézók soha nem fognak eltűnni.

0 Tovább

Kávéházi capriccio

A New York-palota Budapest egyik legszebb épülete. Sok ezer ember villamosozik, autózik el előtte nap, mint nap, és nem is gondolunk rá, hogy milyen titkokat rejt.  Eredetileg egy biztosítótársaság székházának épült még a 19. század végén, majd a századfordulóval művészek, írók, festők, színészek törzshelye lett, ma pedig luxusszálloda, amely a világ legszebb kávéházának ad otthont.

A Hauszmann Alajos vezetésével tervezett épület elnyerte az Európa Nostra-díjat,
az Európai Unió műemlékvédelmi díját.

A U City Guides listákat készít, hol érdemes enni, inni, strandolni a világ nagyvárosaiban, hol melyik múzeumot vagy épületet érdemes megnézni, és ezeket összesítve rangsorokat állít fel a legjobb helyekről világszerte. A világ legszebb kávézóinak rangsorát például a budapesti New York kávéház vezeti.

A kávéház varázslatos atmoszférával bír, amely a századelő békéjét idézi. A gazdagon díszített, eklektikus stílusban készült homlokzat és a kávéház fényűző berendezése ugyanazt a ragyogó, patinás világot idézi, amelyben sosem éltünk és mégis nosztalgiával gondolunk vissza rá. Egy kicsit úgy, mint Gil (Owen Wilson) és Adriana (Marion Cotillard) Woody Allen „Éjfélkor Párizsban” című filmjében.

A New York kávéház az 1900-as évek elejére közkedvelt találkozóhellyé vált, és ezzel párhuzamosan az irodalmi életbe is bekapcsolódott. A legenda szerint Molnár Ferenc és a „pesti bohémek” a megnyitó napján a Dunába dobták a kávéház kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva legyen. A legendás főpincér, Reisz Gyula ingyen „kutyanyelvet”, vagyis hosszúkás jegyzetpapírt és itatót szolgált fel az íróknak a kávé mellé, a pincében pedig több hordó tintát tartottak. Számtalan író, költő, festő, sőt a színházi élet nagy alakjai is megfordultak itt. Például a Nyugat folyóirat szerkesztősége is itt kezdett formálódni, mielőtt áttették volna törzshelyüket a Centrál kávéházba. A New York kávéház törzsvendége volt Ady, Krúdy, Móricz, Kosztolányi, Karinthy, Szinyei Merse, Korda Sándor, Kertész Mihály, Kacsóh Pongrácz, Huszka Jenő és Újházi Ede is.

Felismered, kik vannak a képen? :)

Kosztolányi Dezső így írt a budapesti kávéházakról egyik cikkében: „A törökfürdő után a magyar kávéház a legelső keleti különlegesség. Itt töltjük el az életünket. A nap minden órájában, minden világításában ismerjük, mint más az otthonát, reggel hétkor épp úgy, mint éjjeli félnégykor és félötkor, amikor a székeket az asztalokra rakják.”

Aztán jött a háború és az aranykor véget ért. A törzsvendégek lassan elpártoltak a New Yorktól, több tulajdonosváltás és szerencsétlen fordulat után a kávéház hanyatlásnak indult. A második világháborúban az épület megsérült, ezért 1947-ben a kávéház bezárt. Később sportszerüzletként, majd IBUSZ utazási irodaként működött, aztán étterem nyílt benne. Az ezredforduló után felújították, a kávéház visszanyerte régi fényét, a korábbi irodaházban pedig szálloda nyílt, így nyerte el az épület a ma ismert arcát.

2 Tovább
123
»

Kávéklub

blogavatar

Minden a kávéról, a kávékóstolásról és a kávékultúráról. Ezen a blogon gyűjtöm a felfedezéseimet fajtákról, pörkölésről, elkészítésről, receptekről és más érdekességekről.

Címkefelhő

kávé (113),kávétermesztés (20),espresso (19),koffein (13),arabica (13),kávétörténet (13),kávéház (10),karácsony (9),Nespresso (9),egészség (9),kávéfogyasztás (9),cappuccino (8),Brazília (8),pörkölés (6),Latin-Amerika (6),zöld kávé (6),melange (6),ajándék (6),robusta (6),kapszulás kávé (5),latte macchiato (5),koffeinmentes (4),latte art (4),török kávé (4),kávégép (4),kapszula (4),tejeskávé (4),szirup (4),cibetmacska (4),kávékultúra (4),tejhab (4),kavefogyasztas (4),kávéfőző (4),Kopi Luwak (4),cseresznye (4),kávépörkölés (4),bourbon arabica (4),cserje (3),kávébab (3),tea (3),design (3),Olaszország (3),ízharmonizáció (3),recept (3),kávécseresznye (3),Budapest (3),kotyogós (3),ristretto (3),újrahasznosítás (3),french press (3),antioxidáns (3),lungo (3),filteres kávé (3),barista (3),Guatemala (3),fűszeres kávé (3),kavezo (3),kávékóstolás (3),latte (3),kávécserje (3),olasz (3),kávéfőzés (3),otthon (3),kávéházak (2),legdrágább (2),kávékülönlegesség (2),Jamaica (2),ázsia (2),termőterületek (2),Wiener Melange (2),Black Ivory (2),Blue Mountain Jamaica (2),fogyókúra (2),árfolyam (2),kopi luwak (2),alkohol (2),statisztika (2),bor (2),Chemex (2),koffeintartalom (2),macchiato (2),kona (2),Hawaii (2),ízesített (2),jegeskávé (2),Procope (2),India (2),Tanzánia (2),my little melbourne (2),Párizs (2),tej (2),jeges kávé (2),organikus gazdálkodás (2),szilveszter (2),kávékészítés (2),olaszország (2),narancs (2),bab (2),mocha (2),Afrika (2),koffein és sport (2),kávézacc (2),Mexikó (2),szifonos kávéfőző (2),kávé és sütemény (2),amerikai kávé (2),hosszúkávé (2),finn (2),csokoládé (2),Magyarország (2),lavazza (2),kolumbia (2),Bourbon (2),szüret (2),americano (2),művészet (2),Dél-Amerika (2),New York kávéház (2),desszert (2),klorogénsav (2),Nápoly (2),tejhabosító (2),ünnepi (2),café latte (2),eszpresszógép (2),környezettudatosság (2),espresso martini (2),zacc (2),fogyás (2),kardamom (2),aroma (2),monszun (2),tejhabosítás (2),irodalom (2),kotyogós kávéfőző (2),Etiópia (2),guillermo (1),Saeco Primea Cappuccino (1),nők a kávéházak ellen (1),geen eye (1),pixie clips (1),jóslás (1),kávés kütyü (1),oromo törzs (1),cold brew (1),rituálé (1),Lattissima (1),Delonghi Prima Donna (1),étkezés (1),hidegen "főzött" kávé (1),gyógyítás (1),tévhitek (1),Galapagos (1),Pápua Új-Guinea (1),kave (1),Drugar (1),Wugar (1),Ecuador (1),huehuetenango (1),Atitlan (1),alkoholos (1),szerzetes (1),vákuumos kávéfőző (1),kávétípusok (1),fogadalmak (1),történelem (1),chemex (1),elekromos kávédaráló (1),black eye (1),india (1),Monsoon Malabar (1),cibetkávé (1),likőr (1),Sem és Hakem (1),Monterosa (1),Diplomatakávé (1),Rubusta (1),kávétermelés (1),százhúsz év (1),a kávé háza 1927 (1),Gingerbread Irish Coffee (1),kávépiac (1),Nemzetközi Űrállomás (1),SHB (1),űrkávégép (1),International Coffee Organization (1),boquete régi (1),gheisa kávé (1),mogyorós kávéfagylalt (1),szilveszteri kávékoktélok (1),pillecukros kávéfagylalt (1),café marocchino (1),espresso romano és guillermo (1),white russian (1),java good night (1),kávézacc újrahasznosítás (1),Max Aufricht (1),pezsgő kávéhabbal (1),café bombón (1),ISSpresso (1),szépség (1),mentás csupacsoki tart (1),aromajegyek (1),crema (1),attilio calimani (1),újév (1),kávé somellier (1),Pharisaer (1),red eye (1),alkalmi (1),karácsonyi kávés desszert (1),algoritmus (1),dugattyús kávéfőző (1),coffees of hawaii (1),tejcsokoládés kávés flan (1),bécsi kávékultúra (1),kávéelőállítás (1),alkoholos kávé (1),hófehér kávétorta (1),budapesti kávézók (1),molokai (1),hawaii kávé (1),tamp & pull (1),mandal café (1),vodka (1),kávé előállítás (1),kávéreceptek (1),Svédország (1),fahéj (1),ünnep (1),corretto (1),Halloween (1),Bolívia (1),méz (1),Puerto Rico (1),Yauco (1),tél (1),USA (1),rum (1),gazdaság (1),mozi (1),caffe latte (1),kávé világnapja (1),costa rica (1),vákuumcsomagolás (1),Palermo (1),dalla corte (1),népszerű (1),Honduras (1),Németország (1),film (1),vanília (1),drip brew (1),kedvenc (1),karácsonyi kávé (1),specialty (1),Gaggia (1),London (1),ízvilág (1),ízlelés (1),forradalom (1),ízjegyek (1),karácsonyi ajándék (1),fekete leves (1),török (1),kávéházi kultúra (1),kultúra (1),chai (1),fűszer (1),mogyorós kávé (1),vendégség (1),Norvégia (1),Skandinávia (1),mogyoró (1),nutella (1),fair trade (1),organikus kávé (1),Friele (1),kereskedelem (1),Bécs (1),festés (1),dekoráció (1),sospeso (1),felfüggesztett kávé (1),napszakok (1),Milánó (1),kávé szüretelés (1),kávé feldolgozás (1),Café de La Paix (1),művészek (1),Montmartre (1),LA Rotonde (1),Moka Express (1),Bialetti (1),ír kávé (1),Irish coffee (1),travel mug (1),hosszú kávé (1),alkoholos kávékoktélok (1),Jacu (1),organikus (1),Santos (1),kávé múzeum (1),Nicaragua (1),alkoholos kávékoktél (1),tört jég (1),kruszta (1),Sao Paulo (1),Cascara (1),Instant kávé (1),Washington (1),svéd (1),skandinávia (1),Csapolt kávé (1),diplomata kávé (1),caffé corretto (1),hibák (1),ebéd (1),angola (1),single origin (1),Visconsin (1),Finca los Planes (1),reggeli (1),termőterület (1),cikória (1),olasz kávé (1),espresso freddo (1),vietnám (1),afrika (1),egyedi kávék (1),különleges kávék (1),Kilimandzsaro (1),Meru hegy (1),Tanzania (1),fűszerek (1),Zanzibár (1),házilag (1),Maillard reakció (1),Blogger receptverseny (1),KávéSzünet (1),Robusta (1),kávérecept (1),kávépárbaj (1),Strictly Hard Bean (1),kávézselé (1),baci (1),café creme (1),con panna (1),kapuziner (1),tárolás (1),flat white (1),doppio (1),coffee to go (1),Kenya Fancy (1),kávéaukció (1),Kenya (1),Keepcup (1),sétálókávé (1),termobögre (1),harmónia (1),keserű (1),időjárás (1),párizs (1),cukorbetegség (1),erjesztés (1),tőzsde (1),Jáva (1),szörf (1),kávézó (1),etikett (1),magyarok (1),víz (1),fekete (1),Gozsdu (1),vietnámi kávé (1),rákkutatás (1),cantuccini (1),tiramisu (1),szépségipar (1),Maragogype (1),Tapachula (1),Pluma (1),half city (1),full city (1),espresso embassy (1),eco café (1),borsos-chilis kávé (1),ánizsos kávé (1),Valentin nap (1),shakerato (1),frappucino (1),chilis csokis kávé (1),gyömbéres kávé (1),luxuskávé (1),panama (1),szállodai kávé (1),hacienda la esmeralda (1),kávés bonbon (1),mandulás kávé (1),Franziskaner (1),affogato (1),café au lait (1),kávés pohár (1),Guinness rekord (1),ír (1),hideg (1),Woody Allen (1),Marion Cotillard (1),New Yor kávéház (1),new york (1),Bakancslista (1),pálmasodró (1),owen wilson (1),capuccino (1),Betlen Janos (1),energiaital (1),Kaffa (1),fair trade AAA termelő kávé (1),juan valdez (1),Jack Nicholson (1),Morgan Freeman (1),kávétermő (1),kavebab (1),Nespresso divat Elysian inspiráció (1),Mautner (1),gasztronómia (1),Nespresso (1),növény (1),frappé (1),tarrazú (1),arrabica (1),Costa Rica (1),fagyi (1),jegeskave (1),espresso (1),yellow (1),sárga (1),instant (1),Dolce Gusto (1),kapszulas kave (1),sütemény (1),édes (1),nestlé (1),Antigua (1),jóbarátok (1),fogyasztás (1),costa (1),starbucks (1),Maragogipe (1),churros (1),café con leche (1),interjú (1),feldolgozás (1),Horváth Lili (1),centrál (1),kotyogó (1),pilvax (1),nyár (1),kókusz (1),élet (1),spanyol (1),kutatás (1),India (1),karamell (1),Costa Coffee (1),Monsooned Malabar (1),kávés diéta (1),Vietnám (1),Coffee Trike (1),Debrecen (1),popcorn espresso macchiato (1),guruló kávézó (1),kávéexport (1),csapvíz (1),Espresso (1),Café au Lait (1),palackozott víz (1),vízkeménység (1),víztisztítás (1),kávészósz (1),koffeinmentesítés (1),kávédíszítés (1),kávéillat (1),sommelier (1),Kuba (1),olasz pörkölés (1),Itália (1),parfümválasztás (1),katcserje (1),a világ legdrágább kávéi (1),koffeinmentes kávé (1),elefántrezervátum (1),Jemeni kávékultúra (1),keshir (1),Ír kávé (1),Frappé (1),a kávészünet története (1),Cake Shop (1),ipari forradalom (1),Pánamerikai Kávé Egyesület (1),automata kávégépek (1),Luigi Bezzera (1),limitált szériás kapszulák (1),süti+kávé (1),topping szósz (1),caffé latte (1),díszítőpálca (1),díszítősablon (1),kávés kellékek (1),instant kávé (1),kapszulás kávégép (1),Latte Art (1),Coffee & Milk workshop (1),növényi alapú tejek (1),tejhab díszítés (1),Café Cubano (1),Americano (1),téli kávéköltemények (1),fűszeres kávéreceptek (1),Aeropress (1),French Press (1),Blue Mountain (1),Guadeloupe Bonifieur (1),Guadeloupe sziget (1),kina (1),klímaváltozás (1),Caldas (1),Cundinamarca (1),Antioquia (1),Café de Colombia (1),Kolumbia (1),Santander (1),Cauca (1),scuro (1),Allee (1),megnyitó (1),Gerais (1),Minas (1),chiaro (1),vérnyomás (1),Tűsarok (1),Illy (1),Douwe Egberts (1),Pellini (1),Corinthia (1),Bababudan (1),Kávébár Bazár (1),Faema (1),La Marzocco (1),egészséges (1),szépségápolás (1),Nomre De Dios farm (1),kávéültetvény (1),42Coffee (1),illem (1),cukor (1),koffeinfogyasztás (1),nespresso (1),sport (1),gourmet (1),száraz eljárás (1),Napóleon (1),bloggerverseny (1),cofeechallenge (1),bodoky (1),karolina (1),stühmer (1),kavezacc (1),CoffeeChallenge (1),szakértő (1),connoisseur (1),peaberry (1),szafari (1),esküvő (1),zöld (1),erős (1),hosszú (1),Gourmet (1),kóstoló (1),nappali (1),barátok (1),konyha (1),szén-dioxid (1),fesztivál (1),Uganda (1)